Egyáltalán lehetséges, megtörténhet ilyen visszalépés? A való életben aligha, de színpadon láttam ilyeneket, ezekről szól az írás.
Biztos mindenki tudja már, hogy a híres nagyoperett, a Csárdáskirálynő lesz a mai témám. Eddig háromszor láttam a Veszprémi Petőfi Színházban, és közeleg a negyedik is. Majd azt is mindjárt elárulom, hogy mi az értelme ilyen sokszor megnézni ugyanazt a darabot.
Kedves Olvasó! Ha úgy néznéd meg az előadást, hogy izgulsz a cselekmény kibontakozása és a végkifejlet miatt, légy szíves, később, az előadás után folytasd az olvasást! Nem mesélem el az egész történetet, de sok minden kiderül majd ennek ellenére is.
A csárdáskirálynő, sőt a két csárdáskirálynő Orfeum-lány. A darab nem részletezi, hogy ez pontosan mit jelent, de sejteti, hogy nem szalonképes foglalkozás. Mármint, nem az arisztokraták szalonjaiba való foglalkozás. Ugyan, az arisztokratáktól nem áll távol a házasságon kívüli “kalandozás”, de ezt csak hallgatólagosan veszik tudomásul, és csak a saját köreiken belül tekintik szalonképesnek. Az Orfeumban táncoló lányokkal való kalandozást kívül akarják tartani az otthonaikon. A (kissé lököttnek ábrázolt) főherceg azonnal felháborodottan el is akarja hagyni a hercegék estélyét, amikor kiderül, hogy ilyen “nőszemély” van jelen. A saját vadászkastélyában kevésbé érzékeny.
Vezet út az Orfeumból a hercegi palotába? Viszonylag hamar megtudjuk, hogy vezet, de ez súlyos titok. Se a férj, se a “jobb körök” nem tudhatnak arról, hogy Lippert Weilersheim hercegné is ott kezdte a karrierjét. Híres, ünnepelt csillaga volt az Orfeumnak, ő volt a csárdáskirálynő, akinek a hódolói kifogták a lovakat a hintójából, és pezsgőt ittak a cipőjéből. Innen három közbenső lépcsőfokon keresztül jutott el ebbe a pozícióba; végül elvált grófnéból lett hercegné – a korábbiakat “elfelejtette” a szenilis herceg orrára kötni. A végére, persze, minden kiderül (vígjátéki elemekkel tarkítva), és ennek fontos szerepe van a fiatal csárdáskirálynő életében.
Vereczky Sylvia, az Orfeum aktuális csillaga, egészen más személyiség, ő egyáltalán nem akar a fiatal herceg felesége lenni, sőt el akar utazni Párizsba. Szereti a herceget, és éppen ezért nem fogadja el, hogy az feláldozza érte a rangját és a jövőjét. Végül, sok rábeszélésre beleegyezik a házasságba, de ebből semmi se lesz, mert a hercegnek már egy kedves fiatal grófnő a menyasszonya, amit ő “elfelejt” megemlíteni. Milyen feledékeny család! Sylvia viszont mégis megtudja. Rájön, hogy csak játék volt a házassági ajánlat.
Az ifjú Edvin herceg inkább Sylviára vágyik, de végül enged a család nyomásának, beadja a derekát, sor kerül az eljegyzési estélyre, ahova Sylvia “beférkőzik” grófnénak kiadva magát. Kínos és mókás jelenetek után az lesz a kifejlet, hogy Sylvia elvált grófnéként már elfogadható lenne Edvin és a családja számára. A válásnak nincs akadálya, mert az ifjú grófnő beleszeret a volt férjbe, a grófba, akivel semmi baj sincs, hiszen ő valódi gróf, és ő viszontszereti. De gyorsan megy ez gróféknál!
Van még hátra egy “kevés” bonyodalom, pl.: alapos és indokolt sértődés, hercegné lelepleződése, “liezon” (ahogy ezt előkelő körökben mondják), rangról lemondás és egyebek. Minden jó, ha a vége jó – bár nem is biztos, hogy minden és mindenkinek jó.
Nem mondtam el mindent, maradt még néhány “mellékszál” és fordulat, amit nem lepleztem le.
Az elején ígértem, hogy miért is szeretek egy-egy darabot többször megnézni. Az első és teljesen magától értetődő ok: kiváló előadás, nagyon élvezem, tetszik a színészek játéka. Ez, ugye, világos és érthető: előre tudom, hogy jól fogok szórakozni.
Egy másik szempont, amit észrevettem: Az első alkalommal az események kibontakozása, a történet előrehaladása izgat a legjobban. Kialakulnak érzelmeim, az egyik karaktert megkedvelem, a másikat elutasítom. Izgulok a szereplők sorsa miatt, várom, hogy mi történik velük. Foglalkoztat a végkifejlet, ahova a történet kifut. Eközben sok apró részlet felett átsiklom.
Na, ez lesz más a következő előadáson, amikor már nagy vonalakban emlékszem a történetre, nincsenek meglepő fordulatok. Meglátok kisebb jelentőségű eseményeket, megtudok többet a mellékszereplőkről, közöttük is lesznek kedvenceim. Ezzel is új élményekhez jutok.
A Csárdáskirálynőt harmadszor néztem meg ezen a héten, és megint felfedeztem új részleteket. Talán az volt a legfontosabb újdonság, hogy nem kizárólag a középpontban lévő szereplők, az előtérben folyó színészi játék jutott el hozzám, hanem kezdtem észrevenni a széleken és hátul történő eseményeket is. Most, hogy már nem csak a főszereplőket és a színpad előterében zajló eseményekre figyeltem, megláttam a széleken és a hátul folyó “aprómunkát”. Töprengek, hogy ezekből mennyi és milyen mélységben rendezői utasítás, és mennyi a művészek önálló tevékenysége (beszélgetések, arcjáték, mozdulatok, reagálás az elől történtekre, ilyenekre gondolok). Feltételezem, hogy csak egészen általános instrukciókat kapnak, és főleg maguk találják ki. Szerdán, például, észrevettem, hogy a tánckar tagjai olyankor is mosolyogtak, amikor az nem passzolt a színpadi történéshez. Ugyanakkor Aranka az Orfeumból és Karolina grófnő követte az eseményeket, és megfelelően reagált. Ez egy újabb szintje az élménynek. Ugye, hány bőrt tudok lehúzni egyetlen rókáról?
Lesz még egy negyedik is, az a jövő héten. Ez már addikció? Az eredetileg még csak a harmadik lett volna, de közben gazdagabb lettem egy tiszteletjeggyel. Köszönöm! Aki most azt gondolja, hogy a tiszteletjegyért “dolgozom meg” ezzel a cikkel, annak mondom, hogy már régen terveztem írni a darabról, de csak a következő (eredetileg harmadik) alkalom után került volna sor rá. Előrébb jött a harmadik, előrébb jött a cikk. Amúgy meg, nem látnék abban sem kivetnivalót, ha a jegyet hálálnám meg.
Kerékfy Pál
Itt írtam a bemutató előtti közönségtalálkozóról. érdemes elolvasni: A királynő titkai
Akarattyai Hírmondó 