Operett a Balatonban? Naná! Ha itt a nyár, akkor a színház is a Balatonba költözik. Balatonfüred a helyszín, ahol vasárnaptól keddig (július 12-14-ig) tart a vigasság. A móka az Operettcsobbanással kezdődik vasárnap 17:30-kor az Esterházy Strandon (Aranyhíd sétány). Harmadik éve fogok strandra menni, hogy színielőadást élvezzek, ahol a Veszprémi Petőfi Színház színészei ugranak vízbe, hogy … Vigalom Balatonban, utcákon és színházban olvasásának folytatása
Címke: Szederjesi Teodóra
Itáliai csemege a Balatonnál
Már három éve élvezhetjük ezt a finom magyar-olasz csemegét, és én már nyolcszor is fogyasztottam belőle. Remélem, lesz kilencedik alkalom is. Nem árulok zsákbamacskát: színházi előadásról van szó. Ugye, ezt már eddig is sejtetted, Kedves Olvasó? Don Tomao dúsgazdag anconai polgár (Keresztes Gábor) egyik fontos célja lányát, Luciát (Rubold Emília) úgy férjhez adni, hogy minél … Itáliai csemege a Balatonnál olvasásának folytatása
Utolsó estély Korláthy gróféknál: Szederjesi Teodóra búcsúja
Július 2-án még egyszer és utoljára részt vehetünk Korláthy grófék estélyén, és beleláthatunk a család életébe. Miközben a fiatal és szikrázóan szép Rolla grófnő (Szederjesi Teodóra) és a sármos Baracs mérnök (Horváth Dániel) hol közeledik egymáshoz, hol távolodik egymástól, Miska lovász (Sikó Koppány) és Marcsa konyhalány (Hirschl Laura) alaposan megtréfálja a grófi társaságot (Baracs ötletéből … Utolsó estély Korláthy gróféknál: Szederjesi Teodóra búcsúja olvasásának folytatása
Pazar gálaműsor 21-én este
Az operettfesztivál egyik fénypontja minden évben a pörgős, sztárokat felvonultató gálaműsor az utolsó nap estéjén. Idén se lesz másképp, vasárnap este 7-kor beindul az ének, zene, tánc, cirkusz ... Jönnek nemzetközi sztárok is: Egyikük Zuzana Ballánová szoprán, aki osztrák, cseh és szlovák színházak és operák rendszeres fellépője. Fellép Jonathan Hartzendorf fiatal osztrák tenor is, aki … Pazar gálaműsor 21-én este olvasásának folytatása
A lakáj különleges visszatérése
Meglepőnek tűnik, hogy a IX. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál nyitónapján (június 18-án) az esti program a Hippolyt, a lakáj. Hogy kerül a csizma az asztalra, a zenés vígjáték az operettek közé? Ugyan valóban vígjáték a műfaja, de van benne egy kis "operettes" is, ha jobban megnézzük: Az előadás szerves része sok zene, ének és tánc … A lakáj különleges visszatérése olvasásának folytatása
Látványos nyitóceremónia és hintós felvonulás Veszprémben 2026-ban is
Június 18-án kezdődik a IX. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál, ami sok nézőnek fix nyári programja. Sokan a fesztiválhoz igazítják a nyári szabadságukat, és külföldön élő operettrajongók is ezért utaznak Veszprémbe. Én se hagyom ki! Ahogy már megszokhattuk, idén is nagyszabású nyitóceremónia jelzi a fesztivál kezdetét. 18-án 17:30-tól a Kossuth Lajos utca melletti Szent Imre téren … Látványos nyitóceremónia és hintós felvonulás Veszprémben 2026-ban is olvasásának folytatása
Fedezd fel az Orfeum varázsát Veszprémben!
Mindenki tudja, hogy mi az Orfeum, vagy legalább sejti? Most újra van Orfeum Veszprémben! Miért újra? Két évvel ezelőtt a Csárdáskirálynő operett mutatta be nekünk ezt a világot. A címszereplő, Vereczky Sylvia is Orfeum-lány, sőt az Orfeum királynője. Vajon, most is lesz királynő a lányok között? Kik lesznek a lányok? Hányan lesznek? Rövidesen ezekre a … Fedezd fel az Orfeum varázsát Veszprémben! olvasásának folytatása
Hippolyt – fergeteges sikerrel
December 5-én volt a premier, és győzött Hippolyt! Dolhai Attila rendezésében magával ragadó előadást láttunk a Veszprémi Petőfi Színházban. Cservenák Vilmos tökéletes találat a kicsit merev és beképzelt, de valahol mégis emberi lakáj szerepére.Módri Györgyi és Kőrösi Csaba árnyaltan és hitelesen hozza az újgazdagokat, akik csetlenek-botlanak a “magasabb” körök világában, ahova nem igazán illenek be. … Hippolyt – fergeteges sikerrel olvasásának folytatása
Ördögi játszmák
Az ördög Molnár Ferenc legnagyobb sikert aratott színpadi műve, éppen ezért lepett meg nagyon, hogy korában hírét se hallottam, és így volt ezzel minden ismerősöm, akit megkérdeztem. Mennyire volt sikeres? Az 1907-es ősbemutatót követően összesen 364 amerikai, 200 német, 43 olasz és 32 magyar színpadon játszották 14 év alatt (közben volt az I. világháború is!). … Ördögi játszmák olvasásának folytatása
Eltemetett szerelem és művészet: ördögi akciók
Nagyon mozgalmas két napja van Száki János festőművésznek Molnár Ferenc darabjában. Három nő között cikázik, de kinél és hogyan horgonyoz le a második nap délutánján? Ezt ebből a cikkből nem tudjuk meg, ehhez meg kell nézni az előadást. Selyem Cinkával (Reiter Zita) János (Vaszkó Bence) és Jolán (Szederjesi Teodóra) János (Vaszkó Bence) és Az Ördög … Eltemetett szerelem és művészet: ördögi akciók olvasásának folytatása