„Balatonakarattya lázad”

Többfelé megírták, hogy Balatonakarattya lázad Vitézy tervei ellen.

A képet 2017. március 30-án készítette a szerző

Egy ilyen cím kétségkívül jó sok kattintást és jó sok hirdetési bevételt eredményez, ezért hogy jövök én ahhoz, hogy kifogásoljam? Hogy jövök hozzá? Talán úgy, hogy kimondottan utálom a hazug címadást. Azt is utálom, amikor a cikk tartalma is hamis.

Vegyük sorra, hogy mi hamis!

Nem most kezdődött az ügy

Ellentétben a VEOL állításával, nem 2025-ig, hanem 2021-ig nyúlik vissza a vita az akarattyaiak és a közlekedési kormányzat között.

2021 januárjában ismertük meg azt a tervet, hogy lebontják Balatonakarattya állomás meglévő épületét, és egy emeletes csupa beton és üveg épületet építenek a helyére.

Ekkor sokan és többféle okból bírálták a tervet, és civil szervezetek közös petícióban tiltakoztak.

Nem merült ki a tevékenységünk a petíciókban: több személyes egyeztetést is szervezett a Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület akkori ügyvezető alelnöke, Ránky Emőke illetékesekkel (a polgármesterrel, a MÁV, a NISZ és a minisztérium vezetőivel). Az egyeztetések révén alaposan megismerhették az érveinket az illetékesek, de a terveken nem változtattak.

Én is írtam cikket és nyílt levelet, amiben elmagyaráztam, hogy miért hibás az elképzelés.

Nincs lázadás

Értem én, hogy sokkal nagyobbat szól lázadásról írni, mint a valóságot megírni. Különösen ütős, ha Vitézy Dávid vasútfejlesztési tervei ellen lázad egy település.

Ki kell ábrándítanom az újságírót, nem lázad Akarattya népe, és nem is a vasútfejlesztési tervekkel van baja.

A valóság az, hogy éppen ellenkezőleg: nem lázadás történik, hanem a miniszter megkérdezte a véleményünket. Most először tette fel miniszter azt a kérdést, hogy szeretnénk-e a mostani helyett a 2019-es tervekben szereplő új épületet. Ugye, milyen furcsa és szokatlan? Érdekli a minisztert a véleményünk.

Erre a kérdésre válaszolta több akarattyai civil szervezet azt, hogy nem szeretnénk. A civil szervezetek véleményének ismeretében ezt válaszolta az akarattyai önkormányzat is. Ez is milyen szokatlan: az önkormányzat megkérdezi az embereket!

Nem felújítás, hanem üzemeltetés

Nem véletlenül fogalmaztunk úgy, hogy épület üzemeltetését és karbantartását kérjük. A megbeszélés során felmerült a „felújítás” szó is, de ezt elvetettük, mert az épület használható állapotban van. Ha felújítás lenne az igényünk, az hosszadalmas tervezéssel, jóváhagyási folyamattal és sok költséggel járna. Nem ezt igényeljük, hanem az épület használatát és a használattal együtt járó rendes karbantartását.

Nem tudom, hogy honnan vette a VEOL újságírója a felújítást.

A VG pontosan idézi az álláspontunkat:

  • a jelenlegi vasútállomás lebontása szükségtelen;
  • elegendő lenne az épület és a MÁV területének folyamatos karbantartása;
  • a meglévő állomásépület maradjon meg, és azt ténylegesen használják.

Pontosan ebben egyeztünk meg!

Magyarázat a kéréseinkhez:

  • Azért kérjük az épület tényleges használatát, mert azt a MÁV 2024-ben bezárta. Tulajdonképpen, addig is nagyon ritkán volt nyitva, de 2024. december elsejétől már nem ideiglenesen, hanem véglegesen van zárva. Ezt írta a MÁV egy tájékoztató emailben november 28-án: „Balatonakarattyai megállóhely 2024. december 1-én végleg bezár„.
  • A megállóhely rendezetlen, takarítás ritkán történik, karbantartás még ritkábban. Mi nem nézzük ölbe tett kézzel a megállónk állapotát: a Falugondnokság elvégzi a MÁV által elmulasztott tevékenységeket.

Vitézy Dávid fejlesztési terve

Ha már szóba jöttek a miniszter vasútfejlesztési tervei, tudomásom szerint az akarattyaiak nem ellenzik a minket érintő fejlesztéseket.

Ezekről a tervekről itt írtam: Balatoni vasútfejlesztés: új összeköttetés.

Röviden összefoglalva ez a lényeg: a Balaton északi partja és Budapest között gyorsabb és megbízhatóbb vasúti összeköttetést eredményez a fejlesztés, és lesz közvetlen eljutási lehetőség a déli partra. Ezt nem ellenezzük, hanem üdvözöljük!


Még egy megjegyzés: Kerestem, de nem találtam azokat a cikkeket, amiket 2021-ben írtak a kérdésről az újságok. Vajon akkor miért nem habosították a témát, amikor valóban volt vita a közlekedési kormányzat és az akarattyaiak között?

Csak az OCTOGON építészeti rovatában találtam egy írást, és ez tárgyszerűen ismertette a témát.

Kerékfy Pál

Szerzői jogok: CC BY-NC-ND licenc

A jelen írást felhasználókat kérem, hogy az idézeteik legyenek tartalmilag helyesek, és minden esetben jelöljék meg a pontos forrást.

A VEOL és a VG hivatkozott cikkei:

A VG időközben módosította a cikk címét, és ez is eléggé kattintásvadász:

https://www.veol.hu/helyi-kozelet/2026/07/balatonakarattya-nem-hagyjak-veszni-a-regi-allomast


Discover more from Akarattyai Hírmondó

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Leave a Reply