Nemrégiben Párizsban jártam, méghozzá Gaston kocsmájában. Ez egy éjszakai hely, és a tulaj barátain kívül nem nagyon van vendég. Ivászat viszont van – rendesen.
Időutazáson voltam a Latinovits-Bujtor Játékszínben, 1946. július 14-én este érkeztem Párizsba. Ez nagy nemzeti ünnep, de nem igazán látványos az ünneplés, hiszen alig több mint egy év telt el az iszonyú pusztítást és szenvedéseket hozó II. világháború vége óta. Az emberek nem akarnak beszélni a lelki és testi sebeikről, inkább az ünneppel foglalkoznak, és normálisan akarnak élni.
Utánuk találkoztam Jeanette-tel (Horváth Alexandra személyesíti meg), aki törzsvendég Gastonnál.
Én eddig még nagyon keveset tudok erről az előadásról. Azt tudom, hogy Jeanette vagy – de kicsoda Jeanette?
Szerintem Jean és Jeanette történetét érdemes együtt nézni. Két bohém színészről van szó, akiknek a kapcsolatát elsősorban a dalokon keresztül ismerjük meg. Ezekből lassan a közös múltjuk is kirajzolódik.
Jean egy gyönyörű dalban vall a múltjáról, életének meghatározó szerelméről, és nekem is van egy nagyobb vallomásom a saját múltamból. Az a szép a kapcsolatukban, hogy számukra nem okoz gondot őszintén beszélni a múltjukról. Szenvedélyes, nagy szerelem van közöttük, de ugyanilyen fontos számukra a megértés és a játékosság is. Imádnak csipkelődni egymással, és bár nem derül ki egyértelműen, mennyire hűségesek egymáshoz, az jól érződik, hogy nagyon szorosan összetartoznak.
A darabban Gaston kocsmájában járunk, ahol van egy összeszokott társaság. Ide érkezünk mi az előadás után, hogy a többiekkel együtt kicsit kiengedjük a gőzt.
Mit isznak Gastonnál?
Calvadost és pezsgőt… nagyon sokat. Éppen azon gondolkodtam valamelyik nap, hogy ha csak a negyedét meginnám annak, amit mi megiszunk a darab során – vagy akár még kevesebbet –, valószínűleg azonnal végem lenne. Ők bírják, hiszen rendszeresen buliznak.
Azért is fogy ennyi ital, mert folyamatosan ünneplünk: az első felvonásban a francia forradalmat, a másodikban pedig Gaston születésnapját. Ünneplésből tehát nincs hiány.
A közönség két különleges estébe nyerhet betekintést, amelyeket a felfokozott, ünnepi hangulat határoz meg. Az estéket mélyebb vallomások is színesítik, ami egyáltalán nem meglepő: ha az ember egy kicsit felönt a garatra, könnyebben előkerülnek a mélyebben őrzött történetek is.
Talán éppen ettől szép az egész: a könnyed, vidám pillanatok mellett a mélyebb érzéseknek is jut hely. Az egyik pillanatban minden csodálatos, nevetünk és bulizunk, a másikban pedig megszólal egy-egy belső történet, amit remélünk, hogy a nézők is megéreznek. Aztán megy tovább a buli, mert az élet valahogy tényleg ilyen.
Szerintem a nézőknek is szükségük van erre. Mindannyian szeretnénk időnként kiszakadni a hétköznapokból, a nehézségekből, a fájdalmakból. Ennek egyik módja, hogy szórakozunk és nevetünk, a másik pedig az, hogy jól kisírjuk magunkat. Ebben az előadásban mindkettő jelen van.
Egyetlen előadáson belül meg lehet élni mélységeket és magasságokat is. Legalábbis mi erre törekszünk, és reméljük, hogy ez a hullámzás a nézőket is megérinti.
Az interjú óta már kétszer láttam az előadást, és mindkét alkalommal egyszerűen lenyűgözött, amit a színpadon láttam. Horváth Alexandra nemcsak élvezetesen, hanem rendkívüli átéléssel és finom részletekkel mutatja be Jeanette életét; minden mozdulatával és rezdülésével elhiteti velem, hogy ő Jeanette. A sanzonokat mély érzelmi töltettel, kifinomult hang- és érzelmi árnyalatokkal adja elő, és akkor is erőteljesen, hitelesen tartja a karaktert, amikor éppen nem ő énekel. Érdemes minden pillanatban megfigyelni a mozdulatait és gazdag arcjátékát, mert ezek teszik igazán emlékezetessé az alakítását.
Az előbb már szóba került Jean, akit Aradi Imre alakít. Mit mond ő a karakteréről?
Azt már tudom, hogy ti ketten színészek vagytok a darabban; Jeanette a párod, és egy érett kapcsolatban vagytok, amiben mindent meg tudtok beszélni.
Igen, így van, szeretjük egymást, és tudunk beszélni a régi kapcsolatainkról is.
Szerintem nagyon fontos, hogy két ember úgy lépjen bele egy kapcsolatba, hogy teljesen őszinték tudjanak lenni, feltétel nélkül. Akár a múltjukról is, mert nyilván nem várható el az embertől, hogy ne legyen előélete.
Milyen a viszonyod Jeanhoz, az általad játszott karakterhez?
Én abszolút szeretem ezt a karaktert.
Nagyon szerettem magát a próbafolyamatot is. Szerintem egy nagyon jó kis csapat jött össze. Folyamatosan együtt dolgozunk, mert mind a hatan majdnem végig bent vagyunk a teljes előadás alatt.
Nagyon jó hangulatú próbáink voltak, nem volt hangos szó, nem volt veszekedés. Úgy érzem, hogy mindent meg tudtunk beszélni, mindenre tudtunk megoldást találni. Józsi (Szeles József rendező) vevő volt az ötleteinkre, és jó volt a csapatmunka.
Bár már augusztus végén és szeptember elején mentek a próbák és a daltanulások is, mégis elég szoros volt az időbeosztásunk, mert közben az Abigél október elejei premierjére is készültünk, és abban nekem egy szerepátvételem is volt. Mindezek ellenére felkészülten kezdtük a főpróbahetet, és nagyon jól ment minden.
Ha jól értem, itt lényegében dalokban zajlik a történet.
Igen, elég kevés próza van, inkább csak átkötő szövegek vagy nagyon rövid párbeszédek, és utána már megyünk is át a következő dalba. Így terelgetjük a medrében a történetet.
Az estéinket Gaston kocsmájában töltjük, ott mi egy nagy négyes vagyunk: Gaston, Lucy, Jeanette és Jean. Hozzánk csatlakozik Juliette, és Pierre érkezik még. Nagyon jól ismerjük egymást.
Jean múltját és jelenét is átéléssel, kivételes színészi jelenléttel elénekelt sanzonokban mutatja be Aradi Imre, aki minden gesztusában és hangsúlyában hitelesen kelti életre a figurát. A dalok közben szinte filmszerűen elevenedik meg előttünk Jean története, és mélyen megértjük, átérezhetővé válik a karaktere. Látjuk rajta, hogy nemcsak tökéletesen játssza a szerepet, hanem valóban magára veszi a többiek sorsát és helyzetét, különösen Juliette és Pierre szerelmét.
Aki szeretné megnézni, igyekezzen lecsapni az elérhető jegyekre, mert nagyon gyorsan fogynak! Novemberre már nincs jegy, majd figyalni kell, hogy decemberben mikor megy.
