Szombat este Párizsban jártam, méghozzá a Café de Bohéme-ben, Gaston kocsmájában. Elég furcsa kocsma, mert csak éjjel van nyitva, és úgy láttam, hogy a tulaj barátain kívül nem nagyon van vendég.
Időutazáson voltam, amikor találkoztam velük: 1946. július 14-én este érkeztem Párizsba. Ez a nap francia nemzeti ünnep, az 1789-es francia forradalom kitörésére, a Bastille megostromlására emlékeznek.
Nem olyan látványos 1946-ban az ünnep, mint más években megszoktuk, hiszen alig több mint egy év telt el az iszonyú pusztítást és szenvedéseket hozó II. világháború vége óta. Az emberek még hordozzák a lelki és testi sebeiket, de nem akarnak beszélni róluk, inkább az ünneppel foglalkoznak, és normálisan akarnak élni.
Hogyan ünnepelnek Gastonnál? Összejön a szokásos “kemény mag”: Lucy, az utcai zenész, valamint Jeanette és Jean, a két színész, akik az esti előadás után még buliznak egy kicsit a barátaikkal.
Megérkezik Pierre, aki most ért vissza Párizsba a háborús sérülése utáni hosszú kórházi kezelésből. Ő az, akiben még élénken élnek a szörnyűségek, és nem tud könnyeden ünnepelni. Sok éve nem látott szerelmét keresi, de eddig nem jutott Juliette nyomára – ez az elkeseredettségének legfőbb oka.
Dalokban beszélik el életüket, kalandjaikat, vágyaikat – méghozzá gyönyörű francia sanzonokban (magyarul, hogy én is értsem).
Nem mesélek többet az ünnepi estéről, és a következő buliról (Gaston születésnapjáról) sem ejtek most szót.
Meg kell nézni! Ami nem lesz könnyű, mert már alig-alig van jegy.
Annyit még elárulok, hogy mindegyikükkel beszélgettem. Majd hozom az interjúkat is …
Kerékfy Pál
Szereposztás és jegyek: Párizs ege alatt.
A képeket a szerző készítette a Veszprémi Petőfi Színház engedélyével.
Szerzői jogok: CC BY-NC-ND licenc
Megosztás:
Discover more from Akarattyai Hírmondó
Subscribe to get the latest posts sent to your email.