Törékenynek tűnhet, de vág az esze – Lucia szerepében

Az Anconai szerelmesekben lényegében Lucia körül forog a történet, három férjjelöltje is van. Ugye, milyen jó neki? Vagy mégsem? Az apja, a dúsgazdag polgár egy hasonlóan gazdag embert szemelt ki neki – mert a pénzből sosem elég. A kétbalkezes cukrász ristorantét akar nyitni, és ehhez kell a gazdag hozomány. 

És mit szeretne Lucia? Ezt nem kérdezik meg tőle, de ő tudja, és nem adja fel a célját. Egy szegény vándormuzsikus a szerelme, és azért harcol, hogy ő legyen a férje. Eléri? Meglátjuk …

Milyen a darab, milyen az előadás? Aki olvasta az eddigi írásaimat, az tudja, hogy szerintem kiváló. Egyrészt felhőtlen szórakozás, másrészt van bőven lehetőség elgondolkozni az egyes karakterek helyzetén és fejlődésén – ha valakinek erre támad kedve. Eddig nyolcszor láttam, és lesz kilencedik is, méghozzá holnap (szeptember 23-án). 

Rubold Emília színművész egy már hosszú ideje futó előadásban vette át Lucia szerepét Taba Luciától. Milyen érzés ez a helyzet a színész számára? Hogy tudja kezelni, hogy mindenkinek – nézőnek és kollégának is – van egy kialakult képe a karakterről? Vajon ahhoz a képhez fogják hasonlítani az ő alakítását, az ő karakterformálását? 

Az ezzel kapcsolatos érzéseiről kérdezem a művésznőt.

Milyen érzés átvenni egy szerepet egy hosszú ideje futó darabban?

Nagy bizalmat ébresztettem a színház vezetésében – így éltem meg. Számítanak rám, és ennek eleget tettem, nagyon éltem a legelső színrelépést is. 

Milyen volt a felkészülés?

Nagy felelősségként éltem meg. Erőt adott, hogy ennél nehezebb feladat ebben a szakmában talán nem is létezik, mégis sikerült teljesítenem: 700 néző előtt beugrani egy zenés darabba, ahol minden zenei belépés, minden tánclépés és párbeszéd ritmusérzéket, pontosságot igényel. Mindezt csak 1-2 próbával.

Volt-e valami, és mi volt az, amit előre eldöntöttél, hogy másképp fogsz csinálni, mint az elődöd? 

Nem szerettem volna másolni, hasonlítgatni. Azt gondolom, a színészet nem verseny, hanem különböző sorsok hiteles ábrázolása a saját egyéniségünkön átszűrve.

Szerettem volna, ha én más lehetek, mint az elődöm, és örültem, hogy senki sem hasonlítgatott; hagyták, hogy játsszak. Úgy gondolom, hogy sokban hasonlít hozzám Lucia karaktere, hiszen egy mélyérzésű embert jelenítek meg vele, aki sokféle akadályt küzd le.

Kevés próbalehetőséged volt. Mennyire érezted biztosnak magad a kezdés előtt? Hogy változott ez az érzés az előadás folyamán? 

Vártam, hogy énekeljek. Hogy elinduljon a zene első üteme, és onnantól kezdve megszűnt az izgalom.

Az előadás végén mit éreztél? Mennyire voltál elégedett magaddal? Elérted a kitűzött céljaidat?

Igen, elértem. Mindig szeretek persze fejlődni, tanulni, hogy mi lehetne még jobb legközelebb. A többiek is megerősítettek, hogy elég pontosan sikerült minden a részemről; és nagyon örültem ennek, hogy megbízhatóságot mutattam fel legelsőre. Rendkívüli módon jelen voltam, azt éltem meg és mintha felemelt volna a zene.

Most, több előadás után, milyen érzés?

Mindig csodás érzés az első hegedűvonásokat meghallanom. Onnantól kezdve már az olasz énemet élem, aki szerelmes az életbe. És tükörként válaszol rá az anconai világ.

Mennyire élvezed ezt a vidám, nagyon szórakoztató darabot? 

Élvezem is, de nem is. Megtanultam, hogy egy szerepet nem feltétlen akkor tudok hitelesen játszani, ha jól vagyok, hanem ha ráhangolódok az adott karakterre. Persze, van, hogy ez kényelmetlen. Lucia például nagyon szorong az apjától, és próbál kiszabadulni az elvárások börtönéből, az ő mások által előre elképzelt sorsából. Ez azért nem egy vidám dolog. Az sem, hogy küzd a dadogással. Anya nélkül nőtt fel, magára hagyva. Talán innen is alakulhatott ki az álomvilágba való menekülés.

Tetszik Luciában, hogy a zenébe kapaszkodik, szereti az embereket maga körül, ő egy tiszta, becsületes lány, aki ki szeretne bontakozni, kiállni az értékei mellett. Azt gondolom, ez a vonása rokon velem.

Azóta érkeztek új színészek a darabba. Milyen érzés volt várni és játék közben látni őket?

Én őszinte kíváncsisággal hallgattam, figyeltem őket. Kifejezetten örültem az új Dorinának és Drusillának. Értük jobban izgultam, mint a saját jelenéseim előtt.

Annyira jó, hogy új színekkel, frissességgel, ötletekkel gazdagodott Anconánk. Örülök az újfajta, humoros megnyilvánulásaiknak. Én az a fajta színész vagyok, aki kíváncsi, hogy a másik hogy old meg egy feladatot. Nem az ellenfelet látom, hanem az újdonságot.

Ezt tanították is nekünk Erdélyben: milyen árnyalatokat találsz meg aznap, ki hogyan reagál épp. Ettől is aktuális és különleges a mi szakmánk.

Nekem az Anconai szerelmesek volt az az előadás, amit látva (még az eredeti, Radnóti Színházban készült felvételt) azt éreztem, hm, ebben nagyon játszanék, látom magam itt, üdítő, bájos világa van. És hát Olaszországban játszódik, ahova bármikor elutaznék, mert imádom azt a felszabadult, örömteli életszeretetet, ami árad az olasz népből. Ezt is jó dolog képviselni, ugyanakkor Lucia temperamentumát is megmutatni vagány színészi feladat; kell hozzá tűz, mert hát neki óriási az igazságérzete.

Ő az a bátor karakter, aki nem menekül, hanem kiáll az értékeiért, nem törődik bele, hogy ő csak az apja lánya. Ő nem egy tartozék, eszköz, hanem individuum.

Lucia dalai tetszettek a legjobban és az ő igaz, kedves, jószívű, őszinte karaktere közel állt a szívemhez.

Szeretem, ha egy szerep a jellemfejlődésről, a belső transzformációról szól és nem a külsőségekről. Ez sokszor nagyobb teret ad az igazi értékek felmutatására, mint egy egyszerű „csinos lány”, vagy naiva szerep.

Például, Lucia nem akar senkit elcsábítani. Nem vakítja el a vagyon, és az, hogy többen udvarolnak neki. Ő csak egyszerűen önmaga: szeretni kezd, és már nem akar tovább megfelelni. Szereti azokat, akik őt is. Jó azokkal, akik vele is jók, igazságos.

A jó embereket engedi közel, a hátsó szándékokon átlát. Nem bölcs még teljesen, de vág az esze. Ez pedig egy elég verhetetlen tulajdonság, főleg egy törékenynek tűnő lány esetében.

Aki eljön, jöjjön azért, ami miatt én valaha színésznek készültem: a játék öröméért, a nevetésért, és a reményért, hogy talán egyszer minden felhő alól előbújik a nap. 

Mert ebben az Anconában egész évben süt a nap, még az őszi-téli hónapok borongását is túlragyogjuk.

A bevezetőben írtam, hogy eddig nyolcszor láttam az előadást. Ezek közül három alkalommal Rubold Emília formálta meg Luciát, és úgy látom, hogy alaposan felkészült a szerepre. 

Tetszik nekem, ahogy belebújik Lucia bőrébe, Lucia életébe, és megmutatja nekünk a fiatal lány életét.

Holnap is elutazom a napfényes Anconába! Ki tart velem? 

Kerékfy Pál

További interjúk Rubold Emíliával:

• Rubold Emília: Nerissa szerepe A velencei kalmárban (2026. március)
• Rubold Emília és Tóth Elza: kihívások és érzelmek (2025. november)
• Interjú Rubold Emíliával a Veszprémi Petőfi Színházban (2025. augusztus)

Szereposztás és előadások: Anconai szerelmesek

Fekete-fehér képek: Szalkai Adrienn
Színpadi fotók: Veszprémi Petőfi Színház

Szerzői jogok: CC BY-NC-ND licenc