Jókai Mór „Melyiket a kilenc közül?” című novelláját láthatjuk hamarosan színpadon.
A Veszprémi Petőfi Színház és a Fővárosi Nagycirkusz közös vállalkozásában megvalósuló produkció különlegessége, hogy a cirkusz sajátos eszközrendszere, lélegzetelállító akrobatamutatványai elegyednek a színházi világgal, az élőzenei kíséret varázsával. Mindez új nézőpontból láttatja Jókai híres művét.
A rendező Fekete Péter Jászai Mari-díjas rendező, előadóművész és cirkuszművész, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója. A kilencgyermekes János mester szerepében Horváth Dániel, a gazdag szomszédéban pedig Máté P. Gábor színművész látható. A gyermekek karaktereit artisták öltik magukra, akik között – ennek önmagában is üzenetértéke van – ukrán és orosz származásúak egyaránt találhatók. Az előadás élőzenei kíséretét a Fővárosi Nagycirkusz zenekara adja.

A rendezőt kaptam el egy interjúra:
Hogy jött az ötlet, hogy egy ilyen előadást hozzon létre a Fővárosi Nagycirkusz?
Nagyon régóta folyik az a cirkuszművészet megújítását kereső folyamat, amiben benne vagyunk itt Európa közepén, és talán a világban is élen járunk ebben. Kikérezkedik a cirkuszművészet a szórakoztatóiparból, a show-biznisz világából, és helyet kér magának a magas művészetek között.
Ennek az oka és az iránya az, hogy bebizonyosodik, hogy a cirkuszművészet sokkal több, mint öncélú magamutogatás. Emberi érzelmekre, társadalmi viszonyokra reagálni képes, üzeneteket hordozni képes művészeti ág. És ha ez így van, akkor az irodalommal, a klasszikus zenével, a balettel és a képzőművészettel szoros együttműködésben tudja ezt megmutatni. Nem ez az első olyan irodalmi mű, amelyet feldolgoztunk a cirkuszművészet segítségével, és Jókainak ezen novellája szívünkhöz nagyon közel állt a karácsony közeledtével.
A kilenc gyerek kilenc különböző karakter, kilenc különböző személyiség, és kilenc különböző cirkuszi szám. Minden cirkuszi szám valami olyanról szól, amit, ha kiveszünk a családból, akkor csak egy csonka család marad. Például, az egymásra figyelés, a kitartás, a testvéri szeretet, a hajlékonyság, az ügyesség; minden cirkuszi számnak van valamiféle üzenete.
Ezt a fajta üzenetet szerettük volna jól megfogalmazni, és ehhez nekünk ez a Jókai-novella nagy segítséget nyújtott.
Mi, akik nem vagyunk, nagyon járatosak a cirkuszművészet kifejezési módjainak dekódolásában, könnyen fogjuk érteni, hogy mikor, mire gondoltok?
Ez egy nagyon erős folyamat, mi is az elején vagyunk még, csak tíz éve kezdtük el ezt a dekódolást. Meg kell tanítani egy új generációnak, hogy érdemes ebben gondolkodni; érdemes a cirkuszművészeti számoknak a mögöttes tartalmával foglalkozni.
Két ember áll egymás nyakában; ha az egyik egy picit balra billen, akkor a másiknak kicsit jobbra kell billennie, hogy megmaradjon az egyensúly. Milyen szép lenne, ha az irodában a két ember, aki egymás mellett ül és naponta együtt dolgozik, így figyelne egymásra! Amikor az egyik észleli, hogy a másiknak ma egy kicsit balra billenős napja van, akkor ő egy kicsit jobbra billenne, hogy ez a harmónia megmaradjon az irodában. Szóval, telis-tele vagyunk ilyen áthallható szimbólumokkal és üzenetekkel.
Gondolj bele, hogy ebben a 13 méteres körben, függetlenül attól, hogy milyen a bőrszíned, hogy milyen a vallásod, hogy melyik országból jöttél, együtt kell dolgoznotok. Itt most oroszok és ukránok egymás vállára fognak állni. Ha valaki az egyik oldalon elugrik, a másik oldalon biztos, hogy el fogják kapni. Akkor is, ha személyesen vitájuk van, akkor is, ha a világról máshogy gondolkodnak, akkor is, ha más ideológiai világképük van.
Ez a 13 méteres kör, a világból kiszakított békesziget, amely példát mutat a világnak egymásra figyelésből, bizalomból, pontosságból, tudatosságból, az álmok megvalósításából.
Szerintem nagyon-nagyon fontos ez, hogy, hogy is mondjam, akiknek elvileg “kötelező” lenne gyűlölniük egymást valamilyen oknál fogva, azok teljesen jól együtt tudnak dolgozni.
Sőt, azoknak most kötelező egymás vállára állni. Azoknak kötelező egymást elkapni, mert meghalunk. Mert arra szövetkeztünk, hogy bemegyünk a 13 méteres körbe, és megvalósítjuk a csodát.
Legyőzzük a gravitációt, átmegyünk a kötél túlsó oldalára, átvisszük a társunkat a nyakunkon, a fogunkban tartva, mint a szerelmet. Telis-tele vagyunk ilyen gyönyörű képekkel. De ezt meg kell tanítani egy új generációnak.
Egy radikális műfaji változáson megyünk keresztül, és ennek a műfaji változásnak Magyarország a központja, ennek a budapesti Fővárosi Nagycirkusz a központja. Mi ezt hirdetjük a világban, és jönnek hozzánk ezt eltanulni. Sokan próbálják ezt, sokan próbálkoznak hasonló műfaji váltásokkal, és nagy boldogság nekünk, hogy ebben mi élen tudunk járni és példát tudunk mutatni.
Módszertani központ vagyunk a világban ennek a cirkuszművészeti újraértelmezésnek a témakörében.
Hogy jött képbe a Veszprémi Petőfi Színház?
Van egy fantasztikus igazgatója ennek a színháznak, aki különösen nyitott más művészeti ágak iránt. Én kevés olyan igazgatót ismerek, aki a klasszikus zenei koncertekre, a balett-előadásokra és a cirkuszi premierekre is eljár. Igazgató úr hosszú évek óta figyelemmel követi ezt a fajta változást, amely ennek a művészeti ágnak a színház felé való nyitottságán alapul.
Hosszú évek óta szurkál engem, hogy “Péter, ezt egyszer meg kell mutatnunk a veszprémi közönségnek, együtt kell dolgoznunk, hogy az én színészeim és a te artistáid valamit közösen hozzanak létre”. És ez most megvalósul! Két fantasztikus nyitottságú színészt kaptunk, és egészen kivételes műszakja van a Petőfi Színháznak.
Nagyon rövid és nagyon intenzív próbaidőszak kellős közepén vagyunk, és el kell mondanom, hogy olyan fegyelem, olyan rend, olyan tisztaság, olyan megfontoltság, ami itt ebben a színházban várt, nagyon kevés helyen vár engem a világban. Tehát gratulálok nektek, Önöknek, Veszprém városának, hogy ilyen házat tudnak üzemeltetni.
Jól látom, hogy élőzene lesz?
Hát persze! Pont az előbb beszéltem róla, hogy ez egy integráló művészeti ág. Meg fogjuk hallani, hogy a zenékben milyen klasszikus zenei és modern zenei motívumok csendülnek fel. Benne lesz az élőzene, az élő hangszerek varázsa.
És itt a képzőművészetnek meg kell jelennie. Meg fogjuk látni, hogy a jelmezekben és a videóvetítésekben milyen képzőművészeti alkotások csengenek vissza.
Azt szoktam mondani a cirkuszművészetről, hogy ez lesz az utolsó művészeti ág, amelyet a mesterséges intelligencia majd pótolni tud. Hiszen annak a varázsa, hogy élőben teszi kockára az életét az artista, az pótolhatatlan. Talán ez is a kulcsa annak, hogy a cirkuszművészet miért lett mostanában nagyon trendi. Kifejezetten a 16-25 éves korosztály körében rendkívül trendi. Ha elnézünk a fesztiválokra, a Szigetre vagy a Strand Fesztiválra, akkor látjuk, hogy a fiatalok körében a zene mellett a legpopulárisabb sátrak és a legpopulárisabb tevékenységek a cirkuszművészetiek.
Pont azért, mert itt egy digitális detoxikációról van szó.
Elegünk van abból, hogy nyomkodjuk a gombot a telefonon, és üdítően hat, és szükségünk van rá, hogy lássuk a valóságot, és lássuk a valós csodát, a valós rizikót, az emberi élet rizikója által megvalósított csodát.
Azt gondolom, ebben az is benne van, hogy ezek mindig egyszeri és megismételhetetlen dolgok.
Ez így van, ez a pillanat varázsa, és a színház is ilyen. Azért jövünk a színházba, mert ma este éppen annak a színésznek ilyen hangulata van, ma este a világosító technikus olyan tempóval tudja beadni azt a fényváltást, és annak a megismételhetetlenségét meg akarjuk élni.
Én mindent legalább párszor megnézek, mert akkor kezd összeállni bennem a teljes kép.
Boldogság volna, ha a mi előadásunkat is háromszor megnéznéd!
Úgy készülök, hogy többször megnézem – először az október 18-ai (vasárnapi) premieren.
Az előadásról még nem tudok képeket mutatni, de itt látható egy egyperces videó, ami néhány rövid jelenetet is megmutat a próbából: https://www.facebook.com/reel/28886575250977350
Kerékfy Pál
Nyitókép: Veszprémi Petőfi Színház
Színpadi kép: Fővárosi Nagycirkusz.
Szereposztás és jegyek: Melyiket a kilenc közül?
Szerzői jogok: CC BY-NC-ND licenc
Discover more from Akarattyai Hírmondó
Subscribe to get the latest posts sent to your email.

