Visszatekintés és változó nyitvatartás

Augusztus vége felé minden nap megnézem az akarattyai üzletek nyitvatartását, hogy mindig az éppen érvényes információkat tegyem közzé itt: Akarattyai nyitvatartás. Ha lemaradnék valamiről, köszönettel veszem a javítást.

Egy sokak számára fontos és nem kellemes hírrel kezdem: a Tengósok Kikötője augusztus 31-étől hétfőn és kedden zárva tart. Hiányozni fognak az ebédek, de teljesen megértem és támogatom a döntést. Végigcsinálták eddig az évet szünnap nélkül – ez túl sok munka, valamikor kell egy kicsit pihenni is! Korábban tartottak heti egy szünnapot (szerdánként) a szezonon kívül, és azt is teljesen indokoltnak éreztem. Szóval: a heti két szabadnapot megérdemlik. Hajrá pihenés!

Ebből az alkalomból mutatok néhány ételt, amit idén náluk ettünk:

Hétköznapokon (szerdától péntekig) továbbra is lesz ebédmenü. Úgy hallom, hogy érdekes akciókkal is készülnek.

Igyekszem figyelni, hogy mit tesznek közzé az akarattyai üzletek, de ez eléggé sziszifuszi munka. Ha minden egyes nap végig akarnám nézni az összeset, arra nem lenne időm. Talán hetente menni fog.

Minden segítséget köszönettel veszek.

Még egy nyitvatartási változás: a Bercsényi és a Lido strandon H-P nem működik a pénztár (azaz, ingyen lehet bemenni).

Kerékfy Pál

A fotók a szerző felvételei.

Szerzői jogok: CC BY-NC-ND licenc


Discover more from Akarattyai Hírmondó

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Leave a Reply