Készen lesz valaha?

Úgy gondolom, hogy majd egyszer készen lesz, de nem egyhamar. A Park ABC (korábban Napfény ABC) helyén folyó építkezésről lesz szó.

Amikor polgármesterünk tájékoztatás után, három hónappal ezelőtt írtam a leendő Penny Market áruházról, még semmi hír sem volt a nyitás tervezett dátumáról. Amikor június közepén ismét szóba jött a téma a Facebookon, tájékozottnak tűnő emberek augusztus elejei dátumokat írtak.

Ma már tudjuk, hogy augusztus elején nem nyílt meg az új áruház. Én – hozzá nem értőként – azt is kétlem, hogy szeptemberben megnyit.

Május közepén – amikor végre igazán elkezdtek dolgozni – még nem tűnt reménytelennek az augusztusi nyitás. Az E.ON is elvégezte a saját feladatát május 26-án: a közeli trafóból odavezették a vastag kábeleket az üzlet előtti kapcsoló szekrényekbe.

Ez a kép május 27-én készült, amikor már végzett az E.ON, és jó sok hőszigetelő anyagot is leszállítottak az építkezéshez.

Minden nap járok arra, ezért folyamatosan tudom követni at építkezést.

Nem haladnak valami gyorsan, de azt sem mondhatom, hogy egyáltalán nem dolgoznak. Talán az a nagyjából pontos megfogalmazás, hogy „nem kapkodják el„.

Jó sokáig csak az láttam, hogy bontanak, egyre újabb és újabb bontott anyagok jelentek meg az épület előtt: volt ott beton is és sok deszka is.

Utána hoztak rengeteg betonvasat, azt akkurátusan meghajtották, összeszerelték. A következő héten jött a mixer a betonnal. A betonozást követően volt néhány nap csendes időszak, amíg békén hagyták a betont, hadd dolgozzon.

Utána újra sittet hordtak ki, majd ismét betonvas érkezett.

Az itt látható képeket augusztus 8-án készítettem:

A betonvasak várják a betont, de a zsaluzás még nem teljes.

Érdekesség, hogy a napokban ezt írta valaki (a sokadik kérdésre válaszolva, hogy mi épül itt):

Nem épül semmi. Legalább is nagyon nyögvenyelős ez az „építkezés” . Számtalan konteo kering,a régieket felmelegítve.

Sajnos, hozzám nem jutottak el sem az eredeti, sem a felmelegített összeesküvés-elméletek, de örülnék, ha valaki lenne olyan kedves, hogy felvilágosít.

Ha már felmerült, hogy nem épül semmi, gondoltam, megnézem, hogy maga a cég mit mond erről leendő áruházáról.

A február 17-én feladott álláshirdetés ma (aug. 11-én) inaktív állapotban van. Vajon miért? Már van elég jelentkező, vagy sokat csúszik a nyitás? Ezen a hirdetési portálon most egyáltalán nincs akarattyai állás meghirdetve.

A PENNY saját oldalán még megtalálható a hirdetés:

A „nyáron nyíló” kitétel egy kicsit furcsa. Vajon melyik nyárra gondolnak?

Vajon még aktuális? A karrierportálon ezt írják: „Álláshirdetéseinket folyamatosan frissítjük, ezért mindig az aktuálisan nyitott pozícióinkat találod meg az állásportálunk. Várjuk jelentkezésedet!” – vagyis még keresik a leendő üzlet dolgozóit. Nem próbáltam ki, hogy mi történne, ha jelentkeznék.

Ha valaki jelentkezik, köszönettel veszem a beszámolóját.

Az álláshirdetés alapján úgy vélem, hogy még tervben van az üzlet megnyitása. De miért halad ilyen lassan az építkezés? Nem tudom, és találgatni nem akarok. Találgatásra mindig akad elég sok ember – majd ők találgatnak.

Amikor majd jelentős előrelépést látok, újra jövök hírekkel.

Ha közben valakinek lesz megbízható forrásból származó információja, köszönettel veszem.

Kerékfy Pál

Szerzői jogok: CC BY-NC-ND licenc


Discover more from Akarattyai Hírmondó

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Készen lesz valaha?” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Szívesen vennénk az Önkormányzat tájékoztatását az ABC ügyében, hiszen Akarattya megérdemelne egy normális bevásárló helyet végre.

  2. Milyen tájékoztatást vár az önkormányzattól?
    Polgármester úr tájékoztatott akkor, amikor eldőlt, hogy a Penny nyit majd üzletet a Park (Napfény) ABC helyén. Ezt olvashatja is a cikkben, amihez hozzászólt. Maga az átépítés nem tartozik az önkormányzatra. A megnyitás időpontja is az üzemeltető döntése.

Leave a Reply