Boldog befejezés

Már, ha egyáltalán lehet ebben a helyzetben boldog a befejezés.

Színdarabról írok, a címe HAPPY ENDING, a szerzője Anat Gov, izraeli forgatókönyvíró, aki nagyrészt a saját életéből merítette a darab témáját. 

Közönségtalálkozón voltam hétfőn, ahol a Veszprémi Petőfi Színház ötödik idei nagyszínházi bemutatójának alkotóit mutatta be Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes–kreatív menedzser, mentálhigiénés szakember. Rajta kívül Tasnádi Csaba rendező, valamint Cservenák Vilmos, Módri Györgyi és Nagyváradi Erzsébet színművészek voltak a beszélgetés résztvevői.

Ahogy mindig, most is fontos és érdekes információkkal lettem gazdagabb. Ezért is szeretek a közönségtalálkozókra járni! Persze, az is jó bennük, hogy közelről, szemtől–szembe lehet a résztvevőkkel találkozni, beszélgetni.

A történetet természetesen nem mesélték el, bár ez–az kiderült apránként. Annyit elárulok, hogy kórházban találkozunk a szereplőkkel, és a rettegett betegség, a rák, a téma. Ez így pontatlan, hogy “a rák”, hiszen sok száz válfaja van, és teljesen különböző ezek lefolyása és életkilátása. Mégis így szoktunk beszélni róla a mindennapi életben, és ez az a betegségcsoport, amit a legnagyobb elutasítás és elhallgatás övez. Miért? Talán azért, mert keveset tudunk róla, és amit tudunk az egyrészt bizonytalan és pontatlan tudás, másrészt szörnyű. 

Ahogy elhangzott ma délután, a színház fontos feladata, hogy foglalkozzék a mai valósággal. Ez az előadás ezt teszi, segít abban, hogy egy kicsit jobban eligazodjunk az emberi élet ilyen mélységeiben. Láttam mostanában más kiváló darabokat is, amik egy-egy nehéz élethelyzetet mutatnak be, és segítenek a megértésében, a kezelésében (Táncórák, Az apa, A hatodik szék). 

A Happy Ending is ilyennek ígérkezik! 

A darab egy kórház járóbetegrendelésén játszódik, ahol négy rákbeteg más és más módon küzd és küzd meg a betegségével. Vagyis, nem is csak a betegséggel, hanem mindazzal, ami azt társadalmi és családi viszonylatban körülveszi. Reménytelenség, életigenlő megküzdés, elutasítás, családi segítség és annak hiánya, elkeseredés, humor – minden előfordul egy ilyen kórházi osztályon. Az ott dolgozók sem egyformán élik át és kezelik a helyzetet. Ahogy a valóságban, itt is nehéz és küzdelmes a munkájuk. 

Az alkotók, a rendező és a színművészek, helyzete nem könnyű. Szerencsére, egyikük sem élt át ilyen helyzetet személyesen, így “csak” a családból, a baráti körből és kollégák életéből van tapasztalatuk – ami egész más, mint a saját megélés. Nagy feladatot kapnak amiatt is, hogy viszonylag eseménytelen az infúzióba bekötött betegek élete. Ebbe kell lendületet és izgalmat vinniük. 

Ők bíznak benne, hogy sikeresen oldották meg a feladatukat. Mi pedig megnézzük, meglátjuk. 

Én eddig is meg akartam nézni, már régen megvettem a jegyemet a premierre az első sorba, ahogy szoktam. Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy jól döntöttem. 

Most is lehetett kérdezni, és én nem is hagytam ki a lehetőséget. Azt kérdeztem, hogy milyen érzéssel fogok kijönni az előadás után a színházból. Adtam hozzá egy néhány mondatos hátteret a gondolataimból – ettől vagy könnyebb, vagy nehezebb lett válaszolni. Kialakult egy pár perces beszélgetés a pódiumon, majd a főszereplő adta meg a választ: REMÉNY.

Ez jó, ez tetszik! Ezért igazán érdemes színházba menni!  

Szereposztás: https://www.petofiszinhaz.hu/hu/esemeny/happy-ending-1032 

Az előadás időtartama kb. 90 perc, szünet nélkül.

Ki jön a pénteki premierre vagy valamelyik későbbi előadásra? Szerintem, a nehéz téma ellenére, vagy éppen azért, jó döntés megnézni.

Kerékfy Pál