Ne feledkezzünk meg a forradalom asszonyairól se! Ugyan, a történelemkönyvek főleg a férfiakat említik, a nőknek is fontos szerepük volt a forradalomban és a szabadságharcban. Essék most néhány szó róluk!
1848. március 15-én, sőt már előtte is, együtt küzdöttek nők és férfiak a szabadságért és a társadalmi egyenlőségért. Petőfi ezt írta naplójában március 13-áról, amikor a Nemzeti dalt írta: „Míg én az egyik asztalnál a Nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.”
Az éj nagy részét ébren töltöttem, feleségemmel együtt, bátor, lelkesítő, imádott kis feleségemmel együtt, ki mindig buzdítólag áll gondolataim, terveim előtt, mint a hadsereg előtt a magasra emelt zászló. Azon tanácskoztunk, mit kell tenni? mert az határozottan állt előttünk, hogy tenni kell és mingyárt holnap … hátha holnapután már késő lesz!
Petőfi március 15-ei naplóbejegyzéséből
A hagyomány szerint az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetének estéjén a pesti radikális ifjúság vezérei Szendrey Júliától, illetve Laborfalvi Rózától kapták az első kokárdákat, amelyeket a kabát hajtókáján vagy a mellrészén, a szív felőli oldalon viseltek.
Szendery Júlia naplóiban erről az időszakról nincs bejegyzés, ezért nem tudjuk saját szavaival felidézni a forradalmi napok érzéseit. Azt tudjuk, hogy az 1847. szeptember 8-ai házasságkötésük után éppen 1848 márciusában lett várandós Zoltán fiukkal, aki december 15-én született meg. A forradalmi időkben a gyermekvárás, a csecsemő gondozása mellett a férjéért való aggódás is jelen volt.
Sokszor, midőn melletted ülve, kedves kezeidet ajkaimhoz, szívemhez szoríthatnám, egyszerre könny tolult szemeimbe, szívem félelmesen, kettőzött sebességgel kezdett dobogni, illyenkor, tudod mi jutott eszembe? elképzeltem, milly végtelen szomorú életem lenne nélküled, ha egykor, bármilly rövid időre is, kénytelen lennék tőled elszakadni, ha nem csókolhatnálak, ha nem élvezhetném szerelemteljes tekinteteidet, mellyek édesebbek a világ minden örömeinél, éltetőbbek a teremtő »legyen« szavánál. Csak képzeltem ollyankor e sajgó bánatot, melly szívemet ölné, ha nélküled kellene élnem, és mégis milly rögtöni változást idézett bennem elő, hát most mi lesz belőlem! mit tegyek, hogy elviselhessem ez iszonyú valót! Csak egy fél nap is milly hosszu idő, ha téged nem látlak, hát ha ez igy lesz egy hónapig, talán kettőig… vagy tovább!… Ha erre gondolok, meghül bennem a vér, mintha valami ijesztő kisértetet látnék. Ez nem is lehetséges! Inkább meghalnék ma, mint kiállanám ez iszonyú kínos hosszu időt.
Szendrey Júlia naplójából (1848. szeptember 30.)
Hozok majd tőle naplórészleteket és verseket az év során, de mára csak ennyi jutott.
Kerékfy Pál
Források: Wikipedia, Petőfi Sándor naplója, Szendrey Júlia naplója
Akarattyai Hírmondó 