Nők és férfiak, páros történetek a mozivászon helyett a színpadon, ez a MÚVILÁV, egy kétszemélyes színpadi produkció. Nem tudom, hogy színdarab-e, mert annyira szokatlan, formabontó valami. Az Orlai Produkció által megadott műfaj “zenés romkom-fantázia”, akármit is jelentsen ez.
A szerelem két alanya, a nő és a férfi Trokán Nóra és Klem Viktor, az utóbbi egyben a rendező is. A szerelemben gyakran van egy harmadik is, akit itt Szitha Miklós alakít, de ő nem a klasszikus szerelmi háromszögben jelenik meg, hanem az élő zenét szolgáltatja, részben a jelenetek között, részben a színészek által előadott dalokhoz. El ne felejtsem, van egy negyedik “szereplő”, mégpedig a súgó, de róla majd később.
A történetet nem mesélem el. Legyen elég annyi, hogy ismert filmekből származó epizódokon keresztül alakul az első jelenetben a moziban megismerkedő fiatal nő és férfi kapcsolata. Félénk emberek lévén filmbeli történetek “eljátszásával” ismerkednek össze.
Az elején furcsálltam, hogy egyszerű fekete ruhában álltak a színpadra, de később rájöttem, hogy ez teszi lehetővé a gyors átvedlést. Egy-egy újabb ruhadarab vagy kiegészítő, és máris egészen új karakter jelenik meg előttünk, például egy plázacica.
Trokán Nóráról eddig semmit se tudtam (sajnos), és most megtudtam, hogy kiváló színész. Klem Viktorral nemrég láttam A nagybőgőt, ami óriási alakítás. Ez az élmény is fontos szerepet játszott abban, hogy amint megjelent a januári műsor, azonnal megvettem a jegyemet, méghozzá az első sorba, ahogy szoktam (ennek lesz még szerepe). Majd a végén írok A nagybőgőről is, de most vissza a tegnap estéhez.
Nagyon jól szórakoztam, villámgyorsan elrepült a másfél óra (ennyi nem szokott szünet nélkül lemenni a színházban), és úgy láttam, hogy mások is nagyon élvezték. Ezt igazolta a hosszan tartó taps is az előadás végén.
Őszintén örülök, hogy a Veszprémi Petőfi Színház minden évben elhoz nekünk több vendégelőadást, és ezzel tovább színesíti az egyébként is nagyon változatos repertoárt. Ez a darab a közeljövőben nem megy itt újra, de máshol meg lehet találni.
Az előadás egyik jellegzetessége, hogy a színészek (főleg Klem Viktor) időnként “kibeszélnek” (a szerepükből kilépve szólnak a közönséghez). Ezzel már az előbb említett A nagybőgőben is élt Klem Viktor. Ott találkoztam először (a tegnap is alkalmazott) helyszínhez való aktualizálással, amikor a szöveget kicsit megváltoztatva Veszprémbe helyezi a történetet a színész. Egy görög drámában ez nagyon furcsa lenne, de egy ma játszódó darabban pont jó. (Nem is egyedülálló, mert a nemrég a Madách Színházban látott SIX musicalben is Budapest lett a koncert helyszíne.)
És a súgó. Kezdés előtt Klem Viktor elmondta, hogy sajnos a súgó nem tudott eljönni, és ezért a közönség soraiból kér egy önként jelentkezőt. Pár másodperc várakozás után feltettem a kezem. Más jelentkező nem lévén, én kaptam meg ezt a szerepet. Megkaptam a darab rendezői példányát (benne kézzel írt jegyzetekkel) és az olvasólámpával ellátott állványt is, amin tudtam lapozni és követni az előadást. Valószínű, hogy ez a “rögtönzés” eredetileg is az előadás része, és nem arról volt szó, hogy a súgó nem ért rá, de ez mindegy.
Nagyszerű élmény volt, hogy folyamatosan követni tudtam az előadás szövegét, és láttam a leírt szöveg és az elhangzottak közötti azonosságokat és eltéréseket. Az derült ki számomra, hogy tudják a szöveget, de nem magolták be. Néha más szavakkal mondták el ugyanazt, más sorrendben mondták el a szöveget. Néha beszúrtak pár mondatot, ami nem volt leírva. Máskor kihagytak egy-egy mondatot. Ha jól emlékszem, kétszer kellett súgnom (ekkor rám néztek, vagy szóltak). Ezek olyan helyzetekben történtek, amikor eltértek a szövegtől, le nem írt mondatokat mondtak, és nem tudtak könnyen visszatalálni az eredetihez (vagy csak eljátszották ezt, hogy nekem is legyen szerepem). Időnként meg is dicsértek, hogy jól csinálom. A mellettem ülő néző is követte a szöveget, és néha összemosolyogtunk egy-egy eltérésnél. Természetesen, a dalok szövegében nem volt eltérés vagy rögtönzés, azok szó szerint hangzottak el.
Kifelé menet és a ruhatárnál összesúgtak körülöttem az emberek. Talán azon is tanakodtak, hogy beépített ember voltam-e, vagy civil, aki önként jelentkezett. Én tudom a választ.
Jó döntés volt, hogy megnéztem az előadást! Nem csak és nem elsősorban azért, mert bevontak a játékba, de nem tagadom, hogy ez fokozta az élményt. Javaslom, hogy jelentkezzen súgónak, aki szívesen belemegy ebbe a játékba!
A nagybőgő: ígértem, hogy erről is lesz szó. Az előadás előtt írtam róla egy rövidet, de utána már nem, mert eljutott hozzám Kiss Anett nagyszerű élménybeszámolója, és azt kértem el tőle közlésre. Itt olvasható: A nagybőgő előadáson Veszprémben.
Szóval: Patrick Süskind írta a monodrámát, és tőle csak egy könyvet (és az abból készült filmet) ismertem korábban, ami igazán jól megírt mű, és igazán megterhelő lelkileg. Ezért tartottam egy kicsit A nagybőgőtől, de nem futamodtam meg előle. Végig kimondottan jól éreztem magam, nyoma sem volt bennem annak a rossz érzésnek, amit a A parfüm alatt éreztem. Jó hangulatban álltam fel az előadás végén, ahogy a többi néző is. Később gondoltam végig, hogy tulajdonképpen egy depressziós hangulatú darabot láttam, de Klem Viktor önironikusra vette a szerepet, és ezzel oldotta az egyébként nyomasztó hangulatot. Az a kiváló előadás is szerepet játszott abban, hogy mostanira azonnal lecsaptam.
Kerékfy Pál
Akarattyai Hírmondó 