A nagybőgő előadáson Veszprémben

Nemrégiben írtam arról, hogy megnézem Patrick Süskind művét Klem Viktor előadásában, és terveztem, hogy megírom az élményeimet. Azóta olvastam Kiss Anett élménybeszámolóját, és úgy döntöttem, hogy engedélyét kérem az itteni közzétételre. Nagy örömömre, megkaptam az engedélyt, így mindenki elolvashatja. Köszönöm!

Kerékfy Pál

---

Szeptember 14-én, csütörtökön vettem észre a Veszprémi Petőfi Színház honlapján, hogy október 28-án lesz az évadban először „A nagybőgő”, s mivel ez pont a „Post Mortem” című film magyar mozipremierjének a 2. évfordulójára esik, ezért jelnek éreztem, valahogy mégiscsak be kellene vállalnom ezt az előadást.

Gyorsan megérdeklődtem a színháznál, hogy a Latinovits-Bujtor Játékszín akadálymentes-e, mert ugye eleve ezen áll, vagy bukik a dolog számomra. Egy órán belül kedvesen válaszoltak, hogy tudnak fogadni, várnak szeretettel, csak előtte jelezzek a kerekesszék miatt és akkor alakítanak ki helyet az első sorban. Ez a része úgy tűnt rendben van a dolognak, így még aznap este megkérdeztem Unokanővéreméktől, elmehetnénk-e, mert ez a másik buktató, hogy ők vállalják-e a fuvart. Tőlük másnap kaptam választ, hogy mehetünk és intézhetem a jegyeket. Mivel a Játékszín a színház kisebbik, 79 fős játszóhelye, az előadás pedig bérletes, a bérletesek helyei természetesen már foglaltak voltak, így csak 30 szabad szék volt, ezért nem volt mire várni, péntek este gyorsan meg is váltottam a jegyeket. Az első sorban még egy szabad hely volt, azt belőttem magamnak, a harmadikban pedig a még két szabad széket egymás mellett Uncsiéknak. Egyébként vasárnap kezdték el a színház közösségi oldalain hirdetni az előadást, azután napokon belül csak pár jegy maradt rá, úgyhogy tényleg nem volt hezitálnivaló a jegyvásárláson, még éppen időben cselekedtem.

Klem Viktor nem először játssza a veszprémi színház szervezésében A nagybőgőt. Első alkalommal 2022. július 6-án, Balatonalmádiban a Kerényi Imre Kult-Magtár pincéje előtt szabadtéren adta elő, másodszor pedig idén tavasszal, április 21-én a „Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja” keretében szintén itt a Latinovits-Bujtor Játékszínben. Sajnos, erről a két előadásról lemaradtam, vagyis az áprilisin lélekben ott ültem az utolsó sor jobb szélén, a 66-os széken, ugyanis az előadás napján ez az 1db jegy maradt, amit végül én vettem meg, így az online jegyértékesítés szerint is teljes teltház volt. Nekem aznap ennyi volt 100km-ről a színház gyógyító ereje. Most a 2023/24-es évadban pedig bérletes előadásként szerepel a színház műsorán, októberben még másnap, 29-én volt látható, novemberben majd 22-23-24-én lesz műsoron.

Egy kicsit kifejtem, mit jelent az első mondatban a „valahogy mégiscsak be kellene vállalnom ezt az előadást”-t. Mosolyka is szokott posztolni a mozgássérült lét nehézségeiről, most én is megteszem. Az, hogy a kisbuszba rámpán, kerekesszékkel tolnak fel, racsnis hevederekkel rögzítik, és úgy utazom, nem probléma, csupán pár perc pluszt jelent, de ettől még simán elutazhatok 100km-re, vagy messzebb is. A nagyobbik probléma az, hogy CMT2-es betegként a kezeim és lábaim is súlyosan sérültek, emiatt már 2008-ban elveszítettem az önellátóságomat, azóta ágytálaznak, ami otthoni körülmények között nem gond, viszont, ha szeretnék kimozdulni, akkor nagyon is az. Mert hiába van ma már sok helyen akadálymentes WC, akár benzinkutaknál is, ha nem vagyok olyan fizikai állapotban, hogy használni tudjam. Ezért nekem az 1 órás autóutat Veszprémbe, a 70 perces előadást és az 1 órás utat hazáig, ami összesen közel 4-5 óra, úgy kell bevállalnom, hogy nincs lehetőségem elmenni toalettre. Szóval emiatt nehézkes számomra az utazás, ritkán is megyek 30-40 km-nél távolabb, ezért kivételes dolog, hogy két évnyi várakozás után végre eljuthattam rá és láthattam A nagybőgőt.

A nagybőgő előadás, amit Patrick Süskind 1981-ben írt, a műfaját tekintve monodráma, amely egyszemélyes színművet jelent, azonban a dráma szó hallatán nem kell megijedni, bár a darab témáját, mondanivalóját tekintve valóban komoly, az előadásban mégis sok a humor, többet nevetsz rajta, mint könnyezel. Amúgy az előadáshoz készült legújabb plakáton is „komolyzenei stand up” megjelölés szerepel már monodráma helyett. A nagybőgő darabról Klem Viktorral kapcsolatban azt érdemes tudni, hogy debreceni fiúként még középiskolás korában látta Sárközy Zoltán színművész prezentálásában a debreceni színházban, s mivel az ifjúkori élmények nagyon meghatározók egy ember életében, Viktor azt a vágyát, hogy ezt egyszer majd ő is szeretné eljátszani, onnantól hordozta magában. Az eredeti műben a nagybőgős egy idősebb, középkorú személy, ennek ellenére 28 évesen úgy gondolta, hogy kipróbálja magát benne és 2015. november 13-án, pénteken (nem babonás) bemutatta a Jurányi Inkubátorházban. A jelek szerint jól tette, mert fiatalsága ellenére a szakma sem fogadta rosszul a próbálkozását, például 2016 márciusában a tatabányai Monodráma és Stúdiószínházi Fesztiválon (MOST Feszt) a „Legjobb monodráma” díjával jutalmazták. Egyébként Magyarországon A nagybőgő darabot először Darvas Iván mutatta be a Pesti Színházban 1989-ben, majd Sárközy Zoltán Debrecenben 2003-ban, így az ifjú színész produkciója volt a harmadik a sorban.

Egy-két év kihagyás után, amikor sokat filmezett, emiatt a színház picit háttérbe szorult a pályafutásában, valamint a Covid pandémia lecsengése után, 2021. július 18-án állították újra színpadra Radnai Márk rendezésében, aki már a 2015-ös előadás próbái alatt is segített neki külső szemként, de az akkor hivatalosan Klem Viktor rendezéseként futott. Az évek alatt nyilván sokat formálódott a produkció, az egyik szembetűnő változás például, hogy eredetileg van egy világos, befelé dőlő oldalú, hangszigetelt szobabelső díszlete, amit Horgas Péter tervezett, ez látható az anno Kiss Gergely által készített előadásfotókon, amiket még ma is sokszor használnak az előadás promóciójához. Ebben az érdekes díszletben zajlott a 2021-es felújító premier is az Aranytíz Kultúrházban, valamint még a 2021/22-es évadban sikerült hazavinnie a szülővárosába az előadást, a debreceni Csokonai Színházba, és ott is eljátszhatta pár alkalommal, akkor is még az említett díszletben tette. Azóta viszont ez az épített díszlet elmaradt, most csupán egy fotel, egy bárszék a nagybőgővel és pár híres zeneszerző képe, akik említésre kerülnek a darab során, alkotják a színpadképet. Valószínűleg azért alakult ki ez a minimál kelléktár, mert amellett, hogy a mostani évadban Veszprémben, az előzőben pedig a Pinceszínházban volt repertoáron, sokfelé hívják is az eladást különféle helyszínekre a kőszínházaktól, a művelődési házakon át, a szobaszínház méretűek mellett a szabadtéri játszóhelyekig és így könnyen utaztatható, prezentálható bárhol, csak a nagybőgőt és a képeket kell magával vinni. Az elmúlt két év során a különböző budapesti és vidéki helyszínek mellett, több alkalommal eljutott a határon túlra is, mint Újvidék, Csíkszereda, Nagyvárad, Bukarest. Sajnos, Somogyban még nem járt vele, ezidáig Veszprém és Balatonalmádi voltak a legközelebb eső helyszínek hozzá.

A darab és Viktor viszonyáról még érdekességként megemlíthető, hogy általános iskolás korában csellózott, emiatt is vonzódik és van benne tisztelet a hangszer iránt. Annak ellenére, hogy középiskolásként abbahagyta a csellózást, és basszusgitárra váltott, ma is van csellója, valószínűleg időnként játszani is előveszi. Bár a cselló és a nagybőgő hasonló hangszer, de nyilván van köztük méretbeli és húrozási különbség, ezért az előképzettsége ellenére meg kellett tanulnia valamelyest nagybőgőn is játszani, mivel az előadás folyamán többször meg is szólaltatja. Ehhez anno „nagybőgő coach”-ként Lombos Pál, a Swing á la Django nagybőgősének segítségét vette igénybe, amely zenekar később a Múviláv előadásban kísérte Viktort és Trokán Nórát, amit 2021. augusztus 6-án, a balatonszárszói premieren nekem is volt szerencsém látni. (Közben a Múviláv előadás idén szeptembertől megújult, most zeneileg Szitha Miklós közreműködik zongorán benne.)

És, hogy miről is szól „A nagybőgő” darab? „A nagybőgős egy nekünk, nézőknek magyarázó férfi, muzsikus, egy német nagyváros lakója. Míg az esti Rajna kincse ünnepi előadására készül délután, beszél nekünk a nagybőgő helyéről, szerepéről a zenében, a zeneirodalom e hangszeren eljátszható műveiről, némi szemléltetéssel is. Aztán beszél arról, aki a vonót húzogatja ezeken az ormótlan, túlméretezett, nagy rezonanciájú húrokon, apjáról, anyjáról, önleleplező, öngúnnyal teli, freudizált hangszer-választásáról. S míg az első részben a nagybőgő szakszerű bemutatása éppen nélkülözhetetlenségét bizonygatja, ugyanez a hangszer a másodikban, mint akadály, gát, az emberi érintkezések kerékkötője, az életkudarc szimbóluma jelenik meg. Jelentéktelen a zenekarban, rá nem figyel senki, huszadrangú komponisták szerepeltették csak szóló- vagy kamarahangszerként – az egyedüli kivétel a Pisztrángötös, Schubert remekműve. A nagybőgő a gonosz, a kisszerű, az önző, az irigy, a kurva: minden tehát, amit gazdája a klasszikus pszichés hárítás és fetisizálás szabályai szerint rávetít. Róla beszél, de az azonosítást maga is elvégzi. A tárgy – egyszersmind munkaeszköz és egy kvázi művészlét biztosítéka – kiválóan választatik meg ebben a profin előállított darabban.”

Ha ez a leírás elsőre bonyolultnak tűnne, megnyugtathatok mindenkit, hogy az előadást nézve mindez nagyon is érthető és élvezhető. Ahogy az először istenített hangszertől eljut a monológjában odáig, hogy tulajdonképpen minden frusztrációjáért, a megrekedt, magányos életéért a nagybőgőt okolja, és legfőbb vágya, hogy egyszer az életben figyeljenek rá, őt is észrevegyék, de legalább a szoprán énekesnő tekintsen rá, akibe reménytelenül szerelmes. Olyan problémákat tár elénk a társadalomhoz fűződő viszonyáról, amik bárki életében felmerülhetnek. Például rám, aki gyerekkorától mozgássérült, hatványozottan igaz jónéhány, mivel általában félrerúgnak, mint a selejtes árut, ezért sok dologban azonosulni tudok a nagybőgőssel.

Azon túl, hogy évek óta olvastam a kritikákat és interjúkat az előadásról, tehát nagyjából tisztában voltam vele, még egy komoly segítséget is kaptam, hogy előtte rendesen felkészülhessek rá. Így annak ellenére, hogy a CMT2 katasztrofálisan tönkretette a hallásomat, (sajnos ez egy ilyen alattomos idegrendszeri betegség, nem elég neki a kezed és a lábad), szinte tökéletesen értettem a szöveget, hogy éppen miről beszél, ami azért egy monodráma esetében elég fontos. Ezúton is nagyon szépen köszönöm a felbecsülhetetlen és önzetlen segítséget, ami nagyban hozzájárult, hogy teljes színházi élményben lehessen részem! Így valóban érdemes volt bevállalnom az utazást és minden velejárót! Ráadásul a Játékszínben nincs színpad, az első sorral egy szintben lévő területen zajlik az előadás, így hozzám az első sor jobb szélén alig két méterre volt a nagybőgő a székre támasztva, és ahogy Viktor járkált a jelenetek során, többször is egy méternyire haladt el előttem. Ennyire testközelből látni az egész előadáson csak tovább fokozta az élményt és még közvetlenebbé tette.

Az előadás elején egy kicsit zavaró, hogy mikrofonba beszél a nagybőgős, mert a szobájában nem abba szokott az ember csevegni, persze a valóságban idegen nézőkhöz sem szól otthon a foteljában ülve, de hát egy monodráma már csak így működik. Viszont, ahogy idővel belemélyedsz a mondókájába, figyeled a játékát, miként adja elő a szöveget, a mozgását, a gesztusait, a mimikáját, szépen el is feledkezel arról a fránya mikrofonról. Hihetetlen alakítást nyújt benne! Aki egyszer látja ezt az előadást, azt általában annyira beszippantja, hogy utána többször is megnézi. Meg tudom érteni, mert meg kell hagyni, hogy van a debreceni Fiúnak, (na jó, így 37 felé bandukolva már inkább férfinek, mert ebben valóban elég férfias is,) egy személyes varázsa, amivel sikerül különös atmoszférát teremtenie az előadáson. Ráadásul, ahogy az elején is írtam, ez a darab igazán a szíve csücske, imádja játszani és ez érezhető is rajta a színpadon. Miért is ne szeretné játszani? Hiszen ő pont azt kapja meg benne, amire a nagybőgős csak ácsingózik, hogy figyeljenek rá, és őrá itt 70 percen keresztül szinte lélegzetvisszafojtva figyelnek, utána pedig jön a vastaps, a dicséret, a hátba veregetés, ami egyes egyedül az ő sikere, hiszen csak rajta múlik, hogy éppen jól sikerült-e aznap a produkciója. Mi másra vágyna egy színész, ha nem erre? Nem véletlen, hogy a színészek többsége a monodrámát jutalomjátéknak tekinti. Klem Viktornak is ilyen A nagybőgő, amivel az is jól jár, és remekül szórakozik rajta, aki nézi, ezt immár saját tapasztalatomból is állíthatom.

Ahogy a balatonszárszói Múviláv, és a székesfehérvári Post Mortem közönségtalálkozó esetében is tettem, most is kinyomtattam a plakátot a jegyekkel, hátha az előadás után kapok erre is autogramot a Művészúrtól. Szerencsére a fekete filctoll sem száradt még ki, amit két évvel ezelőtt szárszói premierre vásároltam, majd három hónappal később, 2021. november 14-én a fehérvári közönségtalálkozón a főszereplő mellett Bergendy Péter filmrendezőtől és Hellebrandt Gábor kreatív producertől is kaptam vele aláírást. Szerencsére sikerült az előadás utáni találkozás, így a nagybőgős angyalkát is át tudtam adni a Nagybőgősnek és a díszletben még fotó is készült rólunk a darab másik szereplőjével a nagybőgővel együtt.

Remélem, mielőtt a filcem kiszáradna, lesz még lehetőségem eljutni előadására és esetleg egy újabb szignóra is szert tenni vele. ☺

Kiss Anett