A szavakon túl

A modern, felvilágosult – jelentsen ez a szó bármit – ember már észre sem veszi, hogy közhelyesen beszél, gondolkodik és érez. A lózungok mázsás súllyal nyomják le a felelősségérzetet. Ha esetleg történik valami, legfeljebb előkap egy okosságot. A francia Florian Zeller családtrilógiájának harmadik darabja, A fiú fel akar rázni minket: mielőtt jóvátehetetlen következményekkel kellene szembesülnünk, emelkedjünk az előregyártott panelrengeteg fölé, és lássunk!

A történetet sokan ismerhetik, ha máshonnan nem, A fiú sorsa című magyarul is megjelent filmdrámából. Igen: a végén a címbéli fiú Nicolas öngyilkos lesz. Vannak, akik csípőből elutasítják a darab megtekintését, mondván, van elég bajuk, nem akarják mások nyomorával terhelni magukat. (Ön)megsemmisítő érv.

Nagy kár, mert Józan László Junior Prima-díjas színművész – akit egyebek mellett az Illatszertárból és a Képzelt betegből ismerhet a veszprémi közönség – első rendezése lenyűgöző, katartikus élmény. Karácsony Ágnes dramaturg jóvoltából nyoma sincs az említett film kissé melodrámai jellegének, dagályosságának. Sehol egyetlen felesleges gesztus. Így tűnik fel igazán – különösen a szülők közötti – dialógusok fájó üressége. Így lesz elviselhetetlen a kontraszt a másik oldallal, a kamasszal, aki végtére is egy érző, szenvedő, megtépázott lelkű ember. Simon András bámulatosan hozza ezt a figurát, az eleven felkiáltójelet. Az ifjú színművész – ahogy azt a Holt költők társasága Neil Perryje és A velencei kalmár Bassaniója esetében is láthattunk – nagyon éli ezeket a belső vívódásoktól feszített karaktereket. Plusz kihívásként itt el kell tüntetnie azt a tíz esztendőnyi különbséget is, amely a saját, illetve a darabbéli Nicolas életkora közt van. Sikerül. Amikor a fülére húzott, piros fejhallgatójával feltűnik, Furák Péter – kifejezetten ehhez a darabhoz írt – zenéje dübörög. Így majd észrevesztek!

Pedig a szülőkkel, Pierre-rel (Klem Viktor) és Anne-nal (Varga Gabriella) első ránézésre semmi gond. De csak elsőre, hiszen már az elején kiderül, hogy az anya azután szalad elvált férjéhez, miután – a tanárok közléséből – kiderül: Nicolas már három hónapja nem jár iskolába. Ezt akkor hogyan? Úgy, hogy az anya valahogy kívülállóként – tisztesség ne essék szólván –, kellemetlen alakként tekint a fiúra. Akit azért persze szeret. A régi emlékek, ugye, amelyek fotók és filmfelvételek formájában ott futnak a háttérben. De nincs meg az igazi kötődés. Anne tétova, olykor félszeg gesztusairól a Jó éjt, anya! Thelmája juthat eszünkbe, aki csodálkozik, hogy vakvágányra futott életű lánya öngyilkosságra szánta el magát. Thelma és Anne is ott állt annál a bizonyos váltónál, amellyel másik sínpárra lehetett volna terelni a szerelvényt. Ennek az esendő, a válás miatt sértett önérzetű, sebeit nyalogató, (önvédelemből?) érzelmileg nem száz százalékosan bevonódó nő figuráját kell magára öltenie Varga Gabriellának, aki maga is egy serdülő, a felnőttkor küszöbén álló lány édesanyja. Át kell hidalnia a szerep és a valós énje között tátongó szakadékot, miközben nyilván óhatatlanul arra gondol, hogy maga vajon tényleg mindent jól csinál-e. Neki tehát igazából szenvednie kell. Elégni a színpadon? Ezt láthatjuk tőle. A színművészet csúcsát.

Klem Viktor apájával kapcsolatban is felemás érzéseink lehetnek. Egyfelől azonnal ugrik, amikor elsőszülött fiának segítségre van szüksége, sőt be is fogadja az otthonába, ahol ott a fiatal második feleség és az újszülött kisfiú. Közte és az őt imádó Nicolas között még egy kis cinkosság is felfedezhető. De – hasonlóan Anne-hoz – mintha Pierre sem vállalta volna fel felnőttléttel járó felelősséget. Nem is áll jól neki az atyai szigor. A karakter – hála a színművész finom, árnyalt játékának – mégis mélységet kap. Az utolsó jelenetek egyikében megjelenik a képzeletében az elveszített Nicolas – úgy, ahogyan ő megálmodta a fiú jövőjét. Írói karrier, menyasszony, berlini építészkar. Még mindig nem esett le a lényeg, hogy a fene egye meg… Ez Pierre tragédiája.

Különös, de ennek a „patchwork” családnak a legérettebb felnőtt tagja Sofia, Pierre második felesége, akit kész helyzet elé állít férje első családjának drámája. Be kell fogadnia otthonába, a csecsemő mellé Nicolas-t. Bár megérti és szereti a fiút, alapvetően egy problémás kamaszt lát benne, akivel „valami nem stimmel”. Ezért nem is lehet rá haragudni. Még akkor sem, amikor egy önkéntelen, leginkább anyai ösztönből fakadó megjegyzésével akaratlanul is végleg beletaszítja Nicolas-t az örvénybe. A Veszprémi Petőfi Színház produkciójában Sofiát kettős szereposztásban játssza Hirschl Laura és Szederjesi Teodóra. Jóllehet, a szöveg adott, a két színésznő lelki alkata, temperamentuma közötti különbség miatt a figura más jelentéseket hordoz alakításukban. Hirschl Laura Sofiája egy kicsit melegebb, simulékonyabb, megértőbb, Szederjesi Teodóráé pedig öntudatosabb, határozottabb. Ez is, az is legitim, teljesen érthető hozzáállás. Jó mindkettőjüket megnézni a szerepben részint a színházi élmény okán, részint azért, mert a dráma további értelmezési rétegekkel gazdagodik.

Ugyan nem sok jelenetben tűnnek fel, a Doktor (Gaál Attila Csaba) és az Ápoló (Flór Máté Gellért) is elemi, nélkülözhetetlen részei az összhatásnak. Gaál Attila Csaba orvosa száját csupa hivatalos szöveg hagyja el – talán egy mondat kivételével –, mégis valamilyen féltés, empátia sugárzik belőle. Flór Máté Gellért ápolója is a munkáját végzi, de ő sem lélektelenül. Akár a többiek, a maguk valójával jelen vannak a történésekben. Ezt a jelenlétet semmiféle szóömlés, szakmai fogás nem tudja létrehozni. Vagy van, vagy nincs. A fiúban látható színművészeknek van.

A fajsúlyos dráma kifejtette hatáshoz a színészeken és a zenén túl természetesen a látványvilágra is szükség van. Bujdosó Nórának vékony jégen kellett egyensúlyoznia, hogy se túl sok, se túl kevés ne legyen a színpadon. A díszletek egyszerűek, hagyják érvényesülni a gondosan megkomponált színvilágot. Pont jó ez így.

Sok érvet hozhatnánk fel, hogy miért érdemes mindenképp jegyet váltani A fiúra. De azok is csak szavak lennének. Azokból itt és most ennyi elég.

Hankó András

Fotó: Veszprémi Petőfi Színház

Az április 10-én bemutatott családi dráma látható lesz az április 15. és 19. között zajló IX. Lélektől Lélekig Fesztiválon is. Az április 16-i, csütörtöki, 18 órakor kezdődő előadást izgalmas feldolgozó beszélgetés követi.

Szereposztás és jegyek: A fiú

A cikk forrása: veol.hu