Többször bejártam (futva) az északi parti kerékpárutak nagy részét, így van elég sok személyes tapasztalatom, és hallottam a kerékpáros szövetség és a települések vezetőit is beszélni a célokról.

A célokban a biciklisták és a települések vezetői egy véleményen vannak.
A településeknek a kerékpáros turizmus a vendégek miatt fontos. Olyan vendégek miatt, akik meg-megállnak, strandolnak, esznek-isznak, vásárolnak: költik a pénzüket, bevételt hoznak a települések számára.

A biciklisták olyan útvonalat is szeretnének, ahol családok együtt tudnak tekerni, van sok hely, ahol megpihenhetnek, strandolhatnak, vásárolhatnak, javíttathatják a biciklijüket.
Az északi parti utak pont így vannak kialakítva. Lakott területen kívül a 71-es út mellett, attól elkülönítve vezet a bicikliút. A településeken belül lemegy a Balaton partjára, és érinti a strandokat. Annak, aki nem akar hosszabban pihenni, nem kell strandbelépőt vennie, mert a legtöbb helyen sok büfé van a kerítésen kívül is.
A településeken belül vagy van külön bicikliút (pl.: Almádiban és Fűzfőn), vagy kis forgalmú belső utcákon vezetik a kerékpárosokat.
Akarattyán nem így van! Ezen a partszakaszon is szépen fel lehetne fűzni a bicikliútra mind a négy strandunkat, de ezt csak akkor lehet teljesen megvalósítani, ha a volt Club Aliga szabadon átjárható marad.
A mostani biciklis útvonal nem a parton megy (sőt egyáltalán nem is érinti a partot). Aliga felől a Sirály utcán éri el Akarattyát, utána a Bercsényi lejáró tetején található pihenőhelyet, ahol büfék vannak, és a szezonban üzlet is működik.
Ha az északi parti “hagyományokat” követnénk, akkor innen a Bercsényi lejárón vezetne az útvonal. Érintené három strandunkat, és sok étkezési lehetőséget nyújtana a megfáradt vándoroknak.
Nem is kell feltétlenül strandjegyet venni, hiszen a Bercsényi strand több büféje az utcáról is elérhető, a Lido előtt idén nyílt a jó és érdekes Flip-Flop Garden, a Bezerédj strand büféi pedig a kerítésen kívül vannak.
Néhány írás a strandokról és a büfékről azoknak, akik nem ismerik alaposan az akarattyai vízpartot:
- Három akarattyai strand – 91 millió
- Alakul a Bercsényi strand
- Harmadik éve kötünk ki ebben a kikötőben
- Gyula Művek – idén is!
- A Bercsényi strand az idei megnyitás után
- Strandjegyek 2020-ban
- Mi újság a Bezerédj strandon?
- Kikötői menü
- Fesztiválérzés
Ennek a parti útvonalnak része lenne két meredek szakasz: a Bercsényi lejáró és a Koppány sor alagút utáni része. Itt lefelé erősen kell fékezni, felfelé pedig bele kell adni apait-anyait, ha nem akarja tolni a gépet az ember. Ez nem valami nagy csoda, meg lehet szokni, meredek szakaszok máshol is vannak, például Világoson. Ilyen ez a vidék.
Vissza a valósághoz! A mai hivatalos bringakörút a Sirály utca után az Árpád utcán folytatódik, majd a volt Kiskakukk után a Rákóczi út páros oldali járdáján van egy rövid szakasza Kenese előtt.
A cikk folytatásában az Árpád utca kerül terítékre. Sajnos az egy különösen veszélyes útszakasz.
Kerékfy Pál
Discover more from Akarattyai Hírmondó
Subscribe to get the latest posts sent to your email.

“Biciklizés Akarattyán” bejegyzéshez 3 hozzászólás