Miért nem írnak, hiszen annyi ember készít ilyet?
Ők egyszerűen csak érdekes életet akarnak az utolsó napjaikra, és ehhez nem lista kell, hanem útnak indulás. Ahogy ők mondják, távolodás. Minthogy nincs kijelölt céljuk, bármelyik irányba távolodhatnak. Sőt, kijelölt cél hiányában, még kitérőt sem tehetnek, hiszen minden egyes lépés a még ismeretlen célhoz vezeti őket. Ezt Jules mondja, amikor a mindenórás anya megkéri őket valamire, és Paul húzódozik.
És, valóban, megtalálják a célt. Magukét és másokét is, akiket segítenek a céljuk elérésében. És az a legszebb a történetben, hogy a célok nincsenek előre kitűzve, hanem maguktól érkeznek.
Nem mesélem el a történetet, mert vannak benne váratlan fordulatok, és igazán nem lenne szép tőlem, ha lelőném azokat.
Azt viszont megmutatom, hogy mit mondott a darabbal és a történettel való kapcsolatáról a rendező (Tasnádi Csaba) és a két főszereplő (Kovács István és Kőrösi Csaba), amikor a kérdéseimre válaszoltak a premier előtt. Itt olvashatók az interjúk: Felfedezések a ‘Vigaszfutam’ színpadán: alkotók válaszai.
A premier után sikerült elkapnom egy rövid beszélgetésre Rubóczki Márkót, aki több karaktert is alakít a darabban. Őt is arról kérdeztem, hogy milyen volt számára az alkotási folyamat és az előadás.

Nem könnyű, mert ez a groteszk műfaj rettenetesen technikás, de megvannak az előadásnak azok a pontjai, amikor viszont el kell engedni a technikát, és abban a pillanatban bele kell folyni érzelmileg. Ez nyilván főleg a két főszereplőre értendő, mert mi inkább a történet színfoltjai vagyunk és megkönnyítjük az ő útjukat. Lehetőséget adunk nekik, hogy az életük végén egy vigaszfutamra lendüljenek, segítsenek és jót tegyenek. Méltó befejezése legyen az életüknek.
Nagyon szerettem most a premier végén azt a csendet. Volt egy pillanatnyi kiüresedés, “a döbbent csend”, állapota. Tudta a néző, hogy vége az előadásnak, mégis a feszültség miatt volt egy szünet.
Kifejezetten szeretem ezt a fajta színházat, hogy eszméletlenül szabadon gondolkozhatsz, azt csinálhatsz, amit akarsz. Persze, nyilván normális keretek között. Tasnádi Csaba nagyon határozott és profi rendező, aki tudja, hogy mit akar, akinek elképzelése van, de azt is elismeri és bele is építi a darabba, ha nekünk van valami ötletünk, ami szerinte is belefér. Ez egy igazi jó közös munka.
Különböző karaktereket alakítok, de van bennük egy közös tulajdonság: a megfelelés, a jóra törekvés. A történet folyamán alkalmazkodunk egymáshoz mindenféleképpen.
Nagyon jól meg van írva a darab, és mi is adtunk hozzá a próbák során. Nincs két egyforma előadás, mindig változtatunk valamit, mindig rájövünk újabb dolgokra, és a közönségnek is hatása van az előadásra.
Ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy kívülről is így látom.
A következő interjút Taba Dorottya Lucia művésznővel készítettem. Ezt is érdemes elolvasni!
Kerékfy Pál
Kép: Veszprémi Petőfi Színház
További színházi interjúk, beszélgetések: Színészek mondják
Szerzői jogok: CC BY-NC-ND licenc
Discover more from Akarattyai Hírmondó
Subscribe to get the latest posts sent to your email.


“Ők nem írnak bakancslistát” bejegyzéshez 5 hozzászólás