Felfedezések a ‘Vigaszfutam’ színpadán: alkotók válaszai

Különleges lehetőséget kaptam: interjút készíthettem egy színielőadás alkotóival. Nyilván kihasználtam – ki hagyná ki? 

Egy kérdést tettem fel nekik, mindegyiküknek ugyanazt, hogy milyen hatással volt a lelkükre a darab.

Mielőtt ismertetem a válaszokat, szeretném jelezni, hogy írtam már a darabról, mielőtt láttam volna, és beszéltem volna az alkotókkal: Vigaszfutam: még egy lehetőség. Most a tartalmáról semmit se írok, mert tele van váratlan momentumokkal az előadás, amiket semmi esetre se lőnék le. Az egyik válaszból ki is hagytam egy részt, mert ott éppen egy ilyen váratlan helyzetet említ Kőrösi művész úr.

Tehát, ez a kérdés: “Milyen hatással volt a művész úr lelkére a darab és a próbafolyamat?”

A három Jászai Mari–díjas művész válaszaiból következik néhány mondat.

Tasnádi Csaba rendező:

Nagyon nehéz kérdés, engem is foglalkoztatott és foglalkoztat. Gondolkodtam azon, hogy mit jelent az, hogy mostanában ilyen darabokat rendezek. Be fogom vonzani, vagy pedig bele merek nézni a feneketlen kútba. És úgy gondoltam, hogy az utóbbi. Muszáj ezzel a kérdéssel foglalkoznunk. Bizonyos kultúrákban ennek kultusza van, mi valahogy a homokba dugjuk a fejünket, pedig a halál ugyanúgy része az életnek, mint a születés. Erről kell beszélni: önmagunkkal, szeretteinkkel, barátainkkal. Ez egy olyan probléma, amivel az ember nem tud megbarátkozni. Egyáltalán nem tud megbarátkozni. Azzal meg tud barátkozni, hogy utódai születnek, hogy több generáción keresztül dobog a szíve, működnek a génjei. De azzal, hogy vége, hogy utána nincs … Ez felfoghatatlan, és ki tudja, hogy van-e, hogy melyik vallásnak van létjogosultsága, a kereszténységnek, a buddhizmusnak, vagy ki tudja … 

Nagyon sokat segít nekünk, ha ebbe belegondolunk. Ez egy terápiás lehetőség. Szembenézünk a problémáinkkal. Az mindig nagyon fontos, hogy fölismerjük a megoldandó dolgokat, és keresgéljük a megoldási metódusokat. 

Ez fekete humor és abszurd. Olyan, mintha Örkény egyperceseit olvasnánk.

Kovács István színművész, Jules Tourtin megformálója

Kinek ajánlanám? Fiatal felnőttől a végtelen korig ajánlanám. Mindenképpen ajánlom, mert nagyon elgondolkodtató az emberi életről, emberi sorsról, barátságról, mindenről együtt. 

Felkavarta a lelkemet. Olyan emberi helyzetekről van szó, amik az életünkben bárkivel megtörténhetnek, csak az ember ilyenre, amiről ez a darab szól, nem gondol. Nem ez jár az én fejemben. Ha két idős emberről van szó, nem ez jut eszembe, hogy ilyen helyzetben láthatnám őket. Mindenképpen izgalmas, felkavaró, és szívből ajánlom mindenkinek, akit nem csak a könnyű műfaj érdekel. Ez nem könnyed, de mindenképpen izgalmas, érdekes. 

Kőrösi Csaba színművész, Paul Blanchot alakítója

Úgy kell felébredni reggel, hogy este ezt fogom játszani.

Le kell ásni az embernek a lelke mélyére. Ezért kell a színésznek, hogy minél többet megéljen az élete alatt … Ha nincs miből táplálkozni, akkor miből építkezzen az ember? 

Jótékony hatással van mindenkire, mert katarzis. Felszabadulnak a lelkek, és a végén feltöltődve fognak kimenni a színházból. Biztos! Csak úgy lehet kimenni. 

Amikor egy ember találkozik a soha nem látott (…) Én nem ismertem, mert féltem tőle. Amikor megöregedtem, abba a stációba kerültem, hogy most már kívánjam. Fiatalon az ember lehet, hogy nem tud szembesülni ezzel. 

Az a lényege ennek, hogy abszurd, és az abszurdban is ugyanolyan világos szituációk vannak, mint a reális darabokban. 

A néző értse meg anélkül, hogy szájbarágós legyen. És még időt sem szabad hagyni neki, hogy elgondolkozzon rajta, mert akkor a darab úgy nyúlik, mint a rétestészta. 

Mi máshogy dolgozunk, mint ahogy a nézőhöz eljut a darab. Ha ő egyszer megnézi, az olyan, mintha én egyszer elolvasnám, és alig értenék belőle valamit. A néző az első alkalommal megért belőle valamit. A másodikban többet, a harmadikban még többet. Ezért szoktak a színház-fanok többször megnézni egy előadást. 

A színház az “itt és most” művészete. Minden előadás más lesz, mert más érzelmekkel jövünk be a színházba. 

Aki elolvasta korábbi írásaimat itt és az Akarattyai Naplóban, tudja, hogy miben “pendülünk egy húron” Kőrösi Csabával a színházbajárást tekintve. 

Abban, amit erről az előadásról mondanak, mindegyikükkel egyetértek. Elsőre is így volt, és három előadás után is így van. A második alkalommal egy barátommal együtt néztük meg a darabot, és hazafelé folyamatosan arról áradozott, hogy milyen jó és értékes előadás.

De, az a lényeg, hogy ezt mindenki eldöntheti maga is …

Tervezek interjút a másik két színművésszel (Taba Dorottya Luciával és Rubóczki Márkóval), mert nagyon érdekel, hogy ők hogyan élik meg ezt a történetet. Az ő esetükben további érdekesség az, hogy 3-4 karaktert keltenek életre, de azok nem teljesen függetlenek egymástól. (Többet nem mondok, mert nem akarom lelőni a fordulatokat.)

Interjú Rubóczki Márkóval: Ők nem írnak bakancslistát.

Interjú Taba Dorottya Luciával: Karakterek és érzelmek a színpadon.

Kerékfy Pál

Szereposztás és jegyek itt.

További színházi interjúk, beszélgetések: Színészek mondják

Szerzői jogok: CC BY-NC-ND licenc