A 2024/2025-ös évadban a nézők Kőrösi Csabának ítélték a legjobb színésznek járó Petőfi-díjat. Ez szerintem is megérdemelt, nagyon megérdemelt elismerés!

Szinte hihetetlen, hogy ez már a 12. Petőfi-díja Csabának! Gondoljunk bele, hogy mennyi nagyszerű előadásban, hány kiváló művész lép itt a színpadra! És közülük ismét ő kapta a legtöbb nézői szavazatot.
Ebben az évadban három új bemutatóban kapott feladatot: Vigaszfutam, Lila ákác és Képzelt beteg. Az interjúból majd kiderül, hogy melyik volt a legnagyobb hatással a nézőkre, és miért.

Emellett fontos karaktert (Miska főpincért) alakított a hosszú szériát futott Csárdáskirálynőben is. És ne felejtsük el az Illatszertár* Hammerschmidt urát se!
Azt nem sorolom itt fel, hogy az előző évadokban (1988. óta) hány karaktert jelenített meg Veszprémben. Azt most még nem tudjuk, hogy a 2025/2026 évadban milyen feladatokkal bízza meg a színház vezetése, de ez is lassacskán kiderül majd.
A díjátadó után elkaptam egy rövid beszélgetésre:
Gratulálok! Ez most már a tizenkettedik?
Nagyon szépen köszönöm! Igen, a tizenkettedik.
Számítottál rá?
Nem azért vagyok itt, mintha számítottam volna rá. Én mindig eljövök az évadnyitóra, az évadzáróra. Mindig az a kérdés, hogy csináltam-e valamit ebben az évben, vagy nem csináltam.
Határozottan csináltál!
Véleményed szerint mit? Melyik volt, ami a nézőket megfogta?
Szerintem a Vigaszfutam. Szerintem az nagy nyomot hagyott az emberekben.
Igen, nyomot hagyott! Még mindig megállítanak az utcán. És köszönik. Egy hölggyel találkoztam két napja itt a lépcsőn, és mondta, hogy köszönjük szépen. Egy másik hölgy mondta a buszon, hogy elvesztette a párját, és azóta nem tud magához térni. És ezzel az előadással, azzal hogy megnézte, most már el tudja engedni.
Adtunk neki egy esélyt. Ez a színház gyógyító ereje.
Én úgy gondolom, valószínűleg ennek lehetett a legnagyobb hatása.
Ez is színház, az operett is színház, meg a musical is színház. De ez az abszurd egy olyan színház, amit nagyon kevesen fogadnak el, kevesen tudnak magukénak érezni.
Rétegszínház az abszurd. És nézd meg, hogy olyan közel kerültünk ezzel az abszurddal a közönséghez, hogy meg tudtuk szólítani őket. Ez nagyon nagy dolog.
És ott volt a másik, a Képzelt beteg is. Az is egy jó előadás. Még a Lila ákácban voltam, meg persze a gálákon.
Hú, az nagyon jó, amit Lila ákácban csinálsz!
Igen, az nagyon más. Az a jó, hogy egy vidéki színházban mindent tud csinálni az ember. Operettől kezdve egész az abszurdig.
Igen, ezt én is nagyon szeretem ebben a színházban.
Köszönöm szépen a beszélgetést.
Én is nagyon szépen köszönöm a közönségnek. És bízhatnak bennem, mert ha ilyen terhet raknak rám, hogy szavaznak rám még mindig, akkor úgy érzem, hogy tovább kell dolgoznom.
Már nagyon megszoktad, hogy itt vagy.
Igen.
És úgy tűnik, hogy mi is, a közönség is megszoktunk.
Igen. Kicsit ki akartam szakadni, de nem lehet. Nyomjuk tovább!
Kedves Olvasó! Melyik alakításaira emlékszel vissza szívesen?
Javaslom még elolvasni a Vigaszfutam premierje előtt vele (valamint a rendezővel, Tasnádi Csabával, és a másik főszereplővel, Kovács Istvánnal) készült interjúkat ebben a cikkben: Felfedezések a Vigaszfutam színpadán.
A díjakat (Petőfi-, Latinovits- és Medgyaszay-díj a társulati tagok részére, valamint az Évad nézője-díj a legtöbb előadást megtekintő nézőnek) minden évben az évadzáró társulati ülésen adják át.

A Latinovits-díjat Szederjesi Teodóra érdemelte ki. A vele készített interjú itt olvasható: Színészkollégák elismerése
A többi díjazottról is írunk majd hamarosan az Akarattyai Hírmondóban.
És most, lássuk a 2025/2026-os évadot, ami rögvest kezdődik! Már kaptunk izelítőt abból, hogy Csabát milyen szerepben látjuk, hiszen a Hippolyt, a lakáj előbemutatója június 26-án volt, és ő alakította Schneider Mátyást. Én már láttam, és úgy gondolom, hogy óriási siker lesz.
Kerékfy Pál
* Ha valakinek kimaradt volna az Illatszertár: ez egy nagyszerű karácsonyi hangulatú előadás, igazán jó szórakozás.
A békebeli illatszertár óriási ünnepi forgalmat bonyolít le, és az alkalmazottak is várják már a szentestét. Balázs kisasszony és Asztalos úr is különleges találkozásra számít. De mi a feszültség oka Hammerschmidt úr, a tulajdonos és Asztalos között? Vajon milyen lesz Balázs kisasszony első találkozása ismeretlen udvarlójával? Milyen lesz az illatszertár dolgozóinak karácsonya?
Nem kell aggódni, szentestére minden feszültség elsimul az illatszertár táján!
A képek a szerző felvételei, a Veszprémi Petőfi Színház engedélyével. Közlésükre a CC BY-NC-ND licenc feltételei vonatkoznak.
További színházi interjúk, beszélgetések: Színészek mondják
Discover more from Akarattyai Hírmondó
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
