12. napi Petőfi (Pest)

Petőfi pipái
(A képet 2023. január 17-én készítettem a Petőfi Irodalmi Múzeumban, néhány nappal az új állandó kiállítás megnyitása után.)

Sok versében foglalkozik a szerelemmel Petőfi, úgyhogy igazán ideje, hogy ezek közül is mutassak egyet. Nem, ez nem igazi szerelmes vers. Én inkább egy kicsit ironikusnak érzem. De tévedhetek is, nem könnyű kitalálni, hogy mire gondolt a költő …

Szerelem- és pipadal.

Szeretlek én téged, pipám!
És a dohányt, mely benned ég;
Hogy is ne? füstöd fellege,
Miként galambom szeme, kék.

Szeretem én galambomat,
Miként szeretem a dohányt;
Hogy is ne? pipa és leány
Érettem égnek egyaránt.

S miként a lyányszem s mint a füst,
Nem kék-e a menny födele?
S miként ezek, a mennyfödél
Csillagtüzben nem lángol-e?

Hasonmásául alkotá
Az ég e kettőt én nekem,
Hogy látva őket lássam azt,
Kitől boldogságom nyerem.

(Pest.)

Pesten, 1844 áprilisában írta ezt a verset is, akárcsak a legutóbbi “népdalt”. Amint az előbbi versnél már leírtam, azért ment Pestre, hogy verseit ki tudja adatni. Ehhez Vörösmarty Mihály támogatása segítette, aki még segédszerkesztői állásba is beajánlotta a Pesti Divatlaphoz, ami főleg a társas élettel, a szépirodalommal és képzőművészettel foglalkozott, gazdagon illusztrálva divatképekkel, írók és művészek arcképeivel, színpadi képekkel, nemzeti és népdalok hangjegyeivel.

 A Pesti Divatlapban jelent meg Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeménye 1845 márciusában.

Vahot Imrével (a kiadóval) 1846 közepén megromlott a költő kapcsolata, és elhagyta a lapot.

Ugyan, ezt a verset Pesten írta áprilisban, a hónap közepétől július közepéig főleg szüleinél volt Dunavecsén, ahol apjával is rendeződött a kapcsolata. A Füstbe ment terv és az Egy estém otthon ebben az időben született.

Kerékfy Pál

Honnan szedem ezeket a verseket?

Nagy költőnk, Petőfi Sándor mindössze 26 évet élt, és e rövid idő alatt hihetetlenül nagyot alkotott. Az év során megmutatom néhány kevésbé ismert versét.

  1. Vadonban (Veszprém)
  2. Furcsa történet (Dunavacse)
  3. Járnak, kelnek sokam zöld erdőben … (Mezőberény)
  4. Disznótorban (Székesfehérvár)
  5. Két vándor (Pápa)
  6. A borozó (Pápa)
  7. Első szerepem (Székesfehérvár)
  8. Szörnyű idő … (Mezőberémy)
  9. Székelykeresztúr
  10. A hűtelenhez (Selmecbánya)
  11. Fürdik a holdvilág az ég tengerében…. (Pest)

12. napi Petőfi (Pest)” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s