Madách 200

Mennyi 200-as van idén! Madách valahogy kimaradt a reflektorfényből, pedig ő is megérdemli, nem csak Petőfi és a Himnusz. Ugye?

Mit tudunk Madách Imréről? Több azonos nevű tagja is volt a családnak, de most csak a leghíresebbről, Az ember tragédiája szerzőjéről lesz szó.

Kétszáz éve, 1823. január 20-án született Alsósztregován, ahol a családi birtok központja volt, és ott is élte le élete nagy részét. Szülei Madách Imre (1781–1834), császári és királyi kamarás földbirtokos és keselőkői Majthényi Anna (1789–1885).

Gyermekkorát szüleinek kastélyában töltötte külön nevelők vezetésével. A családi körön kívül alig volt társasága, s ez okozhatta azt, hogy mindvégig zárkózott maradt. Félénk, magányos, törékeny alkat volt, élete végéig sokat betegeskedett. Szívbaj, tüdőbaj és köszvény is kínozta. Tanulmányait magánúton végezte, ami akkoriban nem számított rendkívülinek a vagyonos nemesi családok körében. 

Az is elvárás, a műveltség része volt, hogy idegen nyelveket, köztük klasszikus és modern nyelveket ismerjen a nemes; Madách hatot (német, francia, szlovák, angol, latin, ógörög) tanult meg. A Pesti Egyetemen először bölcsészetet, majd jogot tanult, és aktívan részt vett a kulturális életben is. Olvasta a kortárs magyar költők műveit, és diáktársaival együtt kéziratos lapot szerkesztett. (Mint tudjuk, a nyomtatott lapok kiadása nem volt egyszerű, a hatalom igyekezett rajta tartani a szemét minden effélén, és működött a cenzúra is.) 

Élénk társadalmi életet élt (ahogy ez egyetemistáknál szokásos volt akkor is), úszni, vívni, festeni, zongorázni tanult, részt vett az egyetemi ifjúság báljain, kirándulásain, színház- és koncertprogramjain, megismerkedett az Ifjú Magyarországgal, a radikális fiatalok csoportjával. 

Családi okok miatt az egyetemi tanulmányait otthon, magánúton, Nógrádban fejezte be, de ügyvédi vizsgáit a Pesti Egyetemen tette le, majd ügyvédként és tiszteletbeli aljegyzőként dolgozott Nógrádban.

Verseket, elbeszéléseket, drámákat írt, és itt is szerkesztett kézírásos folyóiratot, miközben táblabíróként és élelmezési főbiztosként dolgozott a közigazgatásban. 

1845-ben megnősült, felesége Fráter Erzsébet. (Az ő családját valószínűleg mindenki Martinuzzi Fráter György miatt ismeri, aki Szapolyai János halála után fia, János Zsigmond gyámjaként hamarosan az ország első emberévé, az elsődleges döntéshozóvá lépett elő.) 

1848-ban kiújult szívbaja miatt csak korlátozottan tudott részt venni a forradalomban, de lehetőségeihez mérten segített, főleg üldözött és elítélt szabadságharcosok bújtatásával. Ezért 1852 augusztusában elfogták, és előbb a Pozsonyban, majd a hírhedt pesti Újépületben szenvedett el majdnem egy évig tartó vizsgálati fogságot. A börtönben krétával verseket írt az asztallapra, és megírta Az ember tragédiája első változatát Lucifer címmel. Miután elengedték a fogságból, nem térhetett haza, hanem még néhány hónapig Pesten kellett maradnia felügyelet alatt. 

Időközben zátonyra futott a házassága; válása után anyja közelében élt. Csalódottsága és szívbaja is kínozta, és munkával próbálta ezeket leküzdeni. Drámák és versek után 1856-57-ben írta meg Az ember tragédiája második változatát. 

Utolsó éveiben ismét aktívan politizált, vármegyi tisztségeket viselt, és országgyűlési követ is volt. 

1861-ben Arany János segítségével és támogatásával óriási sikere volt Az ember tragédiájának a Kisfaludy Társaságban. Ezt követően felvették a társaság tagjai közé, majd a Magyar Tudományos Akadémia is levelező tagjává választotta.

Még másfél évig élt, és ezalatt nagy munkakedvvel alkotott. Mózes című ötfelvonásos műve egy akadémiai tragédiapályázaton feltűnést keltett. Elbeszélést, drámai költeményt és több apróbb verset írt. 

1864. október 5-én halt meg szívelégtelenségben. Két nap múlva helyezték örök nyugalomra szülőhelyén.

---

Essen még néhány szó kiemelkedő művéről, Az ember tragédiájáról!

Az író nem élte meg művének igazi sikerét. Életében csak szűk körben vált ismertté, de később sok nyelvre lefordították, és sokszor játszották színpadon (amihez minden esetben át kellett dolgozni, rövidíteni kellett, mert a teljes mű 4-5 órát venne igénybe).

A dráma 15 színből áll, ezek közül az első három és az utolsó keretezi a többi színben elmesélt történetet, az emberiség történetét a teremtéstől a civilizáció összeomlásáig.

A Tragédiát először közel 20 évvel Madách halála után, 1883. szeptember 21-én állították színpadra a Nemzeti Színházban, Paulay Ede rendezésében. Ennek emlékére kezdeményezte a Magyar Írók Szövetsége 1984-ben, hogy ez legyen a magyar dráma napja.

Nem mindig volt sima a Tragédia útja, 1947-ben betiltották. Miért? Több oka is volt ennek.. Pesszimizmusa nem illett a kor szocreál kultúrpolitikájába, és a XII. színt, a Falansztert, pedig a szocializmus kifigurázásának tekintették. 1955 januárjában került újra színpadra, de akkor néhány előadás után ismét levették a műsorról, és csak 1957 márciusában vették újra elő. 

A műről tulajdonképpen jogosan mondják, hogy pesszimista a jövőképe. Három szín játszódik a jövőben, ezek közül az első a Falanszter, ami egy nagyon tárgyias, nagyon anyagias, csak a tudománnyal foglalkozó világ, ahol minden “felesleges” dolgot eltöröltek, közöttük az emberi érzelmeket is. Bár megvalósul a „testvériség” és az „egyenlőség”, a falanszter mégis üres, boldogtalan világ. Itt Ádám végül úgy dönt, elszakad a Földtől. A következő színben a világűrbe röpíti őt Lucifer, és már-már győzelmet is arat felette (és az emberiség felett), amikor Ádám a Föld szellemének hívó szavára ismét feléled, és mégis visszatér a Földre: a küzdelmet választja. Az utolsó “történelmi” színben a Nap kihűlt, így a Föld hóval és jéggel borított, kietlen vidék lett, ahol az ember állattá silányult. Zárkózott, csak sivár élete fennmaradásért küzd, és csupán testi ösztönei hajtják. Ádám kérésére Lucifer véget itt vet az álomnak; Ádám és Éva felébred saját jelenében.

Az utolsó keretszínben a kétségbeesett Ádám az öngyilkosság mellett dönt, így akarja bizonyítani szabad akaratának létét, és egyben elkerülni a történeti színekben látott csalódások sorozatát. Tettétől Éva szavai térítik el: Éva gyermeket vár. Ádám ekkor megadja magát az Úrnak, belátja, hogy folytatnia kell az életet.

Bár reméli, hogy a látott álom nem válik valósággá, kérdések gyötrik. Mi lesz az ember sorsa? Van-e folyamatos fejlődés? Kérdéseire mégsem kap választ az Úrtól, aki a titkot homályba rejti, valódi válasz helyett reményt ad neki: „Küzdj’ és bízva bízzál!”

Aki kedvet kapott elolvasni és meghallgatni, a Magyar Elektronikus Könyvtárban is megtalálhatja:
itt olvasható: http://mek.oszk.hu/00900/00914/html/
itt lehet meghallgatni a hangoskönyvet: http://mek.oszk.hu/06800/06840/index.phtml

Köszönetnyilvánítás: Ez az írás nem jött volna létre, ha Marika néni (Svetics Lászlóné) nem kér meg, hogy beszéljek Madáchról a Balatonakarattyai Nyugdíjas Klubban ma délután. Köszönöm!

Kerékfy Pál

Források: több cikk a Wikipédián, képek a Wikimédiáról. 

Akit érdekel, itt elolvashat egy 1900-ban írt igen részletes (és hosszú) tanulmányt Madách Imréről: Palágyi Menyhért: Madách Imre élete és költészete.