Az aug. 14-ei konferencia címe vonzott be, ezért tekertem el Tihanyba. Érdekes előadásokban volt részem, mindegyikből tanultam valami újat. Néhány összefoglaló mondat az előadásokról: Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója (Alapvető Jogok Biztosának Hivatala) szerint a jogszabályok alapvetően helyesek, és alkalmasak lennének környezetünk védelmére, de a tulajdonosi érdekek mégis túl erősen érvényesülnek. A gyakorlatban nincsenek … Vízszint, partvonal, alkalmazkodás olvasásának folytatása
Címke: Balaton
Mérgezni? Most?
A szárazság és a hőség idején alig van egy-egy túlélő rovarfaj a környékünkön. Szúnyog, katica, pillangó, méh szinte nem látható. Eközben azt olvasom, hogy "igény van" arra, hogy autóról fújják ki a mérgező vegyszereket*. Sőt, van olyan szomszédos település, ahol már el is kezdődött ez a tragikus tévedésen alapuló tevékenység: Augusztus 11-13 között, végre lesz … Mérgezni? Most? olvasásának folytatása
De sokan csobbantunk és úsztunk tegnap!
2017. augusztus 5-én rendezte meg először a függetlenség napi úszást a Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület. Mi ez a "függetlenség napja"? 2012-ben augusztus 5-én tartották azt a helyi népszavazást, aminek következtében 2014. október 12-én (a helyi önkormányzati választás napján) létrejött az önálló Balatonakarattya község. 2017-ben aznap 2. fokú hőségriasztás volt érvényben, és a Balaton hőmérséklete Siófoknál 27,5 … De sokan csobbantunk és úsztunk tegnap! olvasásának folytatása
Ne fulladj bele a Balatonba!
Nem kell elmerülni a vízben a megfulladáshoz! Évekkel ezelőtt írtunk már a vízbe fulladásról részletesen, nem is egyszer figyelmeztettünk a viharjelzés figyelésére és a szabályok betartására is. Sőt, azt is megírtuk, hogyan lehet a leggyorsabban segítséget hívni. Egy halálosan fontos dologról még nem írtunk, és egy közelmúltbeli tragédia felidézte ezt a témát. A Balaton vize … Ne fulladj bele a Balatonba! olvasásának folytatása
Ezerrel pörög a színházi nyár!
Beütött a július! Régebben, nyáron ilyenkor az uborkaszezon* vette át az uralmat, és kacsák** repdestek a hírlapokban. Most sokkal jobb helyzetben vannak az újságírók, mert annyi érdekes dologról írhatnak, nem kell kitalálniuk híreket. Én is azt érzem, hogy több írnivalóm van, mint amennyire jut időm és energiám. Például, még mindig tart a színházi szezon! Ha … Ezerrel pörög a színházi nyár! olvasásának folytatása
Veszély a vízen
Nem minden április elsejei hír áprilisi tréfa! Az sem, hogy már elég régen, április elsején elindult a balatoni viharjelzés. Sőt a Balaton és a balatoni vihar sem tréfa! Magamfajta öreg róka, hatévtizedes tapasztalattal, már elég jól kiismeri magát a helyi időjárás szeszélyeiben, de csak itt, a keleti medencében. A másik oldal időjárásáról már sokkal kevesebbet … Veszély a vízen olvasásának folytatása
Újfajta strandi bérletek
Hamarosan nyit a Bercsényi és a Lidó strand Akarattyán, és vannak újdonságok mind a jegyek, mind a bérletek területén. A jegyekről már írtunk: 1 jegy: több belépés, most a bérletek következnek. Aki az előző kis cikket elolvasta, már talán sejti is, hogy milyen változás következik. Igen, a bérletek is XXI. századiak. A bérleteken is van … Újfajta strandi bérletek olvasásának folytatása
1 jegy: többszöri belépés
Több újdonság is lesz 2026-ban a Bercsényi és a Lidó strandon a jegyek és a bérletek területén. Ma arról írunk, hogy többször is be lehet majd lépni egy strandjeggyel egy napon belül. De kezdjük azzal, hogy mikor nyitnak a strandjaink! Először május utolsó hétvégéjén péntektől vasárnapig (V. 29-31. között) kell fizetni a két strand használatáért. … 1 jegy: többszöri belépés olvasásának folytatása
Biciklivel vonaton az északi partra
Május elsején indul az előszezoni menetrend, amiben Katica és Keresztespók személyvonatok, Vízipók sebesvonatok és Kék Hullám IC vonatok közlekednek Budapestről a Balaton északi partjára. Kék Hullám Kezdjük a Kék Hullámmal! Ez Székesfehévár után először Balatonalmádiban áll meg. A következő megállója Balatonfüred. Onnan Tapolcáig Szepezdfürdő kivételével minden állomáson és megállóhelyen megáll. Vonatonként egy klimatizált és konnektorral … Biciklivel vonaton az északi partra olvasásának folytatása
Vissza a … Balatonhoz
Balatoni könyvek jönnek ismét, és ismét az akarattyai könyvtár új könyvei közül. Ezek a könyvek nekem és a nálam egy vagy két évtizeddel fiatalabb "balatoni gyerekeknek" emlékeket idéznek fel. A fiaim már alig valamit láttak ezekből az időkből. Nekik és az unokáimnak érdekes lehet: megérthetnek valamit abból, hogy milyenek voltak a mi nyaraink. Persze, egyáltalán … Vissza a … Balatonhoz olvasásának folytatása