Egy újabb friss kötet könyvtárunk kincsei közül: Ez Kovács Emőke történész balatoni sorozatának harmadik kötete. Így ír róla a könyvismertető: A sikersorozat folytatásában újabb félszáz képes történettel találkozunk! A Balatoni értéktár 3. kötete eddig kevésbé ismert vagy valóban ismeretlen történeteket mutat be a tó vidékéről. Részletesen feltárja egyes magyar írók, Pálóczi Horváth Ádám, Klaszek Ödön, … Érdekes és izgalmas balatoni történelem olvasásának folytatása
Címke: Balaton
Akarattyai krimi
Sok új könyv érkezett a könyvtárunkba, és most bemutatok közülük néhányat. Zajácz D. Zoltán könyveivel kezdem, és azzal, hogy most hallottam először a szerző nevét. Miért írok mégis róla? A könyvismertetők nagyon dicsérik az általa írt krimiket, amik ráadásul balatoni krimik, és az 1970-es évek végén és az 1980-as évek első felében játszódnak. Abban az … Akarattyai krimi olvasásának folytatása
Jégmorajlás a Balatonon
Szombat délben kivételes szerencsénk volt, amikor ebéd után még nem indultunk haza a Tengósok Kikötőjéből, hanem sétáltunk egy kicsit. Megindult a jég, és hangosan torlódva mászott fel a partra. Jókor voltam jó helyen, és tudtam videókat készíteni erről a ritkán látható természeti jelenségről! Eredményét már láttam néhányszor ennek mozgásnak, de annak még nem voltam tanúja, … Jégmorajlás a Balatonon olvasásának folytatása
Megbír a jég?
Fontos a kérdés, de kérek egy kis türelmet a megválaszolásával, mert a válasz nem egyszerű. A kép része a válasznak. Mit látunk a képen? Ez egy rianás. Egy kicsi rianás. Mindenki tudja, mi a rianás? A rianás egy hasadék a Balaton vastag és szilárd jegén. Háromezer lépésnyi hosszúságban végigrepedt a jégtábla, s a kétfelé nyílt … Megbír a jég? olvasásának folytatása
Elcsúszunk a lefagyott járdán?
Megjött a tél, megjött a hó. Csütörtökön napsütéses és fagyos idő volt. A következő napokra további kemény fagy is be van ígérve. Ugye, mennyi izgalom? Hoztam néhány igen bölcs jótanácsot, egyiket sem én találtam ki, de hasznosak lehetnek. A járda sok helyen csúszós, mert a letakarítás után maradt hó felülete megolvadt a taposástól és a napsütéstől, … Elcsúszunk a lefagyott járdán? olvasásának folytatása
Nov. 22: Szergej a Balaton körül
November 22-én Budapest – Fonyód – Tapolca – Balatonfüred – Budapest útvonalon jár majd Szergej, a MÁV M62-es típusú dízelmozdonya. Ezt a mozdonyt kimondottan a MÁV megrendelésére fejlesztette ki a Vorosilovgrádi Dízelmozdonygyár (később más országokba is szállítottak belőle). 1965-től 1974-ig gyártották, eredetileg több mint 300 ilyen mozdony volt Magyarországon, de mára 100 alá csökkent a … Nov. 22: Szergej a Balaton körül olvasásának folytatása
Óriási gépek jártak itt
Nem tudom, ki hogy van vele, engem nagyon érdekelnek az ilyen óriási gépek. Aki hasonlóan van velük, nézze meg ezeket a fényképeket és videókat! Miért látogattak meg minket ezek a gépek? Mederkarbantartást végeztek a Bercsényi strand nyugati végénél lévő, Taslár Henrikről elnevezett vitorlásmenedék területén. Miért volt erre szükség? A kis öblöt gyakorlatilag feltöltötte a hullámok … Óriási gépek jártak itt olvasásának folytatása
Szergej 60: Balaton-kerülés
November 22-én Budapest – Fonyód – Tapolca – Balatonfüred – Budapest útvonalon jár majd Szergej, a MÁV M62-es típusú dízelmozdonya. Ezt a mozdonyt kimondottan a MÁV megrendelésére fejlesztette ki a Vorosilovgrádi Dízelmozdonygyár (később más országokba is szállítottak belőle). 1965-től 1974-ig gyártották, eredetileg több mint 300 ilyen mozdony volt Magyarországon, de mára 100 alá csökkent a … Szergej 60: Balaton-kerülés olvasásának folytatása
Veszprém és Balatonakarattya: Sportos 2026
A kép forrása: veszprem.hu Megnyertük! 2026-ban Veszprém és a Bakony és a Balaton térsége viselheti az Európai Fővárosok és Városok Sportszövetsége által odaítélt Európa Sportrégiója 2026 címet. A pályázatot előkészítő csapat képviselői és a zsűri tagjai a VeszprémvölgybenA kép forrása: veszprem.hu Az ACES Europe (European Capitals and Cities of Sport Federation) az Európai Unió intézményrendszerével … Veszprém és Balatonakarattya: Sportos 2026 olvasásának folytatása
Mai programjavaslatok (VIII. 20.)
2025. augusztus 20-án délelőtt a Rákóczi parkban. Délután 14 órától Veszprémben: színpompás zenés felvonulás, solymászbemutató, íjászbemutató, íjászkodási lehetőség, kézműves-foglalkozás, pónilovaglás. A Veszprémi Petőfi Színház előtti téren 15 órától: Közönségtalálkozó az István, a király alkotóival, a szereplők előadnak néhány legendás dalt a színház előtti téren Este a Balaton mellett: tűzijátékok. Aki saját tűzijátékot tervez csinálni, kérem, … Mai programjavaslatok (VIII. 20.) olvasásának folytatása