Medgyaszay-díj: Nagypál Anita művészeti titkár elismerése

Már írtunk a Veszprémi Petőfi Színház évadzáró társulati üléséről, ahol az elmúlt év értékelése mellett elismeréseket is átadtak. Ezekre az írásokra majd visszatérünk a cikk végén.

Most a művészeti munka támogatásáért járó Medgyaszay-díjról lesz szó, amit Nagypál Anita művészeti titkárnak adták át.

Interjút kértem tőle a díjátadó után:

Gratulálok ehhez az elismeréshez, amit azoktól kaptál, akikkel napi kapcsolatban vagy a munkád során. Ez azt jelenti, hogy értékelik és megbecsülik a munkádat. Én valamennyire ismerem, hogy mit csinálsz, de az olvasóim valószínűleg sokkal kevésbé. Légy szíves, röviden foglald össze, hogy mivel foglalkozik egy művészeti titkár!

Köszönöm szépen. Hatalmas megtiszteltetés volt számomra, és őszintén meglepett, hogy az idei évben a társulat szavazatai alapján én kaphattam a Medgyaszay-díjat.  Nagyon hálás vagyok nekik és a színház vezetésének, Oberfrank Pálnak és különösképp Kellerné Egresi Zsuzsannának a bizalomért, amit az elmúlt években kaptam. 

Sokrétű a feladatkör. A művészek egyeztetése, a játékrend kialakítása a fő feladat. Ezen felül az egyéb események, fesztiválok szervezése, egyeztetése is a feladataim közé tartozik. Az elmúlt egy évben a marketing feladatok is szerves részét képezik a mindennapjaimnak, így tényleg színes és izgalmas a munkám

A munkádban mi okozza a legnagyobb kihívást?

Nincs két egyforma nap, mindig akadnak újabb es újabb megoldásra váró folyamatok. Ettől szép és különleges az egész. 

Mik a legszebb pillanatok, amiket a színházban átélsz? 

Rengeteg emlékezetes pillanat van, amit az elmúlt években átéltem. Egy-egy kedves mondat kollégáktól, nézőktől, akik közül sokukkal már személyesen is ismerjük egymást, a közös élmények vagy az előadások végén a taps, ami nekünk, háttérdolgozóknak is szól. Nem tudnék egy dolgot kiemelni, a Veszprémi Petőfi Színház csodaszép pillanatokat okoz mind a munkavállalóknak, mind pedig a közönségnek.

A művészeti titkár a társulat olyan tagja, akivel a nézők többsége nem találkozik (sőt a színlapon sem jelenik meg a neve), de a munkája alapvető fontosságú a színház működése és az előadások létrejötte érdekében. A legtöbb előadáson ő is ott van, ott kell lennie arra az esetre, ha valami előre nem látható, azonnal megoldandó feladat merülne fel. És az előadás után együtt örül a sikernek a nézőkkel és a társulat többi tagjával.

Ugyan évadzáró volt június 29-én, de az előadások folytatódnak, és most más helyszíneken találkozhatunk Anitával (Alsóörs, Balatonfüred, Salgótarján, Siófok). Kedves Olvasó, találkoztál már vele?

Kerékfy Pál

Szintén az évadzárón történt:

Fotó: Veszprémi Petőfi Színház

Szerzői jogok: CC BY-NC-ND licenc


Discover more from Akarattyai Hírmondó

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Leave a Reply