Nagyszerű darabot írt Molnár Ferenc, és őszintén örülök, hogy Az ördög eljutott Veszprémbe, és én is megnéztem, nem is egyszer, hanem már négyszer. Minden alkalom egy újabb lehetőség arra, hogy felfedezzek valami fontosat és érdekeset.
Formálisan “mellékszereplő” lenne Selyem Cinka, a fiatal aktmodell, akit kihasználnak és lenéznek a festők, sőt valójában mindenki más is. Azonban, már a könyv olvasása közben is rájöttem, hogy éppen vele mondatja ki, rajta keresztül jeleníti meg fontos gondolatait a szerző. A színpadon, pedig, Reiter Zita értő előadásában világosan láthatjuk, hogy Cinka a legkevésbé sem jelentéktelen személyiség.
Éppen ezért örültem, hogy lehetőségem volt interjút készíteni a művésznővel:
Milyen érzés Cinkának lenni?
Fantasztikus. Én nagyon szeretem.
Minden vígjáték és minden nevettetősebb műfaj akkor működik, ha közben a színész vérdrámát játszik. Ez az egyik nehézsége, hogy meg kell szakadjak azért a színpadon, mert csak akkor működnek jól a poénok. Ugyanakkor nagyon-nagyon hálás az ilyen darab.
Én nagyon szeretem Cinkát, mert szerintem ő egy nagyon szerethető figura. Péterrel (Benkő Péter rendezővel) sokat beszélgettünk erről. Ezt az oldalát akartam megmutatni. Ne egy olcsó lány legyen, hanem egy olyan figura, akinek megvan a saját traumája, megvan a saját életútja, de közben megvan a szerethető, kedves oldala is.
Kis kedvesre akartam csinálni, hogy a nézők is szerethessék.
Szerintem ez egészen egybevág azzal, amit Molnár írt. Ez egy kettős dolog, egyrészt egy fiatal aktmodell. Mit várunk tőle? Másrészt, olyan okos dolgokat ad a szájába a szerző!
Szerintem főleg az Elzával való jelenetükben mond okosakat Cinka. Ő egy sokat megélt nő, és szerintem nem buta. Egy kicsit egyszerűbb, van egy sajátos látásmódja, ahogy ő látja a világot, ahogy ő ebben létezik, de közben többször is elmondja, hogy “nem vagyok azért buta leány”. És tényleg nem egy buta lány, csak ilyen az élete.
Egy kicsit bohémabb típus. Ha pszichológiailag elemeznem kéne, és nyilván egy picit elemeztem is az elején, mert ez mindig fontos házi feladata a színésznek, akkor valószínűleg nincs jó kapcsolata az apjával, és azért jár ennyi festőhöz, szerintem. Már ha egyáltalán van apafigura az életében.
De közben el is engedi a dolgokat, és hagyja, hogy átfolyjon rajta az élet.
Igen, az a vonatos hasonlat a végén, az nagyon bölcs.
Ez egy alárendelt helyzet, hogy én csak egy aktmodell vagyok, nekem itt a határom.
Lehet, hogy egyszerű, és tudja, hogy hol a helye, de közben mégis egy küzdő alkat, aki szeretné megmutatni azt, hogy mi az ő értéke. És az szerintem tényleg annyira szomorú, hogy bejön a szobába, és kitessékelik.
És mindig az van, hogy láb alatt van szegény lány, és ő mégis valahogy próbál bekúszni a küszöb alatt, hogy vegyék észre.
Cinkának van egy belső drámája, egy belső nehézsége amiatt, hogy őt így kezelik. Szerintem attól is lehet élvezhető egy ilyen karakter, mert nem sajnáltatja magát, hanem küzd. Így érdekesebb a nézők számára, hogy van célja.
A darab végén, tehát a harmadik felvonás vége felé, már olyan egészen bölcs. Ő ad tanácsokat a nagyságos asszonynak.
Neki több tapasztalata van, neki több jutott ebből.
Szerintem ez is olyan szépen van megírva! A legelején van egy rivalizálás a két nő között, de közben meg olyan kedvességgel fordul a nagyságos asszonyhoz. Azt mondja, hogy “én nagyon boldog leszek, ha hallom, hogy a festő jól él a nagysáddal”. Ő egy a jóindulatú lány, aki megosztja a bölcsességét a nagyságos asszonnyal. Igazából neki nincs ezzel célja, szerintem, csak egy pőrén őszinte lány, aki mindent kimond, ami a szívén van.
Mennyire nehéz ezt a XX. század elejei hangulatot, érzést átvenni?
Úgy érzem, hogy könnyű. Én ebben lubickolok, szeretem az eltérő hangulatát. Ez egy más kor, egy más lélekállapot. Nagyon szeretem az ilyen darabokat, amikben szép jelmezek vannak. Szabadabban tud a fantáziám mozogni ilyenkor. Talán könnyebb egy olyan karakterbe belehelyezkedni, aki egy más korban él, más a környezete.
Játszottam már Molnár Ferenc-darabban a Nemzeti Színházban, Rátóti Zoltán rendezésében egyfelvonásos korabeli jelmezes előadásokban: “Az ibolya” és “Egy, kettő, három”. Lydia, Lind kisasszony és Márkus kisasszony voltam. Ezeket a szerepeket is nagyon szerettem. Nagyon-nagyon szeretem Molnárt!
Erre Péter (Benkő Péter rendező) is felhívta a figyelmet egy újságcikkben, hogy ebben lubickolnak a színészek, mert annyira nagyszerűen van megírva. Ez egy játszótér a színésznek.
Köszönöm szépen.
Én köszönöm a lehetőséget.
Eddig az interjú, és nem is akarok semmit sem hozzátenni a saját gondolataimból.
Inkább azt javaslom, hogy mindenki nézze meg az előadást, mert izgalmas és szórakoztató is egyben. Akinek módjában áll, többször is, mert több rétege van, sok mindent lehet apránként felfedezni.
Kerékfy Pál
Szereposztás és jegyek itt: Az ördög.
Portrék: DanielK_photo
Színpadi képek: Veszprémi Petőfi Színház
Szerzői jogok: CC BY-NC-ND licenc
Megosztás:
Discover more from Akarattyai Hírmondó
Subscribe to get the latest posts sent to your email.