A barát: Nem félsz itthagyni az asszonyt?
A férj: Megmondjam őszintén? Azért sietek úgy, mert félek, hogy még meggondolom
és visszaviszem.
A feleség: Féltékeny vagy?
A férj: Hazudjam? … Akkor: nem. Ha nem félnék, hogy komikussá válok, azt mondanám: gyerekek, vigyázzatok magatokra.
Isten áldjon meg.

Na, vajon mi lesz ebből? Van-e már valami a barát és a feleség között, vagy majd csak lesz? Van oka a férjnek a féltékenységre?
A válaszok megtalálhatók Molnár Ferenc: Az ördög c. vígjátékában.
Ezt a nagyszerű darabot ebben az évadban színpadra állítja a Veszprémi Petőfi Színház, Benkő Péter kétszeres Jászai Mari-díjas érdemes művész rendezésében. A címszereplő Klem Viktor, akit már több kiváló alakításban láthattunk Veszprémben. Legutóbb A nagybőgőben és a MÚVILÁV-ban találkoztam vele. Mindkettő nagyon tetszett. Várom Az ördögöt is!
Szereposztás.
A képet erre a kérésre készítette a Microsoft Copilot: Kérek egy képet. Helyszín az előző képpel azonos. Két férfi (az egyik az előző képen látható, a másik 40 éves) és egy nő (34 éves) beszélget. Mind állnak. A nő és a 40 éves férfi most érkezett, elegáns kabát van rajtuk.
Hogy tetszik? Ügyes, ugye? Ami azt illeti, nagyon-nagyon sokáig (kb. 20 percig) tartott a kép elkészítése. A végén ezt fűzte hozzá a gép:
A jelenet ugyanabban a polgári nappaliban játszódik, mint az előző: meleg fények, gazdagon díszített fal, ismerős kanapé a háttérben. Most három alak állva beszélget:
- A korábban látott férfi most aktívabb, gesztikulálva beszél.
- A 40 éves férfi és a 34 éves nő épp most érkeztek, elegáns kabátban, figyelmesen hallgatják.
- A nő középen áll, finom arcvonásokkal, szőrmés gallérú kabátban.
- A háttérben ugyanaz a galériafal, a képek között egy havas táj és egy női portré is feltűnik.
Ha szeretnél még egy jelenetet ebből a lakásból, akár egy esti vacsorát vagy egy titkos beszélgetést, csak szólj.
Előzmények:
Miért szomorú hazamenni?
Discover more from Akarattyai Hírmondó
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
