Ma van Orlai Petrics Soma festőművész születésének 203. évfordulója. Talán többeknek eszébe jut néhány „kétszázas” a közelmúltból, pl.: Petőfi Sándor, Jókai Mór, Madách Imre és a Himnusz. Közel egyidősek voltak ők mind!
Vissza Orlaihoz: a történeti festészet egyik jeles művelője volt. Talán az egyik leghíresebb történelmi tárgyú alkotása II. Lajos király holttestének megtalálása a Csele patakban.
Petőfi Sándornak rokona és közeli barátja volt, ezért mutatok a költőt és családját ábrázoló képeket is:




Nézzünk egy képet Orlairól:

Orlai Petrics Soma (Mezőberény, 1822. október 22. – Budapest, 1880. június 5.). Apja szerb, anyja magyar származású.
Felvidéki eredetű evangélikus családban született, anyai ágon Petőfi Sándor másod-unokatestvére. Középiskoláit Mezőberényben, Szarvason és Sopronban végezte, Pápán pedig jogi végzettséget szerzett. Egy időben Petőfivel és Jókaival is együtt tanult, hatásukra írogatott is. 1846-tól festészeti tanulmányokat folytatott Bécsben Ferdinand Georg Waldmüllernél, Münchenben Wilhelm von Kaulbachnál, később Rómában és Párizsban. Egy ideig Debrecenben arcképfestésből élt, majd ismét Bécsben telepedett le,
A pesti állandó műtárlat megalakulása után 1855-ben Pestre költözött. 1861-től az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat igazgató-választmányi tagja, olyan neves festők társaságában, mint Barabás Miklós, Zichy Jenő, Than Mór. Érdekesség: a Társulat 50 éves évfordulójára írt emlékezésben Szmrecsányi Miklós „Orlai P. Samu” néven említi őt. Nagyon sok ismert művész, politikus és főrend neve jelenik meg ebben az írásban, akik a Társulat tagjai és vezetői voltak.
Még egy híres festménye:
Kerékfy Pál
Discover more from Akarattyai Hírmondó
Subscribe to get the latest posts sent to your email.


