A rendező személyes érzései: István, a király

Nagy fába vágta a fejszéjét a Veszprémi Petőfi Színház az István, a király rockopera bemutatásával. Óriási várakozásoknak kellett megfelelniük egy ikonikus, közismert mű esetében, és a színház meg is felelt mind a nézők, mind az eredeti szerzők ítélete szerint.

A premier után kérdeztem a rendezőt, Oberfrank Pál igazgatót, de nem magáról az előadásról, hanem a saját érzéseiről a művel kapcsolatban. Az előadásról alakítsa ki minden néző a saját véleményét!

Azt szeretném megkérdezni, hogy neked mit jelent az István, a király.

Az István, a királyhoz erős a kötődésem. A Piarista Gimnáziumban a Piarista Színpadon találkoztam István király alakjával Sík Sándor darabjában. A címszerepet játszottam, a korona, amelyet ott viseltem, most itt van velem az irodámban. Ott éreztem először egyfajta – mondjuk úgy – kattanást, valami különös érzést, ami a színpadi létezéshez kapcsolódik.

Van egy monológom, amely István király küzdelmeit, döntésének hátterét fogja össze. Tulajdonképpen egy ima, amelynek a végén István felajánlja az országot a Boldogságos Szűz Máriának. Augusztus 20-a alkalmából többször elmondtam már, amelyből pontosan kiderül, hogy István megértette, hogy a jövő a kereszténység felvételében van, és tudta, hogy a nagy nemzetek között gyökeret verni és megmaradni csak keresztényként lehet, emiatt drasztikus lépésekre kényszerül. Nagyon nagy belső küzdés volt benne.

Hasonlóan látom Koppányt is, ő is küzdött, neki is megvolt a maga igazsága. Egyszer játszottam Júdást. Legkézenfekvőbb lenne azt mondani, hogy ő elárulta Jézust, és kész. Ez így túl egyszerű. Azok után különösen, hogy tanúja volt nagyon sok csodának. Lehet, hogy beleszólt a sorsába az a politikai feszültség, amely a római császárság elnyomásából fakadt. Talán föl akarta szabadítani az országot, és azt gondolta, hogy majd Jézus ezt könnyedén megteszi. Megpróbálta sarokba szorítani, nem sikerült. Nem értette meg, amit Jézus mondott, hogy “az én országom nem e világból való”. És a végén felismerte, hogy mekkorát hibázott. Persze ez lehet, hogy csak színészi spekuláció, de valahogy meg kell értenünk, mi is történhet valójában egy emberben. Biztos vagyok benne, hogy Koppány nem rossz, sőt, bizonyos értelemben legalább akkora értékű, mint István!

Ma mennyire átélhető ez a fennmaradásért való küzdelem. Mennyire kell vigyázzunk a szuverenitásunkra, hogy megmaradjunk. Óriási múltunk van, ezeréves nemzet vagyunk Kárpát-medencében. Kicsit át is fordult most Koppány irányába a gondolkodásunk ebben a nagy Európában, amely egyébként elhagyta azt a kereszténységet, amelyre István szövetséget kötött. Ősi magyar értékeinktől kezdve mindenre, az egész nemzetre kell vigyázni, és kincsként óvni a nagyhatalmak és a beáramló tömegek elől. Talán egy Koppány-féle világot már ledaráltak volna, de a kereszténységbe gyökereztetett magyar nemzetet már nem tudják felszámolni. Istvánt győzött.

Azt hiszem, hogy Koppány sokat vívódott. Érdekes, hogy ezt a gondolatomat már előbb éreztem, aztán beigazolódni láttam: a második felvonásban elénekli, hogy „Szállj fel, szabad madár”, majd mielőtt összeszedné magát, már jönnek is a nők, akik elkezdik őt animálni, hogy Te vagy a legszebb álmunk; elküldi őket, de már lázítják is a magyar urak, hogy István fejedelemmé választatta magát; keményen elküldi őket, és máris jön Torda, így egyszerűen nem tud menekülni a sors elől.

Ismerős helyzet, amikor van egy közös ügy, ami összehozza az embereket, és máris kijelölnek valakit, hogy te leszel elől, vidd a dolgot, vezess minket. Helyi példa Brusznyai Árpád. Ő is odament segíteni, és akkor azt mondták, hogy tanár úr, tessék, menj elől. És ő nem tudott ebből kihátrálni. Ki is végezték.

Ilyesmit érzek, és azt gondolom, hogy ez adja meg az érzékenységét, a finomságát és a fájdalmát Koppány sorsának.

Miután meghalt Koppány, hiába kapja meg István Asztriktól rögtön a feloldozást még a harcmezőn, ott lóg a feje fölött ez az egész ügy. Megjutalmazza a magyar urakat, a német urakat, Asztrikot, mindenki megkapja a magáét, de ott van ez a nagy bűn a feje fölött, hogy megölte a nagybátyját, a rokonát.

Utána eljön az a drámai pillanat is, amikor Sarolt nyomására a felnégyelés is megtörténik. Az élet ilyen kegyetlen. Bizonyos dolgokban elmehetünk a falig, próbálhatunk szeretettel élni, de utána dönteni kell. És akkor bizony van, hogy törik a dolog, és nem hajlik.

Ezek nagyon nagy és félelmetes igazságok! Azt hiszem, hogy ezért van az, hogy az emberek egyszerűen rajonganak ezért a műért, mert érzik, hogy itt olyan zsigeri mélységbe nyúl a maga tehetségével ez a mű, ami számunkra a sors nagy kérdését emeli magasba: “Mondd, te kit választanál?”.

Nekem iskolai emlékeimből a dolog teljesen egyértelmű: István jó, Koppány, rossz. Az iskolai történelemórán ez ilyen egyszerű volt.

De nem ilyen egyszerű, mert nem ilyen egyszerű az élet. Ahogy én látom, 1848, 1920, az első és a második világháború, illetve 1956 után, ha valaki összefüggésben látja a magyar történelmet és a magyar nemzet sorsát, nem lehet kérdés az, hogy mit kell dönteni. Azután, amikor már döntöttünk, utána megnézhetjük, hogy hogy vagyunk, milyen irányok vannak, mekkorára nyitjuk az ollót.

De a döntés itt biztos kell legyen, ahol annyi ember halt már meg a szabadságért (és nem a szabadosságért, nem a liberalizmusért haltak meg, ők a magyar nemzetért haltak meg). Még úgy is – ha most az aradi vértanúk közelgő emléknapjára gondolunk -, hogy sokan közülük nem is tudtak magyarul.

Úgy gondolom, hogy az István, a király nagyon fontos előadás.

Eddig az interjú, és azt hiszem, mind egyetértünk abban, hogy ez egy nagyon fontos előadás.

Megmutatom, hogy fogadta a közönség a rockopera veszprémi előadásait:

• Ebben a cikkben van két rövid videó, amin a közönség fergeteges tapsa mellett azt is látjuk, ahogy Szörényi Levente és Bródy János fogadja az augusztus huszadikai díszbemutatót: Fergeteges siker.

• Az október harmadikai premier végén készült képeken a szereplőket láthatjuk, a videókon pedig a finálét és a lelkes közönséget: Szűnni nem akaró taps.

Én eddig kétszer láttam, de megyek még, mert egyre jobban tetszik!

Kerékfy Pál

Szereposztás és jegyek itt.

Oberfrank Pál Kossuth- és Jászai Mari díjas érdemes művész, a színház igazgatója
Fotó: Veszprémi Petőfi Színház

További színházi interjúk, beszélgetések: Színészek mondják