Nemes Tibor színművész, a Budapesti Operettszínház társulatának tagja, most Veszprémbe is elhozta kedves szerepét, István királyt. Október elsején, két nappal a premier előtt kérdeztem a szereppel kapcsolatos érzéseiről és gondolatairól.
Milyen érzés, Istvánnak lenni?
Nekem István egy álomfigura, egy álomszerep. 11 évesen édesapám kezét fogva egy erdélyi falunapon találkoztam először a művel, amikor Varga Miklós és Vikidál Gyula énekelte zenei alapokra a mű bizonyos dalait, és én már akkor éreztem, hogy nekem ehhez a műhöz közöm lesz.
Majd 20 évesen, amikor a Budapesti Operettszínház művészképzőjébe jártam, betettek az István, a király kórusába. Éppen akkor készültem a Színház és Filmművészeti Egyetemre felvételizni. Lejátszottam 45 előadást a kórus tagjaként, és magamba szívtam az előadás minden energiáját. Az utolsó előadáson elmorzsoltam egy imát a színpadon, hogy ötödéves egyetemistaként István szerepében térhessek vissza. És ez teljesült.
Igen, hatásos ima volt, bár valószínűleg nem csak az ima, hanem a tanulás és a készülés is benne volt.
Igen, ennek szellemében töltöttem az egyetemi öt évemet, hogy visszatérhessek ebbe a szerepbe. Akkor még közel sem jártam ahhoz, hogy el tudjam énekelni ezeket a dalokat. Viszont annyit dolgoztam és képeztem a hangomat, hogy annyit fejlődtem, hogy el tudtam énekelni az anyagot, hála a jó Istennek.
Úgy tudjuk az iskolából, hogy István a jó ember, Koppány a rossz ember.
De ez nem így van. Hiába játszom Istvánt, én nem Istvánnak drukkolok, de nem is Koppánynak.
Ez tulajdonképpen pont az életről szól, hogy senkinek nincs igaza. Senkinek nincsen igaza, de mindenkinek vannak részigazságai, és illene már megtanulnunk ezer év után, hogy így is együtt tudjunk élni. És mégsem tudunk. Képtelenek vagyunk az életben, és a darabban is.
Így sajnos úgy teszünk igazságot, hogy halált okozunk. Úgy teremtünk kereszténységet, hogy közben nagyon nagy pusztítást végzünk. Úgyhogy én azt mondom, hogy Istvánnak is vannak bűnei, de most úgy tekintünk erre, hogy ezer év után beért ennek a bűnnek a gyümölcse.
Olvastam sok történelmi értekezést a korral kapcsolatban, és többen azt mondják, hogy a felnégyelés szinte biztosan nem igaz, mert akkoriban az nem volt egy szokásos büntetés. Sokkal később találták ki azt, hogy felnégyelték. De ez így jó dramaturgiailag, hogy István nem akarja, de mégis kénytelen belemenni, mert ezt követelik tőle.
Én igyekszem egy felnövéstörténetet bemutatni. Az az én motivációm, hogy egy fiatal férfit, egy fiatal fiút akarok bemutatni, akinek a hatalom az ölébe csöppent, amire egyáltalán nincs felkészülve. Ez gyakran így volt a történelemben, nagyon sok uralkodó esetében.
Különböző külső manipulációk révén kezd el uralkodni. Főként az anyja, az uradalom, a papság, az egyház van befolyással rá. És egyszer csak van egy pont az előadásban, amikor azt mondom, hogy nem, én felnőtt férfivé válok, és egyedül fogom ezt az országot vezetni.
Nem kell az anyám segítsége, nem kell az egyház segítsége. Mindenki megkapja a jutalmát, amivel én nem értek egyet, hogy jutalmakat kell osztogatni egy véres gyilkosság után. Inkább el kéne némulni, el kéne csendesedni, magunkba kéne nézni. Hajlamosak vagyunk túlzottan megünnepelni a saját győzelmünket, ami általában nagyon sokak veresége is egyben.
És ez fájdalmas.
Egy keresztény uralkodó esetében különösen nehéz. Ezt össze kell egyeztetnie valahogy a lelkében.
Szerintem ez okoz őrületesen nagy szorongásokat Istvánban. Én is ezt próbálom megjeleníteni, amennyire lehet.
Ez az előadás “faltól falig zene”, úgy szokták mondani. Egyetlen prózai jelenet van, amikor azt mondom, hogy „Király vagyok, Uram, a Te akaratodból, minden magyarok királya, és én azt akarom, hogy ennek a népnek országa legyen! Veled, Uram, de Nélküled!”
Ez a legsúlyosabb mondat az egész műben, hogy “Veled, Uram, de Nélküled!” Ez nagyon kemény.
Ezen kívül az előadásban nincsen lehetőségünk prózával kifejezni a gondolatainkat. Itt csak dalok vannak egymás után. Úgyhogy tulajdonképpen csak az arcunkkal lehet játszani. És kell is.
Én majd az első sorban ülök, onnan fogom is látni. Köszönöm szépen a beszélgetést, az előadáson találkozunk.
Én is nagyon szépen köszönöm!
A darab előadásról–előadásra fergeteges siker, a nézők hosszú álló vastapssal köszönik meg a művészeknek az élményt.
Én – eddig – háromszor láttam, de megyek még. Jó szívvel javaslom mindenkinek!
Kerékfy Pál
Olvassuk el, mit mond a darabról, Istvánról és Koppányról a rendező, Oberfrank Pál!
“Felnőtté válás István királyként: Nemes Tibor gondolatai” bejegyzéshez egy hozzászólás