Macskák a színpadon: élmények és kulisszatitkok

Igen, macskák a színpadon, méghozzá veszprémi macskák, veszprémi színpadon.

Megkérdeztem a rendezőt, Oberfrank Pál igazgató urat, hogy milyen macskákkal dolgozni, hiszen köztudott róluk, hogy öntörvényűek, például, egyes macskák felmásznak a még konyhaasztalra is.

Ez a két macska nagyon kedves és igazán szerethető. A művészek nagyon kedvesen alakítják őket; Szerénke és Lukrécia is nagyon szimpatikus, aranyos figura. Nyilván azért is, mert nem nekünk kell megküzdenünk velük, hanem Irma néninek, és elsősorban Károly bácsinak.

Nem, ezek a macskák nem másznak fel az asztalra. A szekrény tetejére mennek, amikor muszáj nekik, de inkább a fotelben ülnek. Mindjárt azzal kezdődik a darab is, meg maga a könyv is, hogy “majd mi beülünk azokba a fotelekbe, mert nem kell, hogy ott olvassanak újságot Károly bácsiék”. 

Mennyire mások ők, mint a Mézgában látott állatok? 

Itt nagyobb hangsúllyal vannak jelen az egész történetben. A Mézgában Blöki szerepe volt hangsúlyosabb. A második Mézgában már nem is volt a Maffia macska, mert a történetben a forgatókönyvírók nem adtak neki különösebb szerepet, olyan szerepet, ami továbblökhette volna a történetet. Dramaturgiailag Maffia nem volt olyan fontos. Ugyanakkor, Blöki mint Aladár barátja, fantasztikus szerepet tölt be, például ő az antenna, amikor felveszik a kapcsolatot MZ/X-szel. 

Mit mondanak a két főszereplő macskát alakító színművészek: Hirschl Laura és Szederjesi Teodóra

Nekem az a kihívás benne, hogy hogyan lehet megformálni különböző macskákat. Nagyon izgalmas a Mézga-beli Maffia cicus és Lukrécia közötti különbség, például alkatilag is. Maffia egy csinos kis cicus volt, itt meg kövérek vagyunk, amit nagyon élvezünk. 

Fizikailag sem kicsit megterhelő ez a feladat, mert azon túl, hogy rengeteget futkosunk, nagyon nehéz hordani a jelmezt, mert nagyon melegít. Maga a macskás testtartás is nagyon nehéz: a rogyasztás, a kezek használata. 

Hangilag sem egyszerű, mert Lukrécia nagyon mélyen beszél, Szerénke pedig magasabban – egészen más, mint a mi saját hangunk.

Bármennyire is hihetetlen, de nagyon fárasztó: végig jelen kell lenni macskaként.  Egyáltalán nem engedhetünk le, mert folyamatosan a színen vagyunk. 

Nagyon jó párban játszani, mert sok jelenetünk van együtt, és sokat tudunk ötletelni, ami egyedivé teszi ezt a kapcsolatot a két macska között. 

A két elkényelmesedett, elkényeztetett macsek életébe váratlanul betoppan Frakk. Őt Keller Márton színművész kelti életre.

Érdekes helyzetben vagyok, mert már harmadik éve játszom kutyát. A két Mézgában Blökit játszottam, aki hosszúszőrű, Frakk viszont rövidszőrű magyar vizsla. Abban viszont egyformák, hogy mindkettő hűséges társa a gazdájának. 

Az én történetem ott kezdődik, hogy Károly bácsi osztálytalálkozóra megy, és az egyik volt osztálytársa, Jenő rábízza a vizsláját, mert ő elköltözik vidékről Pestre, és fél, hogy ott nem érezné jól magát Frakk. Károly bácsi nem szól otthon, hogy érkezni fog egy vizsla, így mindenki meglepődik, főleg a macskák. Az a szép ebben a történetben, ahogy Frakk és a két macska szépen összecsiszolódik a végére, és mondhatni egy barátság kezdődik el.

A mozgásnál azt tisztáztuk a próbafolyamat kezdetén, hogy semmiképpen sem szeretnénk végig négykézláb menni; ez azért sem lenne jó dolog, mert nem látnának rendesen minket. Nem emberként járunk két lábon, hanem rogyasztottabb testtartással jelenítjük meg az állati mozgást. 

A darab mozgalmas, pörgős, egy pillanatra sem jut eszünkbe unatkozni. A jelenetek rövidek, és a változások alatt a rajzfilm eredeti zenéjének (amit Pethő Zsolt zeneszerző alkotott) motívumai alapján Horváth Péter és Horváth Elemér által írt zenei betétek erősítik a darab hangulatát. 

Bálint Ágnes meséjéből kedves, szórakoztató színpadi művet alkotottak a társulat tagjai. Ott voltam a teltházas bemutatón, ahol sok gyerek volt, és úgy láttam, hogy végig nagyon élvezték az előadást. Ezt mutatta a lelkes taps is. 

Azoknak, akik kedvet kaptak, mondom, hogy márciusban és áprilisban is 5–5 előadás lesz, ezek közül csak április 26-án délutánra lehet most jegyet kapni. Jegyek és szereposztás: Frakk, a macskák réme

Kerékfy Pál

A képeket a szerző készítette a próbán, a Veszprémi Petőfi Színház engedélyével.

További színházi interjúk, beszélgetések: Színészek mondják

Szerzői jogok: CC BY-NC-ND licenc


Discover more from Akarattyai Hírmondó

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Macskák a színpadon: élmények és kulisszatitkok” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Leave a Reply