


Kihívásokkal teli időszakban zajlik az idei Föld órája is.
A nemzetközi kezdeményezés azért jött létre 19 éve, hogy összehozza az embereket, és közösen tegyünk lépéseket a fenntartható életmód felé. A szimbolikus akció célja mindig az volt, hogy az összefogás erejével pozitív környezeti változásokat érjünk el.
Ezekben a nehéz időkben a Föld órája újabb pillanatot teremt a szolidaritásra, valamint arra, hogy vigyázzunk egymásra és közös otthonunkra, a Földre. Hiszen kritikusan fontos, hogy olyan világot teremtsünk magunk körül, ahol az emberek harmóniában élnek egymással és a természettel, ez pedig csak békeidőben lehetséges.
Március 22-én 20:30-tól egy órára oltsuk le a világítást, és kapcsoljunk ki otthon minden elektronikus berendezést, ezzel fejezhetjük ki támogatásunkat természeti értékeink megóvásáért.
Nem az a cél, hogy ebben az egy órában megtakarítsuk a ma már alig valamit fogyasztó otthoni világítás áramfogyasztását. Ez egyrészt egy szimbolikus cselekedet, másrészt – és talán ez a fontosabb – emlékeztető arra, hogy tudunk létezni a sok elektronikus eszközünk használata nélkül egy kis ideig, vagyis tudjuk csökkenteni a függőségünket a technológia által lehetővé tett, és a világot irányító szervezetek által létrehozott alternatív valóságtól, és vissza tudunk térni a valódi valósághoz.
Idén a víz világnapján van a Föld órája, ezért a hagyományos lámpaoltás mellett új tevékenységeket javasol a WWF. Mik ezek?
- Használj az értékes vízből kevesebbet és bölcsebben! Vízlábnyomod csökkentését a legegyszerűbb lépésekkel is kezdheted, mint egy gyors zuhanyzás fürdés helyett, vagy hogy mosogatás közben nem folyatod a vizet. Aztán jöhet a szintlépés!
- Kapcsolódj a vízhez! Szellőztesd ki a fejed a szabadban, hogy ezzel is javítsd a hangulatod, csökkentsd a stresszt. Ha teheted, tedd meg ezt vízpart közelében!
- Tanulj a vizekről! Minél többet tudunk a természetről, annál elkötelezettebben igyekszünk megvédeni azt, és annál több örömünk telik benne. Ismerkedj meg a természeti értékeinkkel és tudj meg minél többet a vizeinket érintő problémákról!
Mennyi ötlet! Látszik, hogy sokféle módon tehetünk jót saját magunknak. Ne felejtsük el, hogy ez az egész nem a bolygóról szól. A Földnek nem lesz semmi baja attól, ha az ember számára élhetetlenné válik. Majd jönnek újabb fajok, ahogy eddig is jöttek.
Azt hiszem, hogy mindenki talál a fenti listában a szívének kedves tevékenységeket. Én arra regisztráltam, hogy még jobban figyelek arra, hogy ne használjak a szükségesnél több vizet. Úgy gondolom, hogy eddig se nagyon pazaroltam, de van még hova fejlődnöm.
Mi sem lehetünk egészségesek, ha a minket körülvevő ökoszisztéma beteg – itt az utolsó utáni pillanat a szemléletváltásra. Szeretném, ha ha minél több ember részese lenne az idei Föld órájának, mert hiszem, hogy együtt lehetséges. Nem igaz az, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Pontosan a sok egy fecske csinálja a nyarat!
Csatlakozás: https://foldoraja.hu/
Továbbiak a VÍZ VILÁGNAPJA alkalmából mifelénk:
- Március 18-án délután filmvetítést rendezett önkormányzatunk. Hazánk csodálatos tájai, állatai, Balaton, a Tisza tó madárvilága, a tapolcai tavasbarlang, a tatai fényes tanösvény, az alcsúti hóvirágok – ezek voltak a témák.
- Március 22-én a NABE (Nők A Balatonért Egyesület) helyi csoportja a kenesei Vak Bottyán Strandon 14 órától kincskereső játékra vár mindenkit. Lesz Balaton-koszorúzás, tombola, fejtörő értékes nyereményekkel, sok ajándék.
Kerékfy Pál
A fenti szöveg a WWF felhívásának felhasználásával készült, és a saját véleményemet tükrözi.
Discover more from Akarattyai Hírmondó
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
