Idősbarát önkormányzat

Idén is pályázhatnak az önkormányzatok az Idősbarát Önkormányzat Díjra.

Mik a pályázati feltételek, miket kell teljesíteniük az önkormányzatoknak?

A kiindulási pont az, hogy a jogszabály által a hatáskörükbe utalt feladatokat ellátják. Nyilvánvaló, hogy kiemelt elismerésre, díjra csak az pályázhat, aki a kötelező feladatait ellátja, és ezeken felül valamilyen kiemelkedőt is tesz.

Mik azok az extra tevékenységek és eredmények, amelyeket díjaznak?

  • aktív tevékenységgel – különösen pályázati lehetőségek kihasználásával – elősegíti az idősek helyi szervezeteinek működését, illetve hozzájárul szabadidős programjaik megszervezéséhez;
  • példamutató együttműködést alakít ki az idősügy területén tevékenységet folytató szervezetekkel, illetve személyekkel;
  • a helyi közéletbe és annak alakításába széles körűen bevonja az időskorú polgárokat, illetve szervezeteiket;
  • kialakította a helyi idősbarát politika azon rendszerét, ami hosszú távon biztosítja e területen az eredményes működést.

A pályázatban kiemelt figyelmet kell fordítani az idősek közösségi erősítésére, a társadalmi részvétel elősegítésére és a társadalmi párbeszéd folyamatosságára, valamint a helyi közösségépítő tevékenységekre.

A pályázati űrlapon szereplő fontosabb témakörök, kérdések:

  1. Stratégiák, koncepciók, amelyek lehetővé teszik a következetes, összehangolt önkormányzati munkát az idősügy területén.
  2. Az önkormányzati döntéseket megelőző módszerek és eszközök, annak érdekében, hogy az idősek igényeit, szükségleteit, elvárásait felmérjék.
  3. Települési szinten az információhoz való hozzáférés az időseket megillető jogokról, lehetőségekről, a hivatalos ügyek végzésének módjáról, a helyi rendezvényekről, tanfolyamokról és az egészségügyi- és szociális intézményekről.
  4. Az idősek elégedettségének megismerésére használt módszerek; az igényfelmérés módszerei.

2023-ban kiemelt cél az idősek aktív közösségi részvételének ösztönzése, az elszigetelődés, a magány, a tétlenség ellen küzdelem. Ezeken a területeken a 2022-ben végzett tevékenységeket kell bemutatni, kiemelten:

  • a demenciával élők és hozzátartozóik információhoz való jutását segítik (pl. Alzheimer Cafék, memória kávézók működtetésével, azokon való részvétel segítésével),
  • az idősek rendszeres testmozgása, egészséges életmódja érdekében támogatják a helyi kezdeményezéseket (pl. szenior tánc, jóga, gyaloglóklub stb.)
  • rendszeresen szervezett kulturális programokkal (színház, kézművesség, hagyományőrzés stb.).

A pályázatot június 15-éig lehet benyújtani. További információ, pályázati felhívás, pályázati űrlap, értékelési szempontok itt találhatók: https://kormany.hu/dokumentumtar/palyazati-felhivas-a-2023-evi-idosbarat-onkormanyzat-dij-elnyeresere

A legjobb pályázatokat (legfeljebb tizenkettőt) 1,5 millió Ft-os díjjal ismerik el. Ez az összeg az idősügy területén használható fel.

Úgy gondolom, hogy a pályázat célkitűzései jók és fontosak. Véleményem szerint nemcsak az idősek esetében fontosak a fent felsorolt célok, hanem minden polgár és helyi szervezet esetében is, és ezekkel akkor kell és érdemes foglalkoznia az önkormányzatnak, ha nem indul a pályázaton. Az önkormányzati törvény külön kiemeli, hogy a helyi önkormányzat támogatja a lakosság önszerveződő közösségeit, együttműködik e közösségekkel, biztosítja a helyi közügyekben való széles körű állampolgári részvételt. A pályázati felhívásban leírtak teljesítésével az önkormányzat ezen feladatai teljesítéséhez is hozájárul.

A díjakat az Idősek világnapjához kapcsolódó ünnepségen, vagyis október elseje közelében adják majd át. Érdeklődve várom a díjazottak sorát, és főleg azt, hogy milyen tevékenységekkel, eredményekkel érdemlik ki az elsimerést!

Kerékfy Pál

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s