Túlfogyasztás napi cserebere Akarattyán

Az emberiség összességében a Föld kincseiből, erőforrásaiból túl sokat fogyaszt, minden évben többet, mint amennyit a természet egy év alatt meg tud újítani. 

A túlfogyasztás napja az a nap, amikor az adott évben elhasználtuk, ami arra az évre “járt” nekünk, és elkezdjük a jövőt felélni. Ebben az évben ez a fordulónap augusztus 22-én lesz. Ez olyan, mintha az éves jövedelmünk elfogyna 22-éig, és utána már hitelből élnénk. Talán még rosszabb is, mert a mai tudásunk szerint ezt a hitelt sose fogjuk visszafizetni, hanem az utánunk következőkre hagyjuk örökségként. Szép kis örökség!

Mit tudunk fogyasztóként tenni? Nyilvánvalóan adódik a lehetőség: kevesebbet vásárolni. Na jó, de mi van akkor, ha mégis szeretnénk egy-egy új ruhadarabot, mielőtt a meglévő leszakad rólunk? Ha esetleg akad olyan darab, ami még teljesen jó, de valamiért mégsem akarjuk felvenni, akkor adódik az ötlet: cseréljünk

A cseréhez jól jön, ha valahol össze tudunk jönni, hogy megmutassuk azt, amit mi ajánlunk fel, és megnézzük mások darabjait.

Augusztus 22-én figyelemfelhívásként környezettudatos csereberét szervez néhány lelkes akarattyai. 

A lényege, hogy készpénzmentesen lehet szép szezonális ruhákat, kiegészítőket cserélni (venni nem, csak cserélni) egymás között.

Ez NEM lomtalanítás! Csak kiváló minőségű, hibátlan, tiszta, illatos és válogatott ruhákat várnak. Személyenként maximum 10 darab hozható és vihető. 

Kérdések és válaszok:

Hol lesz?

Egyelőre két helyszín van: Állomás utca 4. és Iskola utca 37. (kertmozi sarok). Bármelyik helyszínre lehet vinni cserélendő ruhákat. A hozott ruhákért darabonként egy-egy ökotallért lehet kapni, amit mindkét helyszínen be lehet váltani. 

Hogyan lehet jelentkezni?

Mindkét helyszínnek van a Facebookon eseménye, amire lehet regisztrálni. A szervezők köszönik, ha a jelentkező megírja, hogy mit visz magával, mire lenne szüksége. A kezdés 22-én (szombaton) reggel 8 órakor lesz. 
Itt láthatók az események:

Mi történik a maradék ruhával?

Jótékonysági célra ajánlják fel a szervezők. 

Mi lesz, ha nem sikerül elkölteni az összes ökotallért?

Szezonzárásként egy könyvcserét is terveznek, ott is felhasználható lesz. És érvényes lesz jövőre is a 2021. júniusi csereberén. 

Az előző este (pénteken 19 órakor) az Állomás utca 4-ben Szigeti Cecília egyetemi docens, aki közel másfél évtizede folytat kutatásokat az ökolábnyom témájában, ezek legviccesebb vagy épp legtanulságosabb részeit meséli el.Ennek a beszélgetésnek is van eseménye a Facebookon

További kérdések és válaszok

Miért nem lehet bármennyi ruhát hozni?

Mert ez nem lomtalanítás, hanem cserelehetőség. Nem szeretnénk, ha kezdőkészletünknél sokkal nagyobb ‘maradék’ lenne. A maradékot jótékonysági célra felkínáljuk, de nem ez az alkalom amikor mindentől meg lehet szabadulni.

Csak ruhát lehet hozni?

Nem, jöhetnek szép szezonális kiegészítők, bizsuk, kendők táskák is, a lényeg, hogy szép, hibátlan legyen.

Gyerekruha is lehet?

Igen, természetesen.

Mi lesz ha nem találok olyan dolgot, ami nekem tetszik?

Átsétálsz a másik helyszínre, hátha ott van. Vagy visszajössz később. Vagy szeptemberben felhasználod a könyvcserénél a tallért.

Érdemes többször visszajönni?

Igen! Folyamatosan cserélődik a készlet, bármikor jöhet olyan, ami Neked tetszik.

Mikorra jöjjek?

Amikor szeretnél. De örülünk, ha a kezdésre itt vagy, mert akkor negyobb lesz a választék.

Bárki jöhet?

Igen, bárki, aki csere szándékával érkezik.

Lehet vásárolni is?

Nem. Nem használunk pénzt.

Miért szervezzük ezt?

Mert úgy gondoljuk, hogy ez a világ akár élhető hely is lehet.

Mit teszünk a vírus ellen?

Fertőtlenítünk. Javasoljuk, hogy viselj maszkot.

Milyen volt?

Túlfogyasztás napi cserebere Akarattyán” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s