Szombat délben kivételes szerencsénk volt, amikor ebéd után még nem indultunk haza a Tengósok Kikötőjéből, hanem sétáltunk egy kicsit. Megindult a jég, és hangosan torlódva mászott fel a partra. Jókor voltam jó helyen, és tudtam videókat készíteni erről a ritkán látható természeti jelenségről! Eredményét már láttam néhányszor ennek mozgásnak, de annak még nem voltam tanúja, … Jégmorajlás a Balatonon olvasásának folytatása
Címke: magaspart
Közösségi séta: Tartsd a lépést a téli napfényben
Tartottam a lépést – vagy inkább az én lassúságom határozta meg a csoport tempóját. Elfogadtam Gáncs Katalin hívását egy ünnepek közötti sétára, gyorsgyaloglásra. A csatlakozásban szerepet játszott, hogy az eredeti kenesei helyszín az utolsó pillanatban megváltozott, és Akarattyán, a Rákóczi parkban volt a gyülekező. Odafelé tettem egy kis kört a parkban, hogy fényképezzek a szép … Közösségi séta: Tartsd a lépést a téli napfényben olvasásának folytatása
2025-ben is fussunk, kocogjunk, gyalogoljunk együtt a magasparton!
Szombaton délelőtt lesz a hagyományos közösségi futóverseny az akarattyai magasparton. A nagyon népszerű eseményt a Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület rendezi meg minden júliusban. A hely csodás, amit az is igazol, hogy a veszprémi Napló olvasói beválasztották a megye 7 csodája közé. A társaság csupa kedves ember, nem mindenki fut, sokan gyalogolnak. Van 80 éves is és … 2025-ben is fussunk, kocogjunk, gyalogoljunk együtt a magasparton! olvasásának folytatása
Gyaloglás nyugdíjasoknak: új klub Balatonakarattyán
A láb mindig kéznél van! Ki emlékszik, hogy kitől származik ez a mondás? Igen, Peterdi Pál használta ezt a szlogent a mozgás (kocogás, gyaloglás) ösztönzésére. Ma nem róla írok, csak éppen eszembe jutott. Ma a gyalogló nyugdíjasokról írok, abból az alkalomból, hogy a Balatonakarattyai Nyugdíjas Klubban megalakult a gyalogló klub. Január végén határoztuk el a … Gyaloglás nyugdíjasoknak: új klub Balatonakarattyán olvasásának folytatása
Fussunk, kocogjunk, gyalogoljunk együtt a magasparton!
Szombaton délelőtt lesz a hagyományos közösségi futóverseny az akarattyai magasparton. A nagyon népszerű eseményt a Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület rendezi meg minden júliusban. A 2022-es rajt előtt. Egy kicsit esett az eső, de attól még elindultunk. A hely csodás, amit az is igazol, hogy a veszprémi Napló olvasói beválasztották a megye 7 csodája közé. A társaság … Fussunk, kocogjunk, gyalogoljunk együtt a magasparton! olvasásának folytatása