Egy anya jelentkezett az ügyeletesnél, azzal az abszurd ötlettel, hogy még aznap haza akarja vinni a lányát. Az iskolánk, kisebb kiadásban, a Dóczival volt azonos, hajszálra egyforma rendtartással, szabályokkal, az ötlet majdnem komikus volt, csak legyintettünk, falatoztunk tovább. Az ügyeletes visszajött: az anya nem tágít. (…) Az egyik szekrény mellé húzódva ott állt az anya, én emberen még olyan páni rettegést sose láttam. A gyereket el kell vinnie – makogta – nem hagyhatja ott semmiképpen. (…) amit nem lehet, azt nem lehet. Nem érti? NEM ÉRTI? Na, menjen haza szépen. Bámult az arcunkba, most már tudom, mit mondott a szemével, akkor nem értettem. Végre elment. Ám furcsa módon, a gyereke eltűnt az intézetből (…) Valaki kinyithatta azt a kiskaput. Ugyan ki volt az a diakonisszák vagy a kollégáim közül, aki okosabb volt nálam, butánál?
Szabó Magda: A holtig haza. Budapest: Jaffa Kiadó, 2026. p. 87

Aki olvasta vagy látta az Abigélt, felismeri ezt a történetet. Az Abigélben két jelenet is ebből a megtörtént esetből táplálkozik (amik nem a Dócziban, hanem egy másik hasonló intézetben történtek).
Ugye, érdekes megismerni az író forrásait? Mintha minden önéletrajzi lenne …
További érdekes morzsák Szabó Magdától: Szabó Magda
Ez a könyv az írónő hazájáról, Debrecenről szól, azon belül hangsúlyosan a Dóczi Intézetről, ami az Abigélben megírt Matula Leánynevelő Intézet előképe. Amikor új darabot mutat be a Veszprémi Petőfi Színház, szeretek felkészülni, szeretek előre belelátni a darabba, a karakterekbe. Október 2-án lesz a premier, addig lesz rá időm.
Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. – Kerepes, 2007. november 19.) Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar író, költő, műfordító, tanár, bölcsészdoktor, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
A képet a Microsoft Copilot készítette, erre a kérésre: A helyszín egy konzervatív leánynevelő intézet 1944-ben, Magyarországon. Ezt a szereplők ruházata miatt írom. A képen este van, majdnem teljesen sötét, távoli utcai lámpák viágítanak. Az intézet kertjében sietősen megy két ember egy kis kapu felé, ami félig nyitva van. Elöl az anya, mögötte a 17 éves lánya. Félnek.
Discover more from Akarattyai Hírmondó
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
