Gloria belép Grace életébe, és elképzelése sincs arról, hogy mire vállalkozik! Pontosabban: van elképzelése, de egyáltalán nem olyan ez a világ, mint amire számít!
A darab egy farmon játszódik, ahol Grace az utolsó heteit tölti gyógyíthatatlan betegként, és Gloria mint a hospice-egyesület önkéntese igyekszik segíteni neki. Az már az első jelenetben kiderül, hogy az egyszerű parasztasszony és a nagyvárosi nő között óriási a távolság, és igen sok nyitottság kell(ene) egymás megértéséhez. Mi lesz ebből? Kiderül, de nem ebből a cikkből Meg kell nézni az előadást …






December közepén premier volt a veszprémi Latinovits-Bujtor Játékszínben: Tom Ziegler darabja, a Grace és Gloria. Nagyon szeretem ezt a játszóhelyet, mert intim közelségben vannak a nézők és a színészek, szinte karnyújtásnyira vagyunk egymástól.
A premier előtt beszélgettem Palásthy Bea művésznővel, aki Gloria megszemélyesítője a darabban.
Milyen érzés Glóriává válni, vagy Glóriát magába engedni itt a színpadon?
Nem könnyű feladat, mert ahogy reményeim szerint a nézők az ő alakján keresztül is szembesülnek a saját életüknek a fordulópontjaival vagy nehézségeivel, ez rám is igaz. Tehát nekem is muszáj szembesülnöm a saját személyes ügyeimmel, ahhoz, hogy valamiképpen közelebb kerüljek ehhez a karakterhez.
Két nagyon különböző karakter találkozik össze, a karrierre hajtó városi nő és az egyszerű parasztasszony. Hogy alakul a kettőjüknek az összeütközése?
Az az érdekes ebben, hogy a néző lát egy idős asszonyt, aki láthatóan beteg, állandóan ágyban fekszik, és jön egy látszólag egészséges nő, aki megpróbál segíteni az ő elesettségén. És ahogy szép lassan megy előre a történet (nem akarom azért elmondani részletesen), látszik az, hogy attól, hogy valakinek komoly fizikai korlátozottságai vannak, attól még a belső világa lehet sokkal harmonikusabb, mint egy olyan embernek, most jelen esetben az én karakteremnek, aki látszólag fizikailag egészséges, de sokkal nagyobb belső nehézségei és hullámhegyei és hullámvölgyei vannak.
Mi volt a legnagyobb kihívás ebben a karakterben?
Az egészet nézve, először is az, hogy a halál, a halálról beszélni, az egy tabu téma. Sajnos. Nem feltétlenül színészi feladat, hanem inkább írói feladat, úgy erről beszélni erről, hogy az ne legyen semmilyen irányban szélsőséges, hanem befogadható legyen, és hajlandóak legyenek az emberek elgondolkodni ezen a “halál” dolgon, ami mindannyiunké.
Hányféle nézőpontból lehet, lehetne, volna kívánatos megközelíteni? Erre ez szerintem egy nagyon jó alkalom.
Amikor az ember életében van egy fekvő, beteg, idős ember, akkor az ezzel járó napi verklibe és rutinba beleszokni, beletörni nehéz mind a két fél számára, a családok számára is nehéz ez, és annak is nehéz, aki ilyen fizikai állapotban van. Én is voltam hasonló helyzetben, igaz én családtagként vettem ebben részt. Grace itt nem családtag, de aztán a végére majdhogynem az lesz. És amikor az ember egy ilyen helyzetbe kerül, akkor egyszerűen nem lát ki ebből.
És akkor ebből kell kihozni azt, hogy a néző ne rossz hangulatban elkeseredetten hagyja el egy ilyen történet után a színházat?
Ez kinek-kinek egyéni ügye, de mindenképpen lehet az a cél, hogy a néző szembesüljön azzal, hogy hasonló helyzet eljön, eljöhet, és ha így történik, akkor megpróbálhatunk valamiféle harmóniát, megnyugvást is találni a nehézségekben. Néha érdemes megállnunk és nemcsak ránéznünk, hanem rá is látnunk az életünkre. Ráismeréseink, felismeréseink – ha olykor fájdalmas is a szembesülés – segíthetnek önmagunk gyógyításában, a gyógyulásában.
Örülök, hogy megnéztem az előadást! A szomorú alaphelyzet ellenére egyáltalán nem lehangoló, sőt megvan benne a derű is.
Nos, mindenki alakítsa ki a saját véleményét, és el is mondhatja, meg is írhatja azt az alkotóknak! A magam részéről jó szívvel ajánlom a megnézését, óriási élmény a kiválóan rendezett és érzéssel előadott darab.
Még annyit hozzátennék, hogy a színház weblapja szerint februárban csak egy előadás lesz, és arra sincs már sok elérhető jegy. Érdemes időben lecsapni a jegyekre!
Ajánlom elolvasni Máté P. Gábor rendező gondolatait ebben az interjúban.
Kerékfy Pál
A képeket a szerző készítette, a Veszprémi Petőfi Színház engedélyével.
Szerzői jogok: CC BY-NC-ND licenc
Discover more from Akarattyai Hírmondó
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
