Új közösségi helyszín Balatonakarattyán?

Már sok éve foglalkoztat ez a gondolat, néhány embernek említettem is, és most talán meg is valósul.

Úgy kezdődött, hogy egy évig külföldön dolgozó családtagjaim mesélték, hogy abban a városban vannak közösségi összejövetelre, sütögetésre szolgáló helyek közterületen. Ezeket a lakók kibérelhetik egy-egy családi vagy baráti összejövetelre.

Járt a gondolat a fejemben, néha-néha beszéltem róla egy-két embernek, de nem tettem semmit a megvalósítása érdekében.

Most komolyra fordult a helyzet, a Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület vezetői szeretnének létrehozni egy ilyen közösségi helyet, és ehhez kérik a támogatásunkat. Ugye, nem meglepő, hogy én támogatom?

Ha jó ötletnek tartja, kérjük támogassa a Közösségi Sütögető létrejöttét. A Közösségi Sütögetőt a Rákóczi parkba tervezzük, ahol egy tetővel fedett kis teret tervezünk kialakítani, ahol kisebb-nagyobb társaságok tudnak grillezni-sütögetni – az alábbi kép csak illusztráció.

Idézet az egyesület hírleveléből

Még nem tudom, hogy pontosan mit támogatok, hiszen csak egy koncepcionális vázlatrajz látható belőle, de bízom bennük, hogy a részletekről ki fogják kérni a véleményünket, és bölcsen fognak dönteni. Aki hasonlóan gondolkozik, akár át is utalhat egy kisebb vagy nagyobb összeget az egyesület számlájára (11712004-20074360), a közleménybe a „közösségi sütögető” szöveget írva.

Miért örülök neki és támogatom? Örülök minden közösségépítést támogató munkának. Ez egy újabb lehetőség, hogy sok ember összejöjjön, beszélgessen, kellemesen töltsön el időt együtt. Az is meg tud szervezni egy nagyobb összejövetelt, akinek a házában és kertjében nincsenek meg a megfelelő lehetőségek, és nem tud kibérelni egy vendéglátó helyet sem. Talán lesznek nyitott események is, ahol új ismerősökre, barátokra lehet szert tenni.

Kinek van véleménye az ötletről?

Kerékfy Pál


Discover more from Akarattyai Hírmondó

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Leave a Reply