Kapj el! – Érzelmek a színpadon: interjúk az alkotókkal

Mit mondanak az alkotók a veszprémi Latinovits—Bujtor Játékszín legújabb bemutatójáról? 

Neil Simon és Marvin Hamlisch színdarabja, a Kapj el! kamaramusical bemutatója május harmadikán volt, és erről az előadásról és az alkotási folyamatról beszél a két főszereplő: Hirschl Laura és Keller Márton, valamint a rendező: Szomor György Nádasdy Kálmán-díjas. 

Nem fogok sokat fecsegni, hanem hagyom, hogy ők mondják el gondolataikat és érzéseiket a bemutató előtt másfél nappal, amikor már majdnem készen van az előadás, de még alakul …

Keller Márton hozza elénk Vernon karakterét, aki nagyon sikeres zeneszerző, szinte a lábai előtt hever a világ, és szó szerint a lábai előtt hever New York, amikor kinéz a lakása ablakán. Hogy látja őt és a szerepét a darabban a megformálója? 

Fiatal pályakezdőként különösen nagy megtiszteltetés és mekkora kihívás is ez a darab! Tényleg két embernek kell szórakoztatni a nézőket, persze a fantasztikus tánckarral együtt. Ráadásul egy hatalmas érzelmi hullámvasút az előadás, tehát pont annyit lehet rajta sírni, amennyit nevetni, és nagyon-nagyon el kell találni az arányukat. Nagyon nagy szerencsém van, hiszen fantasztikus a partnerem Laura, akivel dolgozom, és fantasztikus a rendező, aki minden segítséget megadott nekünk, ami ehhez kell. Úgyhogy én nagyon boldog vagyok.

Ahogy ismerkedtem a szereppel, sok kapcsolódást találtam a saját tapasztalataimmal. Egy férfinak az érzelmi élete, a lobbanékonysága, de közben sok esetben a tehetetlensége is megjelenik. Van benne egy nagy nehézség: van egy harmadik fél, Sonia előző kapcsolata. Ez a téma, a harmadik fél időnként nagyon vicces helyzeteket szül, máskor a dráma legnagyobb forrása, és ez nagyon jól váltakozik. Nagyon szeretem ezt a szerepet. Ami nekem még kihívás volt, az hogy egy idősebb karaktert kell alakítanom. Általában sokkal nagyobb szokott lenni a korkülönbség a két színész között, és így a hangsúlyok egy kicsit eltolódtak. 

Anélkül, hogy felfedném a darab váratlan fordulatait, elmondok egy-két részletet a történetből.  Vernon zeneszerző, és a szakmai életében minden stimmel, Oscar-díj, aranylemezek, sokféle elismerés, de a magánélete nem boldog. Láthatunk egy embert, akinek a munka a mindene. Azt gondolom, hogy a legjobb pillanatban toppan be az életébe Sonia, és persze Sonia életébe is Vernon. Sonia szövegíró, és elkezdődik egy munkakapcsolat — elég érdekesen, nem szokványos módon kezdődik (többet most nem árulok el). Vajon, mi lesz ebből majd? 

Szerintem nagyon fontos benne az önértékelés, meg a határoknak a feszegetése. Ezek mind nagyon jelen vannak benne.

Ha csak a második felvonásra gondolok, ott olyan szintű lehetetlen akadályokon megy át ez a szerelem, hogy tényleg gyönyörű. Vannak olyan pillanatok benne, amik nekünk is, akik már hányadjára próbáljuk a jeleneteket, még mindig meghatóak. Szerintem ez egy fantasztikus történet, amit mindenkinek szívből ajánlok.

Vernon életébe berobban Sonia, aki szövegíró, és egyáltalán nem híres (még), így óriási tisztelettel és egy kis félelemmel tekint a híres és sikeres kollégára. Őt Hirschl Laura alakítja; ő így látja a kettőjük történetét:

Egyetértek azzal, hogy ez egy  nagyon nagy megtiszteltetés és nagyon szerencsések vagyunk, hogy ilyen fiatalon, ilyen komplex karaktereket formálhatunk meg. Az pedig tényleg különösen nagy örömmel tölt el, hogy Szomor Györggyel dolgozhatunk, mert szerintem nála nyugodtabb és türelmesebb rendező nem létezik a világon. Jól összeszokott a csapat, nagyon szeretünk együtt dolgozni Király Béla koreográfussal és a tánckarral, akiket már jól ismerünk, sokszor dolgoztunk együtt (például a Mágnás Miskában és Csárdáskirálynőben is).

A színésznek mindig van egy kezdeti elképzelése, amikor elolvassa a szövegkönyvet, és utána ez a rendező instrukciói és a próbák hatására szépen alakul, formálódik.

Ez a darab valóban egy hatalmas érzelmi hullámvasút. A két karakter nagyon-nagyon különbözik egymástól, éppen ezért olyan izgalmas az ő kapcsolatuk. Sonia már a darab elején úgy jelenik meg, mint egy hurrikán: visz mindent. Nagyon nagy jellemfejlődésen megy keresztül, hiszen az előadás végére az a fajta tűz, ami benne ég Vernon hatására csillapodik.

Nagyon szeretem ezt a karaktert, imádok a bőrébe bújni, mert nagyon pörgős, színes, sokféle hangulatot és érzelmet meg lehet mutatni vele. 

Szerintem nagyon érdekes és izgalmas tapasztalat egy ilyen kétszereplős előadásban játszani, hiszen itt csak egymásból tudunk dolgozni. A karakterek teljesen más állapotban vannak akár egy jeleneten belül is. Amikor Marci nyugalmi állapotban van, akkor én vagyok fenn és ez fordítva, mint egy libikóka. Fantasztikusan jól meg van írva a darab, hiszen olyan mondatokkal tudja kizökkenteni egymást a két karakter az előző állapotukból egy csettintés alatt, amivel teljesen megváltozik az egész helyzet. 

A fő téma a szerelem, az emberi kapcsolatok helyükön kezelése, az önértékelés és a kompromisszumkötés magunkért, illetve egymásért.

Szomor György rendező, aki már kétszer játszotta Vernont, szintén élvezi a színpadravitelt. Így beszél gondolatairól, tapasztalatairól: 

Neil Simont nagyon hálás feladat rendezni, és azt gondolom, hogy a színészeknek is jó feladat. Egy ilyen kétszemélyes darabban a közönség figyelmét nekik kettőjüknek kell megragadniuk, és végig kell ott tartaniuk a színpadon, majdnem kétszer egy órában.

Ez egy nagyon nehéz feladat, és egyben egy nagyon hálás feladat is. Rengeteget lehet tanulni, nemcsak a próbafolyamat alatt, nemcsak az alatt, az időszak alatt, amikor együtt dolgozunk, hanem az előadások alatt is. Az előadás tényleg érzelmi hullámvasút, tehát drámából komédiba csúszik át egyik pillanatról a másikra, igazi Noel Simon-osan, ahogy ő ezt meg tudja oldani. Ezeket a hullámokat igyekszünk kihasználni, és rájuk ülni, időnként a mélybe merülni velük, időnként fel az egekbe szállni. 

Nekem még azért is volt ez egy nagyon hálás feladat, mert már kétszer játszottam ezt a darabot, és amikor az ember egy kétszemélyes darabban játszik, akkor egy picit rendező is. Most így hárman dolgozunk ezen az előadáson, és most kintről elmondhattam azokat a dolgokat, amiket én bent megéltem, és mondhattam, hogy Szomor, ezt nem jól csináltad, de majd Marci jól fogja csinálni. Szóval, ez egy nagyon jó utazás volt. 

Nem akarok sokat hozzátenni ahhoz, amit az alkotók elmondtak. Láttam egy próbát és egy főpróbát, majd a premiert, és ezek alapján meg tudom erősíteni, amit ők mondtak. Továbbiakat nem árulok el a történetből, legyen mindenkinek meglepetés, amit a szerzők annak szántak!

A darab megnézése után nekem is vannak gondolataim, és azokat egy későbbi cikkben fogom megosztani kedves olvasóimmal. Lesz még szó a zenéről és a táncosok szerepéről is. Annyit elárulok addig is, hogy az előadás nagyon szórakoztató, nagyon pörgős.

A Játékszín kiválóan alkalmas helyszíne ennek a darabnak, hiszen ott a művészek és a nézők közel vannak egymáshoz, az első sorban ülők akár el is tudnák gáncsolni a táncosokat. 

Kerékfy Pál

A video és a képek a szerző felvételei, a Veszprémi Petőfi Színház engedélyével. Közlésükre a CC BY-NC-ND licenc feltételei vonatkoznak.

További színházi interjúk, beszélgetések: Színészek mondják