Anyák napjára: inspiráló nők

Kiállítás megnyitóján voltam május elsején a majális után. Már a beharangozó, az ismertető alapján is úgy éreztem, hogy ezt meg kell néznem. És jól döntöttem! 

Mit láttam a kiállításon? Fényképeket, amiket nők készítettek nőkről. Olyan nőkről, akik megtalálták az életüket, akik elérték azt, hogy most jól érzik magukat a bőrükben. Voltak és vannak kihívásaik, problémáik, és ezekkel együtt is, vagy néha éppen ezek következtében, szeretik az életüket. És erre reflektál a kiállítás címe is: CaraDonna (cara donna: kedves nő, szeretett nő).

Ez egy nemzetközi projekt, amiben nők üzennek nekünk, nők által készített fotókon keresztül. Kifejezetten úgy találták ki a projektet, hogy minden résztvevő nő, a modellek és a fotósok is. Úgy gondolom, hogy a kiállítás minden egyes ember számára hordoz fontos üzeneteket és élményeket, ezért nő és férfi, fiatal és idős számára is javaslom a megtekintését. 

Minden ilyen kiállítás helyi, az adott országban készül, ott élő nők készítik.

Hadd idézzem fel először azt, amit a 2023-as firenzei kiállítás egyik alkotója (modellje) mondott: 

CaraDonna ezt kérdezte tőlem: Mi lenne az üzeneted a nőknek? Miután kitaláltam az üzenetet, felírattam egy testrészemre, részt vettem egy fotózáson, és kiállították a képet a kiállításon Firenze központjában. 2023. március 8-án, a nemzetközi nőnapon részt vettem a kiállítás megnyitóján. Izgalmas volt találkozni a többi nővel, akik úgy döntöttek, hogy megosztják a nézőpontjukat, és kapcsolatba lépni velük, még akkor is, ha nem tudtunk ugyanazon a nyelven beszélni.

A mi kiállításunk itt készült, Magyarországon, magyarok a modellek és a fotósok és a kiállítás szervezői is.

A képeket nem mutatom itt meg, mert meg kell nézni őket és el kell olvasni az alkotók üzeneteit is, amikből sok minden kiderül az életükből. Érdekes képek, érdekes szövegek! A magyar kiállításon a rövid mottók mellett néhány mondatban szólnak a modellek az életükről, érzelmeikről. 

A kiállítást Kovács-Csiha Julcsi nyitotta meg, idézem a beszédét:

Caradonna – a szeretett nő ereje

Kedves Vendégek,

Szeretettel köszöntelek benneteket ezen a különleges alkalmon. Kovács Csiha Julcsi vagyok – feleség, édesanya, nő, aki nap mint nap keresi az egyensúlyt a küzdelmek és a kiteljesedés között.

A kiállítás címe – Caradonna – egy olasz kifejezés, melynek jelentése: szeretett hölgy. Ez a szó nemcsak szépséget, hanem méltóságot, megbecsülést, áhítatot is hordoz. Történelmi és kulturális gyökerei mélyre nyúlnak, és ma is emlékeztetnek bennünket arra, hogy nőként szeretetreméltók és értékesek vagyunk.

Ez a kiállítás az anyaság és a női lét sokszínűségét mutatja be. Nem idealizált képek ezek, hanem valódi történetek – érettség, beteljesülés, újrakezdés. Mindaz, amit nőként, anyaként megélünk nap mint nap. A láthatatlan munka, a csendes áldozatok és az a belső ragyogás, ami akkor is ott van, amikor a világ épp nem tapsol.

Hiszem, hogy a helyünket akkor találjuk meg az alá vagy fölérendelt nőiességből, anyaságból igazán, ha visszatalálunk a teremtettségünkhöz. Amikor felismerjük, hogy szeretettek vagyunk már pusztán azért is, mert létezünk – nem teljesítmények, nem elvárások miatt. Ez az a belső bizonyosság, ami akkor is tart, amikor kifogyunk az erőből.

A Caradonna-kiállítás ötlete Olaszországból indult, ahol évek óta készülnek hasonló sorozatok – Rómában, Firenzében, és a lengyelországi Varsóban is láthatóak már inspiráló képek. Most végre Magyarországon is megszületett a saját történetünk – egy fantasztikus női közösség együttműködéséből, online szervezéssel, többgyermekes anyák közreműködésével, az influenza-időszakban, a zsúfolt hétköznapokon. Ez is bizonyítja: amire igazán szükségünk van, arra mindig lesz idő és tér.

A kiállítás szereplői nem csak képeken keresztül szólnak hozzátok – életmottóik, történeteik is üzennek. Mögöttük valódi életek vannak: küzdelmek, könnyek, örömök. Én magam is egy ilyen mondatot választottam:

„A küzdelem éretté formál.”

Sokszor szerettem volna kilépni nehéz helyzetekből – az egyetemről, a konfliktusokból, a stresszes napokból. De ma már látom, hogy ezek a küzdelmek nem elvesznek tőlünk, hanem formálnak, érlelnek. És ha mindebben a mennyei Atyámra tekintek, aki feltétel nélkül szeret, akkor a legnehezebb út is értelmet nyer.

Kívánom, hogy ez a kiállítás minden jelenlévő nőnek – és férfinak is – bátorítást, megerősítést és reményt adjon.

Köszönöm, hogy itt vagytok.

Fogadjátok szeretettel a Caradonna-történeteket!

A Polgármesteri Hivatal rendezvénytermében nagyon jó helyet kaptak a képek, van elég terük, hogy megmutassák magukat.

Hogy került ide, hozzánk ez a kiváló kiállítás? Ezt Tamaskovics György mondta el a megnyitón. Őt fafaragóként ismerjük, és láthattuk már kiállítását Akarattyán. Most tervbe volt véve egy újabb kiállítása, de ő azt javasolta, hogy anyák napjára tekintettel inkább ezeket a fotókat mutassák be májusban. 

További akarattyai kapcsolat is van: az ő unokája, Gergely Anna az egyik alkotója ennek a fotósorozatnak. A megnyitón Anna is beszélt akarattyai kötődéséről

A beszédek között a kiállítás egyik fotósa, Rozványi Beáta gyönyörű énekét saját maga kísérte gitáron. Ő és Petz Júlia nagyon megkapó képeket készített. Úgy látom, hogy jó kapcsolat alakult ki a fotósok és a modellek között.

A kiállítás házigazdája az akarattyai önkormányzat, azon belül is Babiczky Beáta önkormányzati képviselő, a kultúráért felelős bizottság elnöke.

Köszönöm mindenkinek, aki munkájával hozzájárult ahhoz, hogy láthassuk ezeket a beszédes fotókat!  Kiemelem, hogy maguk a modellek is alkotók, hiszen az ő mottóikkal és mondataikkal teljesek a képek.  

A kiállítás megtekinthető május végéig a következők szerint: hétfő: 8:30-12 és 12:30-16, kedd: 8:30-12 és 12:30-19, csütörtök 12:30-16, péntek: 8:30-13:30. Rendkívüli, hétvégi nyitvatartás lesz május 11-én (vasárnap) 9 és 12 óra között.

Kerékfy Pál


A kiállítást hazánkban  a HellóCsalád közösség hozta létre. 

Itt is elérhetők az alkotók:
A Caradonna Közösség oldala
Fényzugoly oldala
Petz Júlia fotós oldala
A HellóCsalád csoportja   


Discover more from Akarattyai Hírmondó

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Anyák napjára: inspiráló nők” bejegyzéshez 5 hozzászólás

    1. Örülök, hogy felkeltette az érdeklődését. Jó hír: május 11-én (vasárnap) 9 és 12 óra között nyitva lesz a kiállítás.

Leave a Reply