A divány apró fehér gombokkal van kiverve. Öreg fekete bőrdivány. Ezen aludt a nagyapám délutánonként. Fehér, hűvös, jószagú párnák közt fekszem. Ezeken a párnákon aludtam odaát, a másik házban, gyerekkoromban. Zsuzsika a másik szobában már alszik. A barnaarcú asszony vizet készít pohárban a divány mellé egy székre. Az öregúr lassan a kerek faliórához megy, kulcsot illeszt bele és felhúzza. Ismerem ezt a megnyugtató, komoly, ritmikusan reszelő hangot. Tizenegy óra. Ketten maradunk az öregemberrel. Lecsavarja a lámpát és ránkborul a végtelen, siket falusi éjszaka.
Az óra egyhangúan ketyeg. Fülemben duruzsol a vonat kerekeinek csattogása, a divány hintázni kezd, mintha Pullmann-kocsi lenne s visz, visz megállíthatatlanul.
– Néha-néha olvastam tőled egyetmást az ujságban, – hangzik a dünnyögő beszéd a sötétben távolról, a másik ágyból. – Hát szép dolog. Büszke lehetsz rá, fiam. Vitted valamire…
Kodolányi János: Vallomás (részlet). Megjelent a Nyugat 1932. 15-16. számában
Az író váratlanul, tervezetlenül leszáll a vonatról, és meglátogatja húsz éve nem látott nagybátyját.
Érdemes elolvasni az egész novellát itt: https://epa.oszk.hu/00000/00022/00540/16877.htm
Megosztás:
Discover more from Akarattyai Hírmondó
Subscribe to get the latest posts sent to your email.