A tavasz szépsége Akarattyán

Mint közismert, sokat futok, kocogok és gyalogolok Akarattyán, és látok, sőt észreveszek sok mindent, szépet és csúnyát, fejlesztést és rombolást. Mostanában kevés szépet mutattam, ezt teszem itt jóvá.

Milyen szépségeket találtam az elmúlt hetekben?

Kezdjük az Akarattya Klub előtti tojásfallal, amit a Nyugdíjas Klub elnöksége kezdeményezett és hívott létre. Ehhez sokan csatlakoztak, sőt még újabb ötletekkel is bővítették a kezdeményezést.

Ha már a Nyugdíjas Klubnál tartunk, lássuk azt a két helyet, ahol hagyományosan ültetik és ápolják a virágokat a szorgos kezek (és hajladozó derekak). Ugye mindenki megismeri, hogy hol vannak?

A virágokat nem csak ültetni kell – ez az egyszerűbb része a munkának –, hanem rendszeresen locsolni és gyomlálni is. Van ezeknek a tevékenységeknek egy fontos sajátossága: akkor kell elvégezni őket, amikor itt van az idejük. Nem lehet áprilisban elvégezni a júniusban szükséges kapálást, és nem lehet egy héttel elkésni a locsolással. Vagyis, lehetni éppen lehet, de a természet szigorúan és igazságosan büntet.

A bevezető után lássunk néhány szép bokrot, fát és virágot!

A képre kattintva lehet teljes méretben megnézni a szépségeket.

Remélem, mindenki felismer néhány helyet!

Legyen szép, kellemes, virágos Akarattya itt is, ott is, most is, máskor is!

Kerékfy Pál

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s