Becsület? Könyvtár!

Nagy a sikere Akarattya egyetlen folyamatosan nyitva tartó könytárának.

Hét hónapja nyílt meg a becsületkönyvtár a Gáspártelepen.

Azóta folyamatosan viszik és hozzák a könyveket, és ezalatt sokszorosára bővült az állománya.

Két nap alatt majdnem egy szekrénnyi könyv gyűlt össze. Azóta többször megtelt az első szekrény, majd levegős lett. Hoztak és vittek videókat is.

(A képeken a péntek esti indulás és a vasárnap délutáni helyzet látható.)

Egy hét múlva már a második szekrényt is üzembe kellett helyezni, és az is majdnem megtelt.

A becsületkönyvtár a hét minden napján egész nap nyitva tart. Nem gátolja működését sem a vírushelyzet, sem az időjárás. Természetesen itt is kötelező a maszk viselése, mint minden szabadtéri nyilvános helyen.

Felbukkannak régi kiadású, nem könnyen fellelhető könyvek is a polcokon. Az egyik könyv, amit elhoztam, 1970-ben jelent meg, és a világ országait ismerteti. Érdekes lapozgatni! Nem csak azért, mert azóta megszűntek, létrejöttek és új nevet kaptak országok, de furcsa felidézni azt a kort és az akkor írt szövegek hangulatát.

Mára már szó szerint zsúfolva vannak a könyvek mindkét szekrényben. Mutatom, hogy mi mindent lehet itt megtalálni.

A világirodalom nagy klasszikusai:

És még sok-sok könyv, közöttük lexikonok, magyar és külföldi klasszikusok, korunk és a közelmúlt irodalma, sok nagyon különböző jellegű könyv:

Folyamatosan lehet hozni és vinni, kölcsönözni a könyveket.

Nagyon örültem, amikor Ördög Nóra létrehozta ezt a kis könyvtárat. Akkor is örültem, amikor az első napokban és hetekben megteltek a polcok. Most még nagyobb az örömöm, mert azt látom, hogy ez nem egy egyszeri fellángolás volt az emberek részéről, hanem folyamatos a gyarapodás, és folyamatos az érdeklődés. Tudok olyan emberről, aki rendszeresen visszajár, és böngészi a polcokat, hogy van-e az új könyvek között számára érdekes.

Maradjon ez így, élvezzük sokáig a kis közösségi könyvtárunkat!

Tudom, hogy van még hasonló terv. Ez az első, de nem az utolsó.

Kerékfy Pál

Korábbi cikkem a becsületkönyvtárról: Könyvtár nyílt Gáspártelepen!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s