A professzor vallomása: színházi premier Veszprémben

Hosszú és gazdag volt Romhányi György orvosprofesszor életútja, ami egy falusi elemi iskolából indult, a Ciszterci Szent István Gimnáziumban, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi fakultásán folytatódott. A második világháború egy rövid időre megtörte karrierjét, egy ideig kukoricakapálásból élt, de 1947-től folytathatta orvosi hivatását. Kutatóként sok nagy jelentőségű eredménnyel gazdagította a patológia tudományát, és még … A professzor vallomása: színházi premier Veszprémben olvasásának folytatása →

Romhányi György: Nyugdíjas orvosprofesszor a színpadon

Nyelvórákra járok, bejárok a kari könyvtárba, mert nem maradhat el az ember a szakmától, ott olvasom a folyóiratokat. Sok zenét hallgatok. Esténként meg fölsétálok a Mecsekre… Amit elértem nem érhettem volna el megértő családom és feleségem, Szödényi Nagy Magdolna nélkül. Prof. dr. Romhányi György Ezt mondja a nyugdíjas orvosprofesszor. 1976-ban (71 éves korában) nyugdíjazták a … Romhányi György: Nyugdíjas orvosprofesszor a színpadon olvasásának folytatása →

A professzor vallomása a színházban

Megint egy kissé okosabbak, s ezáltal egy kissé szerényebbek lettünk. Prof. dr. Romhányi György Így beszél egy igazi tudós, amikor valami új felfedezést tesz, vagy megért egy fontos összefüggést. Romhányi György orvosprofeszorról, az ő életéről szóló premierrel indul a Veszprémi Petőfi Színház évada a Latinovits-Bujtor Játékszínben szeptember 26-án. Továbbiak és jegyek: A professzor vallomása. Természetesen … A professzor vallomása a színházban olvasásának folytatása →

Sorsfordító döntés a hídon

A sorsom az akkori Ferenc József hídon dőlt el, még visszafordulhattam volna a műegyetemre, mert nagyon szerettem a matematikát is. De nem fordultam vissza, hanem valami mágnesszerű vonzásnak engedelmeskedtem, s beiratkoztam a Szerb utcában* az orvoskarra. Prof. dr. Romhányi György Engem az lepett meg, hogy a mérnöki és az orvosi pálya egyaránt "képben volt" nála. … Sorsfordító döntés a hídon olvasásának folytatása →

Valódi dicsőség

Post cineres est verus honor, est gloria vera. A mondás Marcellus Palingenius Stellatus XVI. századi költő Zodiacus vitae* (Az élet állatöve) című híres művéből származik. Mit jelent ez a latin szállóige? Többféleképpen fordítják, pl.: A halál után megnyilvánuló igaz tisztelet a valódi dicsőség. Vagy: A halál után mutatkozik meg az igazi tisztelet és a valódi … Valódi dicsőség olvasásának folytatása →

A professzor öröksége: Emlékezetes előadások

A professzort a hangsúlyért fizetik. Prof. dr. Romhányi György Gondolkozzunk el egy kicsit ezen a rövid mondaton! Számomra, aki a felsőoktatási katedra mindkét oldalán éveket töltöttem, nagyon sokat jelent. Azt mondja, hogy a tanárnak oda kell tennie magát. Nem az a feladata, hogy tényeket ismertessen, képeket, ábrákat, grafikonokat, videókat mutasson. Igen, ezek is fontosak, de … A professzor öröksége: Emlékezetes előadások olvasásának folytatása →