Jókai botrányos házasságai: 1. rész

Jókai Mór kétszer nősült, és két házasságkötésével okozott felháborodást.

Kezdjük az elsővel – ez még csak kisebb botrány volt. Első felesége Laborfalvi Róza színésznő volt, akivel 1848. március 15-én, a forradalom hevületében ismerkedett meg, és augusztus 29-én kötött házasságot. 

Mi volt ezzel a baj? Az asszony nyolc évvel idősebb volt. Sőt, volt egy házasságon kívül született gyermeke is: Benke Róza (1836–1861), akinek Lendvay Márton színész volt az apja. Honnan jött a “Benke” családnév? Az anya születési neve Benke Judit volt. Laborfalvi pedig a nemesi előneve alapján lett (apja laborfalvi Benke József székely nemesember és színész volt).

A házasság miatt kezdett megromlani a viszonya Petőfivel és a saját családjával is. 

Házasságuk 38 évig, a feleség halálig tartott. A rossz nyelvek szerint Jókainak sok kalandja volt, de ezek nem igazán ártottak a kapcsolatuknak.

1861-ben örökbe fogadta Benke Róza lányát (vagyis a felesége unokáját), aki Jókai Róza néven később Feszty Árpád felesége lett. Felesége halála után Jókai Fesztyékkel együtt vette meg budapesti, Bajza utca 39. szám alatti telket, ahova Feszty a velencei paloták mintájára építtette az ívelt ablakos villát, az író pedig fákkal és virágokkal tette otthonossá a kertet.

Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Az emeleten Jókai élt, a földszinti ötszobás lakás a fiataloké volt. Jókai emeleti lakosztálya eredetileg mindössze két szobából állt: egy 50 nm-es dolgozóból és egy másik nagyobb szobából. Ehhez épült 1894-ben egy kicsi fürdőszoba és egy kisebb szoba.

A szerető családi légkörnek második házassága vetett véget, de ez már egy másik történet.

Kerékfy Pál

2025-ben, Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából szemezgetünk írói és egyéb munkásságából.

Képek: Barabás Miklós litográfiája; Veress Ferenc képe a Vasárnapi Újság 1904-19 számában; a Vasárnapi Újságban megjelent kép.


Discover more from Akarattyai Hírmondó

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Jókai botrányos házasságai: 1. rész” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Leave a Reply