Adventi kalandozás Akarattyán

2020-ban, a járvány alatti bezártság idején indította el Horváthné Winkler Klára az adventi ablaknyitogatást nálunk. De nagyon jó volt, hogy szinte „kötelező” volt téli délután-este nyakunkba venni a falu utcáit! Az első nap kicsit nehéznek bizonyult a feladat, de utána megkönyörült rajtunk Klári, és könnyen meg lehetett találni azt a házat, ahol a kapu előtt, vagy a kertben, vagy a teraszon jó társaság, beszélgetés, finom falatok és melegítő italok vártak minket.

A 2020. december elsejei asztal – a legelső!

Az első nap a kapu előtt várt minket a szervező terülj, terülj asztalkával. Ki emlékszik erre a legelső alkalomra? Én nagyon jól emlékszem rá!

Amikor én kerültem sorra 9-én, esett az eső, ezért a hagyománnyal szakítva, a fedett teraszon fogadtam az érkezőket. Voltak kedves akarattyaiak, akikkel akkor találkoztam először, jókat beszélgettünk, és azóta is örülünk, amikor összefutunk valahol.

Ez minden évben megismétlődött, mindig megismertem új embereket. Nyilván, idén is így lesz!

Idén is Horváthné Winkler Klára a szervező, nála lehet jelentkezni, ha valaki szeretne az „ablakosok” közé bekerülni. Minden évben jelentős a túljelentkezés, ezért igyekezni kell!

December elsején indul az adventi kalendárium, és 23-a az utolsó napja. Minden nap 15 óra körül kapjuk meg a segítséget a hely megtalálásához az Akarattyázók oldalán és az Akarattyai beszélgetések csoportban. Az ablakok 17 és 19 óra között vannak nyitva, és fényekkel és az ablakba vagy a ház falára kitett számmal vonzzák a látogatókat. Kivétel a négy adventi vasárnap, amikor a Rákóczi parkban 16 órai kezdettel lesz az „ablaknyitás”.

Szívből javaslom mindenkinek, hogy igyekezzen minél több ablakot meglátogatni, igazán jó esti program!

Kerékfy Pál


Discover more from Akarattyai Hírmondó

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Adventi kalandozás Akarattyán” bejegyzéshez egy hozzászólás

Leave a Reply