Terepen futottak az Akarattyai Magaspartizánok

Felbátorodva az UltraBalaton sikerén, arra az elhatározásra jutottunk az Akarattyai MagasPartizánok csapatával, hogy elindulunk egy újabb kalandra, de ezúttal nem csupán egy aszfaltos versenyre szerettünk volna regisztrálni, hanem egy sokkal izgalmasabb kihívásra vágytunk. Menjünk terepre futni!

Kardos Zsuzsi figyelte, hogy mikor lehet az regisztrálni a XVIII. NN UltraBalaton terep változatára, és amint lehetőség nyílt rá, a már összeállt csapattal leadta a jelentkezésünket.

Kissé megfogyatkozva regisztráltunk, hiszen nem mindenki tudott jönni erre a kiírt, vagy csak szimplán nem tudta magát elképzelni az erdőben való futásra, ezért kilencen futottunk a jól összeszokott csapatból. Így alakult ki a kemény mag.

Először összeülve kiválasztottuk, hogy ki melyik távot szeretné futni, hiszen itt nemcsak hosszabb távokkal, hanem komolyabb szintemelkedésekkel is kellett számolnunk, mint az UB-n. Számításba vettük, hogy ki milyen körülmények között tud majd szépen teljesíteni, és így leosztottuk egymás közt a frissítőpontok közti távolságokat. Ezután mindenki megadott egy hozzávetőleges tempóstratégiát, amit be tudott vállalni, és jó eséllyel teljesíteni tud a vállalt távján. Nehéz dolgunk volt, mégpedig azért, mert a legtöbbünk még nem futott terepen.

Ezután átbeszéltük, hogy milyen kötelező felszerelésekre lesz szüksége mindannyiunknak:

• mobiltelefon feltöltött állapotban (esetleges segítség kérésre);
• fényképes igazolvány (esetleges azonosítás végett);
• izolációs fólia (esetleges eltévedés miatti kihűlés megelőzésére);
• kabát (eső és kihűlés elleni védelemre);
• 1 liter folyadék (elvesztett folyadék pótlására is);
• fejlámpa + pót akkumulátor/elem feltöltött állapotban (éjszakai futóknak, illetve jelző eszközként is funkcionálóként);
• és ezek tárolására alkalmas eszköz viselése

Továbbá javaslat volt, hogy mindenkinek legyen olyan eszköze, ami képes GPS alapú nyomkövetést és térképet megjeleníteni, legyen ez okostelefon, vagy akár okosóra. Illetve mindenki igyekezzen átnézni a rá vonatkozó szakaszt, hogy ne érje meglepetés.

Az utolsó megbeszélésen átvettük, hogy ki kivel fog utazni a 3 autóban. Szóba került, hogy kalkuláció alapján (vállalt tempók) 17 óra alatt terveztük lefutni a teljes távot. Ezt új szabályok  miatt nem teljesíthetjük 20%-on túl (büntetőlimit), tehát nem lehetünk gyorsabbak, mint a megengedett időkorlát megjelölt százaléka, ami kb. 13,5 óra. Ez egy igen fontos információ volt, hiszen a verseny szervezősége dönthet úgy ilyenkor, hogy az érintett csapatot kizárják a versenyből. Hasonló szabályzattal találkoztunk már az UltraBalaton alkalmával.

Kardos Zsuzsival a versenyt megelőző nap elmentünk átvenni a rajtszámokat, valamint körbenéztünk a versenyközpontban. Ez sokkal kisebb volt, mint az UltraBalatoné, mivel sokkal kisebb is a hely a Csopak Nosztori Élményparkban, mint az Annagora Aquapark parkolója.

A kitelepülők közt volt a verseny névadója és fő támogatója: a Burger King. Náluk lehetőség volt szerencsekereket pörgetni, így nyerve bizonyos repi ajándékokat. Zsuzsinak sikerült egy futóövet nyernie, nekem pedig egy csősálat (a hőn áhított Burger King-es papucs helyett, de ennek is nagyon örültem). Továbbá, ugyanilyen szerencsekerekes BioTechUSA termékeket lehetett szerezni, ahol Zsuzsi egy fehérjeszeletet, magamnak pedig egy sérülé kezelő géles tasakot pörgettem ki. Járt még nekünk egy kis tészta, választható feltéttel, ami diós tészta, mákos tészta, vegán és húsos bolognai volt. Mi utóbbi kettő mellett döntöttünk. Miközben fogyasztottuk az ételt, a speaker folyamatosan igyekezett a jelenlévőket ellátni a versenyt érintő információkkat, és az esetleges változtatásokról is szólt. Eltelve a finom vacsorával, egy másik kitelepülőhöz, a MaratonmanDepo-hoz vettük az irányt, csupán kíváncsiságtól vezérelve. Viszonylag hamar megakadt a szemünk az ingyen bérelhető, ezúttal Dynafit márkájú terepfutó cipőkön, amiket a cég a verseny időtartamára odaadott a vállalkozó szellemű futónak. Hiszen fontos a megfelelő lábbeli a futások alkalmára!

Természetesen Zsuzsival nem is lehettünk volna ennél vállalkozóbb szelleműek, viszonylag gyorsan választottunk magunknak modellt és méretet, a szükséges papírok kitöltése után pedig magunkkal is vihettük másnapra.

Aznap este elkészítettük a fő csapatképünket a Magasparton, melynek kivitelezéséhez némi fejtörésre volt szükség, de ezt az akadályt is hibátlanul megugrottuk közösen. Majd kiosztásra kerültek mindenki számára a rajtszámok, még utoljára átbeszéltük a másnapot és hazaindultunk, hogy kipihenhessük magunkat a nagy nap előtt.

A megegyezettek szerint Zsuzsi jött értem és Lindáért kora reggel 5:50-re, majd irányt vettünk Csopak felé, a helyszínen pedig találkoztunk Beával, Imolával, Zsoltival, Márkkal és Petivel. Zsuzsi a kocsinál készült el, míg a többiek bevetették magukat a versenyközpontba. Eredeti tervek szerint Bea szeretett volna indulni a verseny keretein belül szervezett 22 kilométeres nordic walking versenyen is, de sajnos a munka elszólította egy előadás miatt (Imolával együtt), így nekik még vissza kellett érniük Szombathelyről Imola távjának lefutásának idejére.

A kocsiknál nézhettük végig, hogy pontban 7 óra 00 perckor elrajtoltak az egyéni futók, akik egymaguk teljesítették az egész távot. Megindító, vérpezsdítő, vágyakozó látvány volt számomra, hiszen nem titkolt vágyam, hogy én magam is egyszer ultrafutó legyek. Tapsvihar kísérte őket, míg el nem hagyták az idegenek által tarkított parkolót.

7:30-ra mentünk a rajtzónába, ahol az önkéntesek azonnal átnézték a kötelező felszereléseinket, és mindent rendben találtak, így Zsuzsit elindítottuk az első szakaszra. Ő használt egyedül botot a futásához, hogy segíthesse magát a nehezebb részeken.

Amint elindítottuk Zsuzsit, mi többiek – kivéve Beát és Imolát, akik elrobogtak a továbbképzésre – Veszprémfajsz frissítőpontra mentünk. Andi és András itt csatlakozott hozzánk.

A helyszínen nagy hajrázás és hangulat volt, ahogy ehhez már hozzászoktunk az UB alkalmával. Zene, emberek és sok taps, egymás biztatása. Míg Zsuzsira vártunk, Andi készült fel, akinek átadtuk a közös hátizsákot, melyben egy része megtalálható volt a kötelező felszereléseknek, a többit magának biztosította. Időközben pár versenyző a „rivális” csapatokból útmutatást kérve indult el a távján, és némelyik után kellett mennünk, mert teljesen rossz irányba indult. Kifejezetten az emlékezetünkben maradt egy hölgy, aki a fülhallgatóját bedugva nem hallotta meg, hogy utána kiabálunk. Szerencsére sikerült jó irányba terelni.

Hangsúlyozni szeretném, hogy az erdőben pláne nem szabad fülhallgatót viselnünk! Sem verseny alkalmával, amikor nagyjából bárkivel, bármikor és bármi megeshet. Balesetveszélyes!!! Ha egyedül vagy, pláne.

Továbbá előfordult az a baki is egy férfi csapatnál, hogy elfelejtette az egyikük elindítani a sportórája tevékenységmérését a futása alkalmára. Ez előfordul a legjobbakkal is, de szerencsére nálunk ez nem volt jellemző.

Zsuzsi beérkeztével Andi vette át a helyét, aki Koloska-völgyig futott. Zsuzsinak nagyon tetszett, hogy a korai indulás, a napfelkelte miatt nagyon szép színekben úszott az erdő. Igazi festői látványban volt része. A Kálvária megmászásával pedig szép befejezést kapott ez az igen kellemes táv.

Andi gyorsan a Koloskába ért, ahol már vártuk, András pedig már bemelegített, hogy készen álljon a váltásra. Andi kifejezetten szerencsésnek volt mondható ezzel a futásával, és a memóriájával, hiszen ezt a távot visszafele, sötétben tette meg később. Neki is nagyon kellemes futás állt a háta mögött, amit később a többiek is megerősítettek, hogy ilyenkor igen szépek a Balaton-felvidék erdei.

Andrást Hidegkúton vártuk többedmagunkkal, hogy az időmérő chippet lecsippantva tovább iramodhasson Pécsely-Tótvázsony műút váltópontra. Itt beérkezése és csippantása után volt egy kis kavarodás, hiszen nem tudta, hogy lényegében ugyanazon az úton, ami a Hidegkút váltópontra hozta őt, vissza kellett futnia ahhoz az elágazóhoz, ami ide vezette és balra fordulnia Pécsely irányába. De gyors korrekció után újra sínen volt. Ilyen kis bakik bárkivel megeshetnek, emiatt kár aggódni.

Pécsely-Tótvázsonynál Peti váltotta Andrást. András is kifejezetten kiemelte, hogy tetszik neki az erdő látványa, kellően taktikás szakaszt kapott, és elégedett volt a teljesítményével. Azonban András szakasza után, Petit elindítva kellett rájönnünk, hogy alulbecsültük magunkat, hiszen gyorsabbak voltunk a kelleténél, mint amennyi idővel eredetileg kalkuláltunk. Így később kicsit igyekeztünk korrigálni ezt a problémát, amennyire csak tudtuk. És emiatt, hogy a szintidő nem szorított minket annyira, hogy nem kellett túlzottan sietni, sikerült kicsit nézelődnünk néhányunknak az erdőben.

Andi és András időközben hazament, hiszen meglepetést készítettek nekünk, még futóknak. Illetve Andit vártuk vissza az esti utolsó szakaszára.

Nagyvázsonyban vártuk Petit, aki a szakasza végén igen sok aszfaltot kapott sajnos, de a szervezőség nem tudta megtenni azt, hogy az erdő közepére teszi a frissítő- és váltópontokat, hiszen jól megközelíthetőnek kell lenniük ezeknek a megfelelő váltás érdekében.

Zsuzsi elindult Vigántpetendre. Ahogy mi is elindultunk a váltópontra Lindával, még integettünk neki és biztattuk őt az aszfaltos szakaszán, míg rá nem fordult az erdei útra.

Vigántpetenden Linda váltotta Zsuzsit, így míg vártunk és ő melegített, sokat sikerült beszélgetni a többiekkel. Kifejezetten összeszokott csapat lettünk így, hogy ilyen kevesen lettünk, és jobban megoszlott a figyelem a többiek irányába, mint az UB alkalmával – a saját meglátásom szerint.

Néhány másik csapatról sajnos sikerült negatív véleményt kialakítani, hiszen ezeken a váltópontokon nagyon sokan voltunk. Sok autó és sok ember, így a rend kezdett felbomlani. Parkolási és közlekedési problémák adódtak, ami miatt később nekünk is akadt gondunk, hiszen időhiányba kerültünk a következő váltópontra utazás alkalmával. Sokszor az emberek az út közepén sétáltak vagy álltak, amivel akadályozták az autósokat és a beérkező futókat is, ezért az önkéntesek nem győzték a rend fenntartását.

Zsuzsi leváltásával Linda indult el Balatonhenyére. Míg Zsuzsi kifújta magát, áradozott róla, hogy most sikerült igazi erdőjáráson futva részt vennie, az őszi erdő csodálatos színei mindenütt ott voltak lépten–nyomon. Megfogadta, hogy márpedig sokkal többet kellene a családjával eljönnie kirándulni, hiszen fantasztikus feltöltődést tud nyújtani egy ilyen környezet a megfáradt, ingerszegény ember számára.

Linda váltójára már Bea és Imola is becsatlakozott. Felkészült Zsolti, akit váratlanul ért, hogy Linda hirtelen megjelent a kanyarban és már nyújtotta is át számára az időmérő chippet. De Zsolti sikeresen elindult, és meg sem állt egészen Köveskálig.

Lindának is egy igen jó táv jutott. A szavaival élve, akár unalmas is lehetett volna, de amint felért a kapaszkodója tetejére, elébe tárult az egyik legcsodásabb balatoni panoráma, a Badacsonnyal együtt.

Míg Zsolti és Imola váltottak, addig Zsuzsi, Linda és én elmentünk kávézni és teázni egyet a Neked Főztem Gasztrokocsmába, Zánkára.

Ezen a kis helyen is sikerült a kocsin kívül egy igazán jót beszélgetnünk, hiszen volt időnk, nem is kevés, de még hátra volt egy jó része a versenynek, ezért az italok elfogyasztása után tovább indultunk Szentantalfára, ahol Imolát vártuk be.

Itt a parkolóban Márk készült elő, illetve én is elkezdtem összerakni a saját dolgaimat, hogy több mentális fókuszt tudjak fenntartani, amikor már a saját váltómra készülök.

Imola szeretett volna feltenni magára Zsolti segítségével a térdére tap-et, de sajnos időszűke miatt ez nem volt lehetséges, így kétséges volt, hogy esetleg lesérül a futása alatt, és később fájni fog neki az ízület. De Imola tisztességesen, a vállalt idejével számolva teljesítette a rá kiszabott távot.

Gyors chip átvétel után Márk indult, mi pedig az autókkal egyenesen Pécsely-Tótvázsony műúthoz mentünk. A szemfülesek megfigyelhették, hogy ez a váltópont már szerepelt egyszer a listán, mert Szentantalfától visszakanyarodunk arra a vonalra, ahol már valamelyikünk futott, és ezek vezetnek vissza egészen a célba, Csopakra. De a célig még hátra volt 3 váltás.

Márkot vártuk, és én készültem fel a vállalt távomra. Lényegében ugyanazt a távot futottam, amit délelőtt András futott, csak én visszafelé, illetve sötétedésben és teljes sötétben.

Márk gyorsan kivégezte a távot, így kétséges volt a sok összegyűjtött gyors kilométer miatt, hogy kizárhatnak minket a versenyből. Ezért hát gondoltam kicsit ráérősebbre veszem a figurát, mint eredetileg akartam. Az emelkedőket inkább gyorsan gyalogoltam, mint futottam, de ahol az időm és a kinti hőmérséklet engedte, inkább belefutottam. Az időjárás azért volt lényeges, hiszen, ahogy lement a Nap, a napközbeni kellemes, finom, jó idő átfordult jeges szélbe, és végtagfagyasztó hidegbe.

Viszonylag alulöltözötten indultam el, de a távom végére úgy érkeztem meg, ahogy a téli futásaim alkalmával szoktam futni – vagyis széldzseki, fülmelegítő fejpánt és sál. A kesztyűmet a sötét miatt már nem szerettem volna felvenni, mivel inkább haladni igyekeztem.

Előttem és mögöttem mindig volt egy–egy, vagy akár több futó is egyszerre.

Hidegkútra rákanyarodva, az aszfalton áthaladva az önkéntesek ránkszóltak, hogy akik még nem kapcsoltak fejlámpát, azoknak ideje elővenni. Feltettem a fejemre, és a váltópontra már így érkeztem meg. Pár perc pihenőt tartottam, majd indultam tovább. Ez volt az a váltópont, ahol délelőtt András véletlen rossz irányba indult el, de tanulva a hibából, már jó helyen sikerült visszakanyarodnom.

A Hidegkúthoz vezető úton nekem is kijutott az aszfaltból, mezők mellett húzódó útból, majd később erdei útból. Nekem a sötét miatt annyi különbséget sikerült észre vennem a többiekéhez képest, hogy nem nagyon tudtam megállapítani, hogy mi van körülöttem, hiszen csak egy fejlámpa ehhez kevés. A kijelölt utat is annak köszönhetően láttam, hogy fényvisszaverős szalagozása volt, illetve nálam volt a GPS-es okosórám, máskülönben eltévedtem volna. Később Márk is hálás volt azért, hogy rá nem esti szakasz jutott, mert eltévedhetett volna, ami majdnem elő is fordult napközben, a saját szakaszán.

Ahogy beértem az erdőbe, néhányan megelőztek, majd eltűntek előttem a sűrűben. Hátrapillantva nem láttam másik futót. Rá kellett döbbennem, hogy egyedül maradtam. Ez egy ijesztő tény, amire nem sokan szeretnek gondolni, vagy a szituációban benne lenni. Pláne nem este egy erdőben. Egyszerűen annyira diszkomfort érzete van tőle, hogy hevesebben kezd el dobogni az ember szíve, valamint esetlegesen a képzelete elkezd vele játszani. Olyan rémképeket fest az agy, és olyan hangokat képes hallani az ember, amik valójában nincsenek. Hiába van a fején fejlámpa, csak egy világos csövet lát maga előtt, amitől képes begolyózni.

Erdőben és éjszaka futva eddig nem nagyon közlekedtem, és bevallom berezeltem. Tapsoltam, fütyürésztem, kiabáltam, hogy az agyam által odaképzelt lények eltűnjenek, amik csak jobbik esetben voltak vadállatok. De ténylegesen semmi sem volt ott. Így mentem az erdőben – egy külső szemlélő ezt látta – kvázi mint egy hülye, aki próbál kiérni a sötétségből, hogy ennek vége legyen. Néhány helyen, úgy gondolom, nem volt megfelelő a szalagozás mennyisége, hiszen egy teljesen tapasztalatlan, okosóra nélküli ember simán eltévedt volna ott, ahol én és a tapasztaltak nem.

Az utolsó pár száz méterre sikerült beérnie engem egy gyorsabb futónak, de látva a kétségbeesettségemet, futva kikísért az erdőből a frissítőpontra.

Ahol szerencsére Zsuzsi, Linda, Andi, András és a gyerekeik vártak rám, valamint az általuk hozott meglepetés étel formájában, ami hiába volt csábító, a hányinger miatt nem tudtam belőle enni. Bevallom, hogy a megkönnyebbüléstől majdnem sírva fakadtam a többiek szeme láttára, hogy megcsináltam, letudtam ezt. Azzal a gondolattal adtam át Andinak a chippet, hogy nem akarom látni ezt a kütyüt, és nem is akarok ott lenni. Észre sem vettem, csak ekkor, hogy nagyon fáj az oldalam, mivel érzetre majdnem sprinteltem az erdőben. És utólag éreztem a bokámat is, hogy fáj, hiszen 3x megbicsaklott az avar alatt meglapuló nagyobb kövekben, buckákban.

Viszonylag szűkszavúan válaszoltam a többiek által feltett kérdésekre, de szerettem volna, ha kicsit ülepednek bennem az érzések és a gondolatok.

Zsuzsi kocsijánál átöltöztem meleg és száraz ruhára, hogy ne fázzak még jobban. A kezem a kesztyű hiányának köszönhetően teljesen átfagyott, hiába végeztem magas intenzitású testmozgást. Kölcsönkaptam egy kabátot Zsuzsitól, mert ez enyém sajnos Beánál maradt Pécsely-Tótvázsonynál, így abban melegedtem.

Ahogy kigördültünk a Koloska-völgyhöz vezető útról, már azt ecseteltem Zsuzsinak és Lindának, hogy még egyszer megcsinálnám. Először tartottam az újtól, az ismeretlentől, ami valahol nem volt jogos így visszagondolva, de mégis valahogy megszépült az a félelem ott bent az autóban, ami az erdőben ért. Az agyam akkor fogta fel, hogy nem esett bajom és minden rendben. Linda még meg is jegyezte, hogy igen gyorsan szépülnek az emlékeim, ami teljes mértékig igaz.

Andi és Peti váltójánál Veszprémfajszon nem voltunk már ott, hanem egyenesen Csopakra mentünk, hogy ott várjunk mindenkit. Andi utólag mesélte, hogy szerencséje, hogy jó a memóriája, mert emlékezett, hogy nappal milyen turistajelzést kellett követnie Veszprémfajsztól Kosoka-völgyig, mert egy önjelölt természetvédő leszedte a szalagozást a szakaszának egy jó részén. Összeakadt szerencsére egy önkéntessel, aki már elkezdte kipótolni a hiányzó szalagokat.

Nagyon fontos, hogy túrára indulva tájékozódjunk a környéken esetlegesen megrendezésre kerülő versenyekről, és ne szedjük le a szalagokat! A verseny szervezősége ha kiteszi ezeket a szalagokat, maradéktalanul visszaszedi azokat, sőt gyakran újra felhasználja legközelebbi  versenyein!

Mikor még engem várt a csapat, derítette ki Zsuzsi, hogyha 21 óra 06 percig beér a csapat, addig nem lesz baj, nem zárnak ki minket a versenyből. Ez oda módosult, hogy a szervezőség úgy döntött, hogy a hirtelen beállt hidegre való tekintettel inkább siessen mindenki a célba, csak ne essen senkinek baja. Így az idő miatti szorongásunk egy csapásra megszűnt.

Petit várva túlizgult a csapat, hogy befuthassunk a célba.

Mikor Peti rákanyarodott a célba vezető útra, csatlakoztunk hozzá, és együtt léptük át a cél küszöbét.

Beértünk!

Ez egy kicsit komolyabb versenyre sikeredett, megfogyatkozva is indultunk neki az eredeti nagy csapathoz képest, tele izgalommal és tettvággyal, és megcsináltuk!

Peti esett egy viszonylag nagyot a befutóban, de a koszon kívül, ami a ruhájára tapadt, semmi baja nem esett szerencsére.

Az éremosztás után kiváltottuk a gulyást ott, ahol előző nap a tésztát kaptuk Zsuzsival, majd az Andi és András által hozott meglepetéssel (fokhagymás kelbimbó, túróval töltött krumpli, sajttal töltött gomba, hurka és kolbász) együtt elfogyasztottuk. Ezeket már bemutatták a csapat egy részének a Koloskában.

Másnapra megbeszélte a csapat, hogy aki ráér, üljünk össze a Tengósok Kikötőjében Akarattyán, hogy legyen hagyományokhoz illő befejezése a versenynek. Sajnos Imola és Zsolti munka miatt, magam pedig kezdődő megfázás miatt nem tudtam részt venni a záráson. Emiatt nagyon bánkódom.

A csapatmunka nem abban rejlik, hogy ki a legjobb. Hanem inkább az, hogy mindenki beletette azt a munkát, ami tőle legjobban kitelik, ezért nem is számít igazán, hogy ki hány kilométert vagy mekkora szintemelkedéssel futotta le a rá eső részt, hanem hogy együtt véghezvittünk valami nagyot ezúttal is a Balaton-felvidéken, és mind a 115 km-es utat megtettük.

Kifejezetten kedves csapatverseny volt ez számunka az UB-vel egy lapon emlegetve, hiszen megintcsak sikerült megbizonyosodnunk róla, hogy a sport szeretete nagyszerűen össze tud sok különböző embert kovácsolni. És bátran kijelenthetjük, hogy nem ez volt az utolsó közös versenye a csapatunknak. És persze alig várjuk a következő kihívást!

Köszönettel tartozunk Kardos Zsuzsinak, aki újfent kitett magáért a szervezésben, és hálásak vagyunk Neki minden belefektetett munkájáért, energiájáért. Köszönjük Zsuzsi!

Köszönjük mindenkinek, hogy figyelemmel kísérték a virtuális felületen a csapatot, és szurkoltak nekünk az Akarattyai MagasPartizánok csoportban!

Gratulálunk minden sporttársnak a hétvégi teljesítményéért!

Csapatunk tagjai:

• Babiczky-Magyar Imola
• Dr. Bajnok Andrea
• Kardos Zsuzsanna
• Ludszky Zsolt Roland
• Roszik Linda Enid
• Szabó Márk
• Szabó Péter Pál
• Várady András

És jómagam Lengyel Gréta

Jövőre reméljük, hogy ugyanekkor, ugyanitt!

Gratulálok mindenkinek ehhez a szuper teljesítményhez! És köszönöm Grétának a színes élménybeszámolót!

Ha valaki alaposan meg szeretné nézni, hogy hol futottak, akkor itt talál részletes információt és térképeket a szakaszokról: https://ultrabalatontrail.hu/115km-szakaszterkepek/

Kerékfy Pál