Csak egy kör 

Nagy megtiszteltetés ért, amikor tavaly év vége felé közeledve megkerestek Babiczky Beáék, hogy mi lenne, ha együtt futna a kis közösségünk Akarattyáért. Természetesen nagyon megtetszett az ötlet, egyedülálló lehetőségem akadt csapatban bizonyítani olyan emberekkel, akikkel akár napi szinten is találkozunk.

A koncepció az volt, hogy elsősorban helyi erőkkel szeretnénk megfutni a versenyt, de mivel néhányan sajnos kiestek a pikszisből egyéb gondok-bajok miatt, így egyetlen nem helyi emberrel bővült teljes létszámosra a csapatunk, Zsolti személyében.

Közös megegyezés alapján, mivel Bea ötlete volt maga a futás gondolata, ezért felkértük Zsuzsit a megtisztelő feladatra, hogy legyen a csapat kapitánya, így a szervezést – tervezést ő vitte el teljes mértékben a hátán a kezdetektől fogva egészen a végéig. Így alakult meg az Akarattyai MagasPartizánok.

Ötletként csapatpóló is megfogalmazódott bennünk, minek tervezését és kivitelezését Szabó Péternek köszönhetjük.

3x ültünk össze a Tengósok Kikötőjében csapatmegbeszélésre. Első körben, hogy mindenki találkozhasson a másikkal, kicsit beszélgessünk, ismerkedjünk, majd rátértünk minden igényre, lásd:

• Ki mennyit futna?
• Ki mikor futna?
• Ki melyik szakaszt futná szívesen, ha van ilyen?
• Ki kivel utazna?
• Stb.

Szép lassan elteltek a napok, a hetek és a hónapok, majd eljött a verseny előtti utolsó találkozó, ahol mindent lefixáltunk, egyéb kérdésekre Zsuzsi válaszolt, majd úgy váltunk el, hogy szombat reggel találkozunk a Magasparton a Kisfaludy-kilátóban csapatfotóra Pali bácsi kíséretében, aki hírt adott rólunk a Facebook felületeken.

Megbeszélt időpontban reggel 8 órakor kisétáltunk a Magaspartra, készítettünk csapatfotót a bandáról, Zsuzsi kiosztotta a rajtszámokat – a csapat egyetlen számot kapott, csak több példányban –, a karszalagokat – amikkel a frissítéseket vehettük fel a pontokon –, és az UltraBalaton idei pólóit. Ezután elindultunk Balatonfüredre a versenyközpontba.

Parkolóhely-vadászat után körbe néztünk a központban, megnéztük a szinte percenként rajtoltatott csapatok indításait, szétszóródva a területen egyesek még frissítést vásároltak maguknak, mások szponzorsátraknál ütötték el az időt, megint csak mások még gyorsan masszíroztattak egyet, jómagam „betape-eltettem” a térdeimet a lehetséges sérülések elkerülése végett. Kellemes fesztiválhangulat uralkodott a versenyhelyszínen, ott morajlott az emberekben, harapni lehetett a levegőben a drukk, az izgatottság és a bizonyítani vágyás kellemes elegyét. Hevesen dobogott tőle az ember szíve.

Indulás előtt mindenki letöltötte a StafétApp-ot, majd beregisztrált, így azon keresztül javarészt pontosan tudtuk követni egymást, hogy ki hol tart majd az adott szakaszán.

10:55-re írtak ki minket a rajtra. Linda indította a csapatunkat, ő futott elsőnek. A sok csapat miatt, akik előttünk voltak a sorban, akaratunk ellenére egy kicsit csúsztunk az idővel, de ez teljesen normális egy ekkora volumenű versenynél, nincs ebben semmi meglepő. A csatakiáltás után pedig elindítottuk Lindát az útjára: Aszófőnél tali, ahol Robi fogja váltani.

Mimi, Linda és Peti kislánya – egészen Linda második futásáig Bélatelepnél – jött a csapatunkkal, néhány helyen a váltópontokon szponzorok termékeit beszerezve várt türelmesen.

Nagy kocsi- és embertömegbe botlottunk Aszófőnél a váltópontnál, ahol mindenki várta a maga csapattagját. Robi elkezdett bemelegíteni, mire megállapítottuk a beérkezőket látva, hogy nagyon meleg lett. Az előző napi kellemes hűvös időt – ami még reggel is tartott, beleértve a hideg szelet is – felváltotta a tikkasztó hőség, amit nem csak felülről, hanem alulról is kaptak a futók, így Linda lefőve futott be és adta át Robinak a chippet.

Rongyoltunk tovább Akalira, ahol Zsuzsi vette át Robi helyét. Itt láttuk, hogy ez a bazi nagy tömeg megmarad majd a későbbiekre is a többi váltópontra. Útközben kocsiból drukkoltunk hangosan Robinak, megállva egy frissítőpontnál pedig további drukkokat kapva haladt tovább Zsuzsi felé.

Zsuzsi Akalitól Zánkáig futott. Linda és Robi futása után a meleg még elviselhetetlenebb lett, ez nem kímélt senkit a továbbiakban, aki nappal futott. Kicsit romlott is a becsült futóidőnk, de ez nem róható fel Zsuzsi felkészületlenségének, hiszen ez a meleg bármelyik tapasztalt és felkészült futót ledönt a lábáról. Zánkán a Penny jóvoltából a chipp átadásánál egy ajándék zacskót kapott a csapat, amiben volt az üzletlánc saját márkás rágcsálnivalóiból néhány termék. Valamint kellemes párakapu fogadott minket, ami némi technikai malőrt is okozott, de a későbbiekben ez nem számított.

Ezután kellőképpen felgyorsultak az események.

Zsuzsit Imola váltotta, aki Zánkától Révfülöp nyugati frissítőpontig rótta a kilométereket. Kissé megfáradva, de annál büszkébben adta át Zsoltinak a chippet, aki őrületes sebességre gyorsulva futott tovább Badacsonyig. Útközben kiabáltuk neki a kocsiból, hogy lassítson, különben nem érünk oda a frissítőpontra váltani, de szerencsére sikerült beérnünk őt. Badacsonyba felkapaszkodva fogadtuk. Egyedül a kiújuló allergiája viselte meg Zsoltit, ahogy saját szavaival mondta és láttuk rajta. Márk vette át tőle a chippet és szaladt tovább Szigligetig.

Márkot Szigligeten András váltotta, majd így jutottunk el Gyenesdiásra. Itt kicsit elidőzött a csapat, fagyiztunk, kávéztunk, strandoltunk, amíg vártunk. András után Andi következett, mentünk utána Gyenesdiásról Fenékpusztára. Útközben botlottunk bele nagy kocsisorokba, amik kitartottak a váltópontig, de szerencsére idejében odaértünk a váltásra.

Andit Fenékpusztán Halacsy Peti váltotta, aki már a futás kezdete előtt panaszkodott a derekára és a térdére, de elindult a váltást követően. Útközben sajnos utóbbi panasz annyira eldurvult, hogy Peti kénytelen volt sokat sétálni, így elgondolkoztunk azon, hogy Szabó Peti korábban is leválthatná, de nem így lett. Bicegve ugyan, kicsit lassan, Mimivel az oldalán ért oda hozzánk, ugyanakkor annál nagyobb lelkesedéssel köszöntöttük őt a Balatonmáriafürdő nyugati váltón, ahol Linda és Mimi gondjaira bíztuk.

Innentől világosodásig lámpával futottunk.

Szabó Petit kísértük innentől, megállva drukkoltunk neki a település keleti frissítőjénél – ahol önhibáján kívül kicsit elvétve a ponthoz vezető utat ért oda csippantani – emiatt bosszankodtunk egy darabig –, majd onnan haladtunk tovább a váltóhoz, Balatonfenyves keletre. Szabó Petit így Linda váltotta a az utolsó etapjára, szívének legkedvesebb helyén futott, hiszen Linda gyermekkora nagy részét Alsóbélatelepen és Fonyódon töltötte, és még ha csak sötétben is ment, nagyon sokat jelentett neki ez a rész. A futása végén úgy váltottam le őt Fonyódligetnél, hogy kicsit sántított. Mint utólag megtudtam, neki is az egyik térde vacakolt be.

Fonyódligettől futottam az én első részemet Balatonlelle nyugati váltópontig. Annyira flow érzésbe kerültem ezen a szakaszon, hogy észre sem vettem, hogy a csapat ott szurkolt nekem az egyik balatonboglári frissítőponton. Majd első kézből tapasztaltam meg ezen a versenyen, hogy néhány autós és gyalogos mennyire nem figyel oda, hogy itt egyesek versenyezni vannak jelen. Egy lakóautós valószínűleg nem nézett bele a tükörbe és kanyarodott ki elém, én pedig majdnem nekivágódtam a hátuljának, hogy aztán aszfaltpuszit kapjak. Nem kedvesen üvöltöttem úgy a sofőrnek, hogy egészen további 1 kilométeren át kergettem őt, mire elkanyarodott előlem a főútra.

Sajnos hatványozottan igaz volt az egész versenyre vonatkozóan, hogy nagyon sok embert nem érdekelt, kit gyalogosan, kit autóban ülve, hogy futó közeledik és halad el, és jobb lenne elengedni minket. Továbbá nagyon nagy problémát jelentett a hatalmas mértékű szemetelés végig az útvonalon zsebkendők, zacskók és egyéb dolgok tarkították az út szélét, hiába voltak kihelyezve kukák, zsákok, amikben lehetett volna gyűjteni a hulladékot!

A kis időlemaradást sikerült behozni, így ezzel a tudattal adtam át Zsuzsinak a saját utolsó etapjához a chippet Balatonlelle nyugatnál. Balatonszemesnél Zsuzsit Robi váltotta, aki szintén az utolsó részét futotta le Balatonföldvár nyugatig. Imola itt váltotta Robit, indult utoljára futni Zamárdiig, ott Zsolti váltotta le őt, indult neki Siófok nyugatnak, majd később Márk váltotta Siófok–Sóstónál. Kata itt vette át a stafétabotot, futott el Ricsihez Balatonakarattyára.

Sajnálom, hogy ezen a váltón páran a csapatból nem tudtunk részt venni a drukkolásban, köztük én sem, hiszen miután korábban Robit Imola leváltotta, Zsuzsi, Robi és én hazajöttünk aludni. Nekem mindenképpen kellett az energia, hiszen később még feladat várt rám, nem engedhettem meg a magamnak és a csapat érdekeit szem elől tévesztve, hogy tovább éjszakázzak hajnalokig. Be kellett látnom, hogy nem tudom majd betartanii a Beának tett ígéretet, hogy kitartok mellette majd a hajnali órákban is.

Ricsi kitartóan futott Tobrukba, ahol Andinak passzolta át a chippet. Itt csatlakoztunk vissza 3 óra alvás után, akik Akarattyára hazajöttek aludni. Időközben megtudtuk, hogy Szabó Petinek is sérülés érte a jobb vádliját, így kicsit izgultunk miatta, hogy képes lesz-e lefutni a vállalt távját.

Andi sebesen robogott Balatonalmádi nyugati váltóhoz, az úton kapott egy kis lassító tényezőt, egy vasúti sorompó személyében, de tartani tudta a beígért idejét. Szabó Peti váltotta. A lábfájdalma miatt bekészültem előre, hátha esetleg váltanom kell őt egy útba eső ponton, Alsóörsnél. Bea kicsit elébe ment, majd szólt nekünk telefonon, hogy teljesen jól van, nem kell a korábbi váltás. Megvártuk, míg átfut a frissítőponton, majd pattantunk is az autókba, irány egyenesen Csopak.

Nagyon vártam már ezt a részt. Én kértem a befutót, egyik nagy vágyam volt a maga nagy felelősségével együtt. Mikor megkaptam a chippet, újra elkezdtem érezni az átszellemülést. Dobbant a szívem, vele együtt a cipőm talpa is az aszfalton. Ugyanakkor nem bíztam túlzottan el magam. Siettem, de pont úgy, mint a tegnapi nappali futókat, úgy engem is kezdett utolérni a meleg. Még trikóban is azt éreztem a napon, hogy majd’ meggyulladok. Az emelkedőket simán vettem, gyorsabban tudtam futni, mint az itthoni edzős emelkedőimet. Ráfordulva a Tagore sétányra tudtam, hogy tényleg nincs sok, itt a vége. A MOL kutat elhagyva fordultam rá a körforgalomra, futottam át a zebrán, kanyarodtam fel az Annagora Aquapark utcájára, hagytam le sétáló embereket fel-fel egészen a befutóhoz, ami előtt mindenki várt rám. Utánam is kiáltottak, hiszen újra síkot érvén a lábammal nagyon begyorsultam, így alig értek utol. Észbe kapva kicsit visszább vettem, de a tekergősen elhelyezett kordonok miatt nem tudtam hátranézni rájuk, nem akartam elesni, hogy aztán borulós domino effektust idézzek elő. Videón hallható is, hogy nagy izgalmamban nem láttam, merre van az utolsó chipp-pontos önkéntes, de végül ő talált rám.

Gratuláltunk egymásnak, átvettük az érmeket, néhány befutóterméket (energiaital, sör, banán, shaker), és képeket készítettünk. Megbeszéltük, hogy találkozunk lent a Tengósok Kikötőjében 11 órakor, majd megintcsak visszaültünk a kocsikba és hazahajtottunk.

Otthon, már lent a Tengósoknál egy nagyon jót ebédeltünk – köszönjük Vadász Tamásnak a nagyszerű tortát, üdítő volt minden falat belőle –, átbeszéltük a tapasztalatokat, legyen az jó és rossz. Minden váltónál és frissítőponton a mi csapatunk volt a leghangosabb drukker, akiket csak hallhatott a Balaton.

Megköszöntük egymásnak, de legfőképpen Zsuzsinak és Beának, a csapatkapitánynak és az ötletgazdának ezt a feledhetetlen élményt.

Összességében nem az számít, hogy ki, mennyi idő alatt és mennyit futott, így nem írok ki eredményeket és pontos adatokat. Hiszen a sport szeretete is összetart minket, nem csak a település, ahol élünk és nyaralunk. Itt csakis az számít, hogy együtt, csapatként teljesítettük ezt az ultra távot, mind a 211 km-et, a 18. NN UltraBalatont.

Merőben új volt számomra a csapatban futás, sosem csináltam ilyet, hozzászoktam ahhoz, hogy magányos farkasként kell úgymond teljesítenem a rám váró akadályokat, itt nem tudtam csak magamat látni az adott szituációban, hanem mindenki egymást látta maga előtt, segítettük és buzdítottuk egymást.

Az empátia, az egymás segítésére való törekvés, a szurkolás áradata betöltötte az egész csapat szívét és lelkét.

Szeretnénk a csapat nevében újra megköszönni Kardos Zsuzsinak a szervezést, Babiczky Beának az ötleteit és a 211 km és közel 22 óra autós kísérését, Szabó Péternek a pólókat, az egész csapatnak és a hozzátartozóinknak a rengeteg hangos szurkolást, Kerékfy Pálnak a tudósítást. És köszönjük mindenkinek, aki személyesen és virtuálisan szurkolt nekünk az Akarattyai MagasPartizánok csoportban!

Gratulálunk minden sporttársnak a hétvégi teljesítményéért!

YoUB Never Run Alone! 💚

Csapatunk tagjai:

• Babiczky-Magyar Imola
• Dr. Bajnok Andrea
• Halacsy Péter
• Karádi Richárd
• Dr. Karádi-Kovács Kata
• Dr. Kardos Zsuszanna
• Ludszky Zsolt Roland
• Molnár Róbert
• Roszik Linda Enid
• Szabó Márk
• Szabó Péter Pál
• Várady András
• És jómagam Lengyel Gréta

Jövőre ismétlést kíván a Nép! 🏃🏽‍♂️🏃🏼‍♀️

Köszönöm Édesanyámnak, hogy Anyák napja alkalmából kijött, és szurkolt nekem a célban! Nálad jobbat soha 💖

Lengyel Gréta

Kissé hosszabb írásom lett, mint szántam eredetileg, de egy ultra távhoz ultra hosszú bejegyzés is jár.