Időről időre felröppennek hírek egy kisebb vagy nagyobb kikötő építéséről a volt MÁV-üdülő területén, illetve az előtte lévő partszakaszon. Azért említem külön a partot, mert a parti sáv nem az ottani tulajdonosé, hanem a miénk (közterület), és a rendeltetése közpark, illetve strandolásra alkalmas terület.

Erről már tavaly novemberben is írtam a “Van szabad vízpartunk? Legyen!” című cikkemben, amikor a Lechner Tudásközpont (kormányzati intézmény) elkészítette javaslatát a Balaton-part jövőjéről, és hozzá lehetett szólni, támogatni vagy ellenezni lehetett.
Mutatom az akkor közzétett térképet:

A térképvázlaton zöld színnel jelölt területről volt akkor szó. A nagyobb piros pöttyök a tervezett parti sétányt, a kisebbek a megközelítésére szolgáló gyalogutakat jelölik.A piros x-ekkel tűzdelt fekete vonal a beépítetlenül megőrzendő parti sáv határa.
A 02/6 hrsz. terület hivatalos besorolása nádas, bár ott már sikerült kipusztítani a nádat.
Hogy kerül újra elő ez a téma? Jelenleg engedélyezési eljárás van folyamatban a Veszprém Megyei Kormányhivatal előtt (VE-09/KTF/06666-5/2020 az erről szóló közlemény száma) 40 férőhelyes kikötő létesítése tárgyában.
A Kormányhivatal weboldalán hihetetlen mennyiségű anyagot lehet ezzel kapcsolatban elérni. Ezek egy részét elolvastam, és megpróbálom a lényegüket ebben a cikkben visszaadni.
Mi épül?
Negyven férőhelyes kikötő kishajók részére.
A vízépítési munkák a következő főbb mennyiségeket jelentik (tömör m3):
- 9300 m3 vízépítési terméskő és zúzottkő
- 14800 m3 mederkotrás
- 210 m3 vasbeton partvédőmű és hullámtörő gerenda.

Hol épül?
Az alábbi térképrészlet mutatja a kikötő környezetét. A zöld parti sáv (3614. hrsz., Zkp1) közpark, nem építhető be. A piros körben lévő napernyő a strandolásra alkalmas terület határát jelöli (a másik vége a Lido túlsó végén van). Az a pici horgony arra utal, hogy a térképen jelölt keskeny csatorna kikötésre alkalmas hely.

A kikötő a keskeny csatorna elé és attól a Lido strand irányába, a közpark elé épül.

A helyszínnel Balatonakarattya Község Önkormányzata egyetért, a kikötő építését szükségesnek ítéli meg.

Milyen lesz a környezeti hatása?
A hidrodinamikai vizsgálat [1] a szélviszonyokból és a jelenlegi áramlási viszonyokból, valamint a várható hullámzásból von le következtetéseket. A jelentés megjegyzi, hogy erre a területre nincsenek hosszú távú széladatok, ezért a siófoki obszervatórium adatait használják. Hullámzási adatok szintén nem állnak rendelkezésre, ezért két űrfelvételből (2009. november 13. és 2018. november 14.) becsülték meg a hullámok irányát és magasságát. A hullámzást és a hullámzás hatásait jelentősen befolyásolja a víz mélysége. Az őszi-téli hónapokban általában alacsony a vízállás. Ezért – véleményem szerint – a kiválasztott napok nem alkalmasak annak megítélésére, hogy milyenek a jellemző hullámzási viszonyok a térségben.
A kikötőnek a hullámzás megváltozását okozó hatását szintén űrfelvétel alapján vizsgálták (a siófoki kikötő esetében).
A kenesei és akarattyai kikötők, mólók és strandok áramlási és üledék-lerakódási tapasztalatait nem használta fel a tanulmány.
A vizsgálat szerint így változnak majd az áramlások a 150 méteres mólók megépítésének hatására:

A végső megállapítások:
- Várhatóan kismértékű kiülepedés jelentkezni fog közvetlenül a mólószár parti csatlakozásánál, de a szomszédos strandokon feliszapolódás a kikötő hatására nem várható. Az üledékszállítás az áramlással együtt folyamatos, a részecskék folyamatos mozgásban vannak.
- Továbbá kijelenthetjük, hogy a tervezett kőmóló hatásai az áramlásra és üledékdinamikára lokálisak és nem számottevőek. A kikötő bejáratban és kikötőben kialakuló áramképek a ki-és behajózás szempontjából kedvezőnek tűnnek.
A Natura 2000 hatásbecslési dokumentáció [2] hosszasan elemzi a tervezett létesítménynek a kiemelten védett területre vonatkozó hatásait. Végső megállapításai:
- A beruházás jelenlegi helyszíne természetvédelmi szempontból is optimális.
- A beruházó a munkálatok során érintett élőhelyek regenerációját – a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósággal egyeztetve – megfelelő kezeléssel elősegíti.
- Mivel a tervezett beruházás közösségi jelentőségű élőhelyet nem érint, közösségi jelentőségű fajt is csak kis mértékben, kiegyenlítő intézkedésekre nincs szükség.
- A jelenlegi elképzelések alapján a kiviteli munkák 2020 fagymentes téli időszakában folynának.
- Figyelembe véve a Ramsari területre vonatkozó időszakos korlátozást, ezért a kikötő megépítése a fészkelési és téli vonulási időn kívül történhet meg, azaz augusztus 15-szeptember 30 között, így a fészkelő és a vonuló madárvilág zavartalansága biztosítható.
Mikor lesz az építkezés?
Az utolsó megállapítás szerint csak augusztus 15. és szeptember 30. között lehet a kikötőt építeni, mert “a Balaton 1989. március 17-től szerepel a Nemzetközi Jelentőségű Vizes Területek Jegyzékén”. Ez ellentmond az építtető tervének, hogy 2020 fagymentes téli időszakában végzik a kivitelezést.
A környezeti hatások vizsgálatához kapcsolódó adatlapon viszont ez szerepel:
A kőmóló építése és a medercölöpözés elkészítése néhány hét alatt elvégezhető. A vasbeton elemek és burkolatok a kőmóló konszolidációját követően (várhatóan min. 3-4 hónap) készíthetők el, szintén 3-4 hét alatt. Kiviteli munkák várható kezdete: 2021. I-II. negyedév. A kikötő használatba vételének várható kezdete: 2021. II-III. negyedév.
Az említett adatlapon “védett természeti területen és Natura 2000 területen 20 kishajó kikötésére alkalmas sport- és kedvtelési célú kikötő” a tevékenység mérete.
Vagyis az építkezés kb. 6 hónapot vesz majd igénybe. Ez aligha fér bele a tél fagymentes időszakába. Amúgy pedig szeptember 30. és augusztus 15. között nem is építhető a kikötő.
Hozzászólás, vélemény?
Ha valaki ebben az ügyben a Kormányhivatalhoz akar fordulni, akkor erre szeptember 18-áig van lehetősége. Ki számít ügyfélnek? Ügyfél “az a természetes vagy jogi személy, egyéb szervezet, akinek (amelynek) jogát vagy jogos érdekét az ügy közvetlenül érinti”, ezen felül “a környezetvédelmi érdekek képviseletére létrehozott (…), a hatásterületen működő egyesületek”.
Nyilvánvalóan ügyfelek a közvetlenül szomszédos ingatlanok tulajdonosai (használói), vagyis a közpark és a strand vonatkozásában az önkormányzat, valamint az épülő konferenciaközpont tulajdonosa.
Én két olyan egyesületről tudok, amelyik az érintett területtel kapcsolatban környezetvédelmi tevékenységet végez: a Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület és a Nők A Balatonért Egyesület (NABE). Egyelőre nem ismerem a két egyesület véleményét, de biztos vagyok benne, hogy lesz megalapozott véleményük.
Ezen felül, természetesen, mindenkinek lehet véleménye, támogathatja vagy ellenezheti a kikötő megépítését, és ezt a véleményét az illetékes hatóság tudomására hozhatja.
Kiegészítés (szept. 17.): Időközben a hatóság visszadobta kiegészítésre a beadványt, erről itt írtam: Beszéljünk a kikötőről. Ezért most nem érdemes a hatósághoz fordulni, hiszen nincs folyamatban eljárás.
Az ügyintéző neve és hivatali elérhetősége:
Lamatsch Tamásné, 88/550-894
Az eljáró környezetvédelmi hatóság megnevezése, székhelye, elérhetősége:
Veszprém Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály
8200 Veszprém, József A. u. 36.
Telefon: 06-88-550-878, 06-88-550-898, telefax: 06-88-550-848
Központi e-mail cím: veszprem.kornyezetvedelmifo@veszprem.gov.hu
Honlap cím: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/veszprem/hirdetmenyek
Hivatali kapu elnevezés: VEJHKTF, Hivatali kapu azonosító: 346009700
Ügyfélfogadási idő: hétfő-csütörtök: 8:00-16:00, péntek: 8:00 –12:00
A vélemények megküldésének határideje: szeptember 18.
Kinek van véleménye?
Kiegészítés (szept. 16): folyik egy kérdőíves felmérés annak megismerésére, hogy mit gondolunk a kikötőről. Itt lehet kitölteni. A felmérés véget ért, a kiértékelés után írok az eredményekről
Kerékfy Pál
Források
- [1] BALATONAKARATTYA, OKTATÁSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT TERVEZETT KIKÖTŐ KÉTDIMENZIÓS HIDRODINAMIKAI MODELL. Ez a terv a TÉR-TEAM Mérnök Kft. szellemi terméke, védelmét jogszabály biztosítja
- [2] NATURA 2000 Hatásbecslési dokumentáció, Mesterházy Attila természetvédelmi szakértő
A hirdetmény itt található meg:
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/veszprem/hirdetmenyek/veszprem-megyei-kormanyhivatal-kornyezetvedelmi-es-termeszetvedelmi-foosztaly-ve-09-ktf-06666-5-2020-sz-hirdetmenye
Innen tölthető le a teljes dokumentáció (nagyon sok!):
https://filr.kh.gov.hu/filr/public-link/file-download/8a4880ee73dec9e401742a067f40632c/83685/7942605620760784213/6666.zip

Teljesen felesleges, természetromboló beruházás. Épp elég kikötő épült az elmúlt években a Balatonban. Ha ehhez az akarattyai Önkormányzat hozzájárult, a lakosság megkérdezése nélkül, elárulta azokat! Emberek térjetek észhez, nem szabad, ne engedjük betonmedencébe zárni a Tavat!
KedvelésKedvelés