Érdekes események (majdnem) szemtanúja lehet az ember, ha nyitott szemmel jár! És gondolatai is támadnak …
Nemrégiben azt láttam, hogy egy hölgy ruházatát igazítva jön elő az alagút tetején lévő bokrok közül. A társaságában lévő úr nem vele együtt került elő, hanem udvariasan várta.
Egy másik alkalommal ifjú hölgy támasztotta az egyik hársfát. Furcsa jelenség volt ott a sétányon. Töprengtem, hogy mit csinál, mire vár. Kisvártatva előkerült a fiatalember a bokrok közül. Őt várta.
Mi is juthat eszembe ezekről az esetekről? Sajnos az jut eszembe, hogy a bokrokban, a szokott helyeken, szükségüket végezték.

Amúgy, azok szép helyek lennének! Nagyszerű a kilátás az alagút tetejéről, akár a keleti, akár a nyugati végén megyünk ki a szélére. Így viszont csak óvakodva lehet oda kimenni, ha nem akar az ember mindenféle gyanús dolgokba belelépni.
Keleti kitekintés Az alagút napnyugati végéről
Hova tud menni, akire a sétányon vagy a közelében jön rá a szükség?
A körszínpad mögött és valamennyi vendéglőben és kávézóban van mellékhelyiség, és azt használni is lehet. Illendő és szokásos valamit fogyasztani is, hiszen a vendéglősnek sincs ingyen a víz, csatorna, szappan és papír, de nem hallottam olyan esetről, hogy bárkit is elzavartak volna, ha odavitte a szükség.
Miért nem ment mégsem ezekre a helyekre az a néhány ember, aki az alagút tetejét választotta?
- Talán minden zárva volt. (Bár az általam látott esetek nyitvatartási időben történtek.)
- Talán már nem volt rá idejük.
- Talán nem tudtak a lehetőségekről.
- Talán feszélyezte volna őket, ha csak ezért mennek be valahova.
Mit tehetnénk? Hogy segíthetnénk a bajban lévő embereknek, hogy megtalálják a megfelelő helyet, és ne a természet lágy ölén kelljen könnyíteniük magukon?
Gondolom, mindenkinek azonnal eszébe jut legalább két lehetőség. Az első alig kerül valamibe: néhány útbaigazító tábla. A másik se kerül nagyon sokba: néhány mobil vécé. Legalább nyárra érdemes lenne a sétányra is telepíteni ezekből. Valószínűleg sokan megelégednének ezzel is, nem éreznék feltétlen szükségét annak, hogy a kilátásban gyönyörködjenek dolgukat végezvén.
Tudom, hogy az olcsó mobil vécé nem szemet gyönyörködtető látvány. Vajon nagy ár lenne azért cserébe, hogy ne piszkítsák össze a magaspartunkat?
Hamarosan elkészül Akarattya kiemelkedő értékű területének, a Kisfaludy sétánynak a hasznosítási koncepciója. Abban majd nyilván lesznek javaslatok ennek a problémának a kezelésére is, és akkor a társadalmi vitában lesz lehetőségünk kivesézni a lehetőségeket.
Azt javaslom, hogy most mégis lépjünk egy kicsit, hogy már ebben a szezonban jobb legyen a helyzet!
Vannak más “népszerű” illemhelyek is arrafelé. Ugyan a sétány telkek felőli oldalán lévő bokrok nem nyújtanak jó takarást, egyesek ezt is elegendőnek érzik, amikor könnyíteni akarnak magukon.
Van más hely is! Nem akarok tippeket adni, ezért nem árulom el, hogy melyik odavezető utca bokrai mögött alakult ki valóságos utcai vécé. Persze, nyíltszíni.
Mi az orvosság? Hallottam azt a tanácsot, hogy ki kell vágni ezeket a bokrokat. Bár talán javítana a helyzeten, de mégis megdöbbentett ez az ötlet. Valóban ez lenne a megoldás?
Az említett hely egész közel van a Rákóczi parkhoz, ahol van is vécé, de helyismerettel nem rendelkezők nem tudnak róla. A parkolónál ki lehetne táblázni, ez se kerülne túl sokba.
Néhányan talán túl “puhának” tartják az írásomat. Hiányolják a tettenérést, elfogást és megbüntetést. Miért nem ezeket tartom elsődlegesnek? Úgy gondolom, hogy az emberek nem szándékos rosszaságból csinálnak a bokorba, hanem hirtelen nem találnak jobb megoldást. Ebben, a jobb megoldás megtalálásában segítsünk, így javítsunk a helyzeten!
Ma délután összeszedtem magam, vittem magammal kesztyűket és szemetes zsákokat, orvosi maszkot öltöttem. Ezt a két “népszerű” nyilvános illemhelyet kitakarítottam, amennyire csak tudtam. Utólag látom, hogy ásó és lapát is hasznos lett volna. Majd a napokban visszamegyek, és eltemetem azokat az excrementumokat, amiket nem tudtam összeszedni.
Ilyenkor kifejezetten előny, ha az embernek nem tökéletes a szaglása.
Nemrég azt olvastam egy hozzászólásban, hogy megalázó dolog mások után takarítani. Én nem így gondolom. A takarítás nagyon hasznos tevékenység, és senkit sem aláz meg, ha takarít. Akár ez a munkája, akár “csak” zavarja a piszok és a rendetlenség. Nem érzem úgy, hogy valami heroikus tettet hajtottam végre, bár kétségkívül nem ment könnyen a dolog, kellett ösztökélni magamat.
Így, a cikk vége felé, szeretnék kéréseket megfogalmazni azon kedves embertársaim felé, akik abba a szörnyű helyzetbe kerülnek, hogy sürgős szükségükkel nem tudnak erre rendeltetett helyre jutni:
- Ne az ösvény közepére, hanem minél inkább a bokor alá!
- Legyen szíves, temesse el! Talál mozdítható földet, amivel be tudja borítani. Ez igazán nem akkora fáradság. A föld sokkal jobban takar, mint a levelek vagy az ágak, ne válassza az egyszerűbb megoldást!
Ja, igen, mielőtt a fenti tanácsaimat megfogadja, tájékozódjon, nézzen körül, kérjen segítséget! Hátha adódik más megoldás, nem “kell” a panorámás illemhelyet használni.
Köszönöm, ha figyelemmel van másokra is. Ránk is.
Kiegészítés VI. 18-án
A parkban lévő illemhelyről nem írtam eleget, sőt nem írtam elég érthetően.
Szóval: Mostanában éppen nyitva van az épület, és van előtte egy működő mobil vécé is. Mi vele a gond mégis? Azt mondhatnám, hogy “titkosított”. Csak a helyismerettel rendelkezők tudnak róla. Akik leállnak az autójukkal a tavaly készült parkolóban, vagy a Brassó utca melletti pusztuló zöldterületen kialakult “spontán” parkolóban, semmi nyomát sem látják.

Valahol a távolban, bokrok és fák takarásában van egy faház, amin semmilyen felirat sem hirdeti a rendeltetését. Az előtte elhelyezett yoyo jól felismerhetőbb lenne, de az sem látszik.
Lőttem ma reggel képeket a parkoló különböző pontjairól. Semmi sem látszik a képeken! Nem is sejthető a vendégeinknek, hogy van a közelben illemhely.

Ahogy fentebb írtam, kell az útbaigazító tábla! A Rákóczi parkba és a Kisfaludy sétányra is ki kell rakni néhányat. E nélkül semmi esetre sem várható el, hogy észrevegyék az emberek az illemhelyet.
Kerékfy Pál
“Panorámás illemhely? Na ne!” bejegyzéshez egy hozzászólás