Sok akarattyai számára “kiesik” és ismeretlen terület ez. Nem kellene annak lennie!
Valóban Akarattya egyik kapujáról van szó, hiszen itt halad keresztül a Balatont megkerülő kerékpárút, amin sok biciklista teker. Rajtuk kívül futók ezrei is érkeznek hozzánk a versenyek idején.

Nagyon nem mindegy, hogy milyen képet alakítanak ki rólunk a Sirály utcán végighaladva!
Az útburkolat most alkalmas biciklizésre és futásra, mert tavaly ráhúztak egy újabb aszfaltréteget. Úgy hallom, hogy nagy lett a forgalom. Ezt én nem érzékelem, mert korán reggel járok futni.

A kilátók sajnos nincsenek a csúcson, de az Aliga felől erre tekerők nem is nagyon térnek le, hogy innen is megnézzék a kilátást, hiszen ott letérés nélkül megcsodálhatták már.

Egyébként, a kilátókkal már hosszú ideje vannak tervek, de ezek eddig mindig csak tervek maradtak.
A Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület 2017. május 27-ei fórumán “ígéretet kaptunk az önkormányzattól, hogy a Kilátó, Rianás, Hóvirág és a Diófa utcák torkolatában levő kilátókat rendbe teszik és karbantartják. Kérjük, hogy, amint elkészül a kilátók rendbetétele, jelezzék Egyesületünk felé, hogy tagjainkat mozgósítani tudjuk a folyamatos karbantartás végett.”
A biciklistáktól függetlenül, csak a magunk számára is szuper lenne megszépíteni ezeket a csodálatos panorámájú helyeket. Össze tudnánk fogni ennek érdekében?
Más téma, de örökzöld: a szemét (vagy hulladék, ha szabatos akarok lenni).
Ez is felmerült az előbb említett 2017-es fórumon, általánosságban és konkrétabban is. Szó volt a zsákok elégtelenségéről, a rosszul dolgozó szolgáltatóról, a veszélyes hulladékok összegyűjtéséről, valamint táblákra is támadt igény:
Hozzászóló: a hulladék kidobálásának megelőzésére táblákat kér kihelyezni faluszerte.
Rozs Péter: 23 db új táblát készíttetett az Önkormányzat, hamarosan kiteszik őket.
A táblákat nem látjuk, de nem is gondolom, hogy táblára írt szavakkal sokat lehet tenni az ügy érdekében.
Az első komoly gáspártelepi szemetes emlékem 2016-ból való. A cikk végére beillesztek részleteket abból az írásomból, amiben a tavaszi akarattyai szemétszedésről számolok be röviden.
Úgy vettem észre, hogy azóta sokat javult a helyzet, a Sirály utca melletti keskeny erdősávot (ahol akkor rengeteg nem oda való dolog volt) már nem használják hulladéklerakónak. Kiegészítés: A helyzet attól lett jobb, hogy a terület magánszemély tulajdonosa felszámolta a szemétlerakatokat, és folyamatosan takarítja a területet.
Visszatérve a kerékpáros és futó vendégeinkre: A Sirály utca és a Strand utca sarkán van egy zöld háromszög, egy pihenőhely. Ez egy olyan pont, ami nagyon nem illik bele a pozitív összképbe. Mi a bajom vele? A leglátványosabb a rendetlenség:
- A szezonban hihetetlen mennyiségű üveget halmoznak fel a megtelt konténer mellett.
- Általában vannak ott háztartási szeméttel teli zsákok. Ezeket elkezdik szétszaggatni az állatok az ételmaradékokért, ha egy-két napig ott maradnak.
2017. aug. 15. 2017. aug. 29. 2018. júl. 24. 2020. május 18. 2020. jún. 16. 2020. jún. 21.
Idén érzékelek javulást a szeméttel kapcsolatban. Nem az a pozitívum, hogy nem hordanak oda szemetet, de amikor írok a Polgármesteri Hivatalnak az újabb adag szemét megjelenéséről, egy-két nap alatt elviszik. Legutóbb a Vertikálnak is írtam, de ők elhárították, mert az illegális hulladéklerakás nem az ő asztaluk. Ők csak az üvegeket viszik el innen.
A rendetlenségtől eltekintve is kesze-kusza a hely. Sok év alatt – minden bizonnyal koncepció nélkül – került oda 2 kút, 2 hirdetőtábla, egy (kicsi) utcai szemetes, egy utcai pad és egy mára korhadásnak indult faasztal padokkal. Ezek mellett díszlik az üveggyűjtő konténer és a körülötte lévő rendetlenség.

Most még inkább szem elé került ez a háromszög, hiszen az ismét működő kisboltnak nagy sikere van. Használjuk ki ezt a lehetőséget, emeljük Akarattya fényét a terület rendezésével! Szerintem megérdemelné ez a hely, hogy egy jól átgondolt koncepció alapján átalakítsuk, rendezzük.
A jelenlegi fő funkciója pihenőhely. Ezt tartanám meg, hiszen a közelben nincs is más hely, ahol a fáradt vándor megpihenhet. Ehhez kút, asztal, padok, hulladékgyűjtő és kerékpártámasz kell. A hirdetőtábla is passzol bele. Ezeket a tárgyakat értelmes módon, jól megtervezetten kellene elrendezni.
Ehhez nagyon jól illeszkedik az a márványba faragott gáspártelepi térkép, ami a Galamb utca sarkán húzza meg magát szerényen. Az évek során sok kosz kövült rá, amit Cserépné Varga Mariann a napokban elkezdett eltávolítani róla. Máris sokkal jobb a tábla!

A tábla megérdemel egy teljes felújítást, a feliratok felfrissítését is beleértve. Esetleg elő is bújhatna a mostani rejtekhelyéről, ahol alig lehet észrevenni. Kiegészítés: Időközben megtudtam egy hozzászólásból, hogy Vénusz Gyula kőfaragó mester készítette a térképet, és az 1980-as évek elején már itt állt. A tábla oldalán a “GÁSPÁR TELEPI FÜRDŐEGYESÜLET” feliratot látjuk. Ezzel kapcsolatban azt találtam, hogy az egyesület 2004-ben egyesült a Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesülettel.
A hulladékgyűjtési funkciót át lehetne helyezni egy kevésbé szembeötlő helyre, vagy (ha itt kell maradnia valamilyen okból) szeparálni kellene a pihenő funkciótól.
Örvendetes változást vehettünk észre a napokban Sirály utca 17-ben, amit szépen rendbe tettek, és most levendulát árulnak ott a stílusosan lilára festett pultról.

Ebben a cikkben csak a Sirály utcára került sor. A Gáspártelep ennél sokkal több, és a “kapu” jellege sem korlátozódik erre az utcára. Az Enyingi utcán (a 71-es úton) is sokan érkeznek hozzánk. Azzal az útvonallal majd egy későbbi cikkben tudok foglalkozni.
Kiegészítés: Nem sokkal a cikk megjelenése után Siminszky Attila (aki a Sirály utcában lakik, így igencsak érintett) kezdeményezte a Rianás és a Hóvirág utca közötti magaspart rendbehozását, és ehhez keres résztvevőket.

Olyan parktervező és -építő szakemberre van szükség, aki ismeri a közterületi parkok problémáit és a megoldásukat. A tervnek fontos eleme kell legyen a fenntarthatóság, vagyis mitől nem válik autóparkolóvá és szemétdombbá ez a terület. Szerintem ez megoldható, ha eleve úgy tervezik meg.
Vegyük észre Gáspártelep szépségeit, és tegyünk azért, hogy szebb és rendezettebb legyen!
Kerékfy Pál
Itt az ígért 2016-os cikkrészlet:
Valódi összefogás jött létre, sokan voltunk! Az akarattyai polgárőrök mellett a kajáriak is beszálltak, és az összes többi helyi egyesület (Nyugdíjas Klub, Nők a Balatonért Egyesület, Partalja Tájvédő Egylet, Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület) tagjai, valamint sokan, akik nem tagjai egyik civil szervezetnek sem, takarítottak. Az Önkormányzat a zsákokkal, az elszállítással, a munka közbeni folyadékpótlással és a megfáradt csapatok számára a nyugdíjasok által készített finomságok alapanyagaival járult hozzá a jó érzésünkhöz.
A jókedvű munkát az időjárás is támogatta. Sokkal jobb volt napsütésben dolgozni, mint más években, amikor ugyanezt esőben tettük. Nagyon sok szemetet szedtünk össze! Túlnyomó részben nem az út mentén eldobált papírdarabokat és sörös dobozokat (bár ezekben sem volt hiány), hanem az erdős-bokros területeken lerakott háztartási szemetet és építési törmeléket gyűjtöttünk. Igazán változatos volt a felhozatal! Volt ott minden, tévé, pelenka, autóalkatrész, nagy halom pezsgős és boros üveg. Itt-ott ágakkal, levágott fűvel, rátolt földdel tették nehezebbé a munkánkat. Nem is tudtunk mindent kibányászni… A közel ötven ember munkája kb. 23 köbméter szemetet eredményezett – ezt a volt kertmozi udvarán gyűjtötte össze az Önkormányzat.
Merre jártunk? A Sirály, a Strand és az Aligai utcában számoltunk fel nagy lerakókat. Ezeken a részeken és közöttük, valamint az Árpád utcán az elszórt kisebb szemetet is begyűjtöttük. Nem maradt ki a Napfény ABC környéke, a Kisfaludy sétány és a Koppány sor sem (a Bezeréditől, az alagúton át végig).
Jó volt látni az eredményt, a megtisztított területeket és az út szélén elszállításra váró zsákokat, de a legjobb a közös munka, a beszélgetés, nevetés, egymás megismerése volt. Mondhatnánk: ez a sok szemét segít összehozni, erősíteni a közösséget. Mit is csinálnánk, ha szorgos emberek nem gondoskodnának róla?
Ezzel nem ért véget az idei takarítás, rendrakás, mert folyamatos az utánpótlás, akár naponta összeszedhetünk néhány eldobott papírt, dobozt vagy palackot. Akiben még ezek után is megvan a lendület, csatlakozhat hozzánk április végén a TeSzedd! akció idején.
“Gáspártelep – Akarattya egyik kapuja (kiegészítve)” bejegyzéshez egy hozzászólás