Szorgos készülődést láttam a kisboltnál, és kíváncsiskodtam egy kicsit.
Majdnem két hónapja nem jártam a Sirály utcában, ahol korábban majdnem minden nap futottam. Március 19-én futottam legutóbb. Azóta csak a szobában futok, és egyébként is a szokásosnál sokkal kevesebbet megyek ki az utcákra.
Ma az ötlött az eszembe, hogy meg kell néznem a kisboltot, ezért egy hosszabb sétára indultam Negróval.

Már messziről észrevettem az épület új színét (amit videókról már ismertem). Odaérve egy festéket kavargató férfit láttam. Na, ki volt az? Igen, Nánási Pál.
Éppen a saját készítésű ötletes festékkeverő eszközzel dolgozott. Maga szereti pontosan beállítani a színeket, ezért nem boltban kevertette ki a polcok szürkéjét.
A hagyományos kisbolti funkciót bisztróval egészítik ki. Ehhez egy food truck áll majd be az épület mellé.

Nem hagyhattam ki a természetes kérdést, hogy mikor nyitnak. Nincs még végleges dátum, de reméli, hogy a pünkösdi hétvégén már vásárolhatunk náluk.
Alig egy saroknyit mentem tovább, amikor szólt a telefonom, hogy ideje megnéznem a “Kisbolt születik” videósorozat legújabb (3.) részét. Micsoda véletlenek vannak, ugye?
Hazafelé menet Negró elég határozottan jelezte, hogy nézzünk be a boltba. Szerencsére nekem is ez volt a tervem, mert el akartam mesélni ezt a furcsa véletlent.
Negró nagy érdeklődéssel szaglászta Nánási kezén a festéket, amíg Ördög Nórával hármasban egy pár mondatot váltottunk.

Nekem tetszik a megújult épület, és az üzlet nevét (Nekem a Balaton) is ötletesnek tartom.
A videóban látható, hogy velem együtt sokan várják a nyitást, sokan írnak nekik üzeneteket (nem csak online, hanem papíron is).
Délután elmentem egy kicsit kocogni; kipróbáltam, hogy milyen maszkban futni. Hát, mit mondjak, érdekes élmény!
Hazafelé menet megálltam az ivókútnál. Nem működik. Viszont jó ürügy volt pihenésre egy rövid beszélgetés Nánásival. Éppen az egyik polcot festette a délelőtt kikevert szürkével. A boltba belesve láttam leendő árukat, de nem lövöm le a poént 🙂
Kerékfy Pál
“Ki keveri ki?” bejegyzéshez 2 hozzászólás